5.
Az eddigiekből láthattuk, hogy Márkos András első keresztúri Petőfi-szobra hamvaiból támad fel: a nem túl jól sikerült egész alakos alkotásból mellszobor lett, és ma a város egyik nyilvános terét, a költő nevét viselő általános iskola előtti teret díszíti.
A művészt az első sikertelen szoborállítási kísérlet után foglalkoztatta egy újabb Petőfi-szobor elkészítése és Keresztúr főterén való felállítása. Ezt igazolja a már idézett, a városi művelődési bizottsághoz, illetve a Fazakas elvtárshoz intézett levele is. Feltehetően Fazekas Lajosról van szó, ugyanis a nagyváradi születésű magyar pártaktivista 1968. november 19. és 1978. október 16. között töltötte be a Román Kommunista Párt Hargita Megyei Bizottságának elsőtitkári, valamint a megyei néptanács végrehajtó bizottságának elnöki tisztségét.
A keresztúri hatóságokhoz címzett levél 1959. április 7-én kelt.
„Alulírott Márkos András, kolozsvári illetőségű szobrász, a helybeli Képzőművészeti Középiskola tanára, a keresztúri Petőfi-szobor ügyében kívánom a tanügyi és művelődési ügyosztály tudomására hozni az alábbiakat:
Bandi Dezső elvtárs, az Autonóm Tartomány Népi Alkotások Házának művelődésügyi alkalmazottja értesített, hogy a keresztúri néptanács komolyan foglalkozik egy Petőfi-szobor fölállításának gondolatával.
Dr. Molnár István, a keresztúri Múzeum igazgatója kb. két-három évvel ezelőtt szóbelileg és levél útján is megkeresett ebben az ügyben. Úgy mondta, a Néptanács kérdését közvetíti felém, amikor megkérdezett, hogyan számítom megoldani a Petőfi-szobor ügyét, – igényt tartok-e arra, hogy újból megcsináljam, vagy sem, és ők bízhatnak-e meg másvalakit, ha én nem vállalnám.”
Miután kitér a forradalom százéves évfordulójára készített szobrára, levelét így folytatja:
„…mind a mai napig úgy számítom, hogy tartozom Keresztúrnak egy Petőfi-szoborral s azt önkéntes munkával – (pénzt azért nem számíthattam a szobrászi munkáért, mert a község és a környék egyszer már e célra adakozott, tehát nem akartam ismét kiadást okozni az embereknek) – vagyis a szobrászi munkáért díjazást nem számítva előbb-utóbb el fogom készíteni. Nem tudom Molnár elvtárs hogy referált a Néptanácsnak tárgyalásainkról, minden esetre meglepett, hogy mind ez idáig nem válaszoltak ajánlatomra, sőt, mint hallom Bandi Dezső elvtárstól – mással már félig-meddig meg is állapodtak volt. Éppen ezért szükségesnek tartom vállalkozásomat újólag megismételni, ezúttal írásban. A szobor elkészítését vállalom, nagysága kb. 2 és fél méter lesz (mint volt a másik). Petőfi utolsó, Keresztúron töltött napját fogja megjeleníteni, azt a mozzanatot, amikor saját versei előadásával buzdítja a civilséget és a katonaságot is a forradalom megvédésére. Az »Egy gondolat bánt engemet« című verse előadására gondolok éppen.
Anyaga műkő lenne. A pénzügyi része vonatkozásába azt tudom mondani előre, hogy aránylag olcsó lesz, s a keresztúri néptanácstól csak a kész kiadások födözését kérem, a szobrászi munkáért semmit sem számítok. Csak akkor volnék hajlandó ezért pénzt elfogadni, ha erre a Művelődési Minisztérium – persze a Néptanács kérésére – külön pénzt utalna ki.
A kész kiadások a gipszöntés, formázás, műkőbe öntés stb. kb. tizenötezer lejt tennének ki – ahogy szakemberek tájékoztattak hozzávetőleges számítás alapján.”
