– Hosszú ideje, 1994 óta foglalkozik dokumentumfilm-készítéssel. Milyen szempontok szerint választja ki a témákat? Volt-e ezekben az évtizedekben megtorpanás, hosszabb szünet? 

– A Rex Video Stúdió 1998-ban jött létre, de az első dokumentumfilmet 1994-ben készítettük el, az akkori helyi televízió égisze alatt. Ott már volt valamilyen szintű felszereltség, háttér és lelkesedés, ami kellett ehhez a munkához. Négy évvel később gondoltam úgy, hogy egy produkciós irodát kellene nyitnom ahhoz, hogy az értékgyártás legyen a fő profil, és ne a híradózás. A témaválasztás soha nem véletlenszerű, elsősorban történelmi témák érdekeltek akkor is, valamint portrék, olyan hétköznapi hősökről, akik a közösség vagy akár a Kárpát-medence, a nagyvilág példaképei lehetnek. Igyekszünk évente legalább egy dokumentumfilmet elkészíteni, volt egy olyan időszak is, amikor majdnem saját költségből forgattuk ezeket, mert a támogatási rendszer Magyarországon és Romániában sem adott teret kisebb produkciós stúdióknak. Akkor megtorpanni látszott a munka, feltettük a kérdést, hogy kell-e valakinek az, amit csinálunk, van-e piaca, hiszen egy film elkészítésének akkor van értelme, ha minél többen látják. Szerencsére ez a bizonytalan időszak csak néhány hónapig tartott, létrejött a magyar televíziónál egy olyan dokumentumműsor, ahol vetítettek ilyen jellegű filmeket, ugyanakkor egyre több filmfesztivált szerveztek.

– A filmjeiket több fesztiválra nevezik, így a szakma számontartja ezeket az alkotásokat.

– Igen, legutóbb a Serbest, a Moldovai Köztársaság legnagyobb filmfesztiválja választotta be a Kopott kövek című filmünket a döntőbe, előtte ugyanez a film a Stockholm City filmfesztiválon szerepelt versenyprogramban. Míg korábban csak néhány kisebb romániai és magyarországi fesztiválon versenyeztettük a filmeket, addig mára létrejött egy olyan gyűjtőoldal, ahová feltöltjük azokat, és onnan, akár meghívásos alapon is, választanak a szervezők. Így kinyílt a világ, a filmjeink egyre több nézőhöz eljutnak.

– Két évvel ezelőtt készült az Ecsetvonások székelyesen című, festőművészekről szóló alkotás, hamarosan a folytatása is a nézők elé kerül…
– Az első részben öt székelyföldi festőművész – Nagy István, Márton Ferenc, Nagy Imre, Karácsony János és Páll Lajos – munkásságát mutattuk be. Célunk volt őket közelképbe hozni, becsület-rehabilitációs filmet készíteni róluk, hiszen méltánytalanul háttérbe vannak szorítva, el vannak feledve. Már akkor megszületett a gondolat, hogy legyen folytatás. Az új filmünk még egészen friss, és a Székely napfaragók címet kapta. A napfaragók kifejezést Márton Árpádtól kölcsönöztük, aki gyergyói születésű, Csíkszeredában élő festőművészként az egyik szereplője a filmnek. Mellette Sövér Elek, Gaál András, Kusztos Endre és Szopos Sándor munkásságát ismertetjük az 52 perces alkotásban. Az első részt is hiánypótló művészettörténeti filmként kezelte, értékelte a szakma és a művészközösség, most újabb öt festőművészt sikerült felsorakoztatni a halhatatlanok csarnokába. Megrögzött lokálpatrióták vagyunk, szeretjük megmutatni az értékeinket, igyekszünk nem túlzott pátosszal tenni ezt, de büszkeségre ad okot, hogy az elmúlt száz évben a nehéz körülmények ellenére ez a régió a világ összes népcsoportjához viszonyítva is olyan művészeket adott a világnak, olyan művészetet produkált, ami utánozhatatlan – ezt Banner Zoltán művészettörténész fogalmazta meg, de mi is ugyanígy gondoljuk.

– A festők életművét behatóan tanulmányozva mit gondol, mi a magyarázata annak, hogy ilyen gazdagok vagyunk a művészet terén?

– Úgy gondolom, a szükség szülte ezeket az életutakat, hiszen a felhalmozódott megpróbáltatás, szenvedés, ami a művészeinkben munkált, lázadozásra késztette őket, és egyszer csak kitört. A 19. század előtt nem nagyon beszélhetünk szervezett művészközösségről, a székely ember megszokta, hogy kétkezi munkával keresi a kenyerét, katonáskodás mellett nem volt idő „művészkedni”, mindemellett kézműveseink, mesterembereink azelőtt is voltak, de a 19. század után változás történt. Az sem véletlen, hogy az erdélyi művészek többsége kisebb közösségekből, falvakról jött, például Gyergyóalfalu az a település, amely eddig 32 képzőművészt adott a világnak, ez mindenképp figyelemre méltó.

– Min dolgozik most a Rex Video Stúdió? 

– A legújabb filmünk, az Emelt fővel Gyergyóból Vákár Artúr politológus és fia, Vákár Tibor Ybl Miklós-díjas építészmérnök és festőművész élettörténetén keresztül mutatja majd be azokat a politikai történéseket, amelyek a huszadik századot jellemezték. A két magyarörmény származású gyergyói ember a politika és a művészet terén is jelentőset alkotott, különleges életútjukat végigkísérve fehér foltokat világítunk meg Gyergyó történetében, eddig ismeretlen mozzanatokat. Már több történésszel, több helyszínen forgattunk, és mivel Budapesthez is köthető mindkét Vákárnak a tevékenysége, így többnapos budapesti forgatás is a munka része lesz. A Vákár család fényképhagyatéka és teljes tárgyi öröksége akkora, hogy az minden filmrendező álma – ebből sorba lehet rakni azokat a történeteket, amelyeket csak sejtettünk eddig; a visszaemlékezések, utazási dokumentumok, és a fényképek sokat segítenek az életutak bemutatásában. Az ötlet a Tarisznyás Márton Múzeum felkéréséből született, ők kerestek meg, hogy a Trianoni férfiak Gyergyóból című kiállításhoz készítsünk kisfilmeket. Ezekhez adtuk hozzá az archívumunkban meglévő, a kilencvenes években készült Vákár Tibor-interjút, s jött az ötlet, hogy legyen egy hosszabb alkotás a témáról. A munkában szakmai