Eddig a keresztúri kul­túr­bi­zott­ság­nak írt levél. A levél megírásakor a művész már Kolozsváron lakott, 1951-től egészen 1972-ben bekövetkezett haláláig a kolozsvári művészeti középiskola tanára volt. Az adósság törlesztésének kényszere azonban mindvégig megmaradt benne. Vázlatokat, tanulmányokat készített. Az alkotás folyamatáról kortársai számolnak be a korabeli művelődési sajtóban, illetve a napilapokban.
Szőcs István az Utunk 1969. július 18-i számában számol be Márkos András kolozsvári kiállításáról Jellemzés és lényeg című írásában, kitérve az ott kiállított Petőfi-szoborra, a Keresztúr számára készülő mű előtanulmányára: „Nem akarom arra leegyszerűsíteni értékeit, hogy főleg »tartalmi« szobrászat az övé, s értékei a tartalom visszaadásának élénkségéből keletkeznek pusztán, s hogy formai autonómiája egyáltalán nincsen. De jellemző a Petőfi-szobra esete – ez sokkal inkább Petőfi, mint amennyire szobor (dimenzionális túlzása, az alak fantasztikus szikárítása ellenére). De szemmel láthatóan nem végérvényes formai irányzatok, amelyeken halad: e téren a legfigyelemreméltóbb, hogy kb. öt éve, a legutóbbi és legjobb szobrai tanúskodása szerint, formaalkotó kedve robbanásszerű lendületet kapott.”
Gazda József művészeti író a művész halála után eleveníti fel műtermében tett egyik látogatása élményét. A Hargita napilap 1972. július 9-i számában írja:
„Az ablakpárkányról Petőfi Sándor alakja lép veled szembe. Fiatalosan, huszonhat évesen. Úgy, ahogy bevésődött az emlékezetünkbe. Vékonysága, testi gyengesége a szellem lüktetésével erősödik meg… Elindul valamerre? Vajon hová tart ez az erő? 
Hozzánk szól, hozzánk közvetít a művész. Nézzétek, ilyen volt ő. Ez volt ő. Fiatal volt. Életerős volt. Szellem volt. Nagy szellem. Már nem is volt teste. Csak lénye. Csak szelleme. Csak élő, teremtő fantáziája. És magunkat is láthatjuk benne. Olyan volt, amilyennek kellene hogy legyünk mind. Ember. Emberi tisztaság.”
A szoborállítás ügyében a következő dokumentum – amelyet ugyancsak Sándor-Zsigmond Ibolya keresztúri múzeumvezető, Petőfi-kutató bocsátott rendelkezésünkre – 1968. augusztus 3-án keltezett. A Hargita Megyei Művelődési és Művészetügyi Bizottság magyar nyelven hozza a művész tudomására:
„A Hargita Megyei Művelődési és Művészetügyi Bizottság a Branis elvtárshoz intézett levelére az alábbiakat válaszolja:
A Művelődési és Művészetügyi Bizottság egyetért a Petőfi-szobor cementből való kiöntésével. A szükséges költségeket a Művelődési és Művészetügyi Bizottság fedezi. A Művelődési Bizottság kiszállt a helyszínre, a keresztúri néptanáccsal kijelölte a helyet. Ugyancsak a keresztúri Néptanács elkészítteti az alapot. Kérjük szíveskedjék küldeni egy alaprajzvázlatot.”
A levelet Bucur Nicolae elnök és Balázs Lajos felügyelő látta el kézjegyével.
Az események felgyorsultak, egy adott pillanatban az is kérdésessé vált, hogy a Székelykeresztúrra tervezett szobor elkészítésével Márkos Andrást bízzák-e meg – a korábban tett vállalása és a helyi és megyei hatóságok által kinyilvánított fogadókészség dacára, s a Petőfi-szobor állítása a következőkben egy Bălcescu-szobor állításával együtt szerepel az ez ügyben folytatott levelezésben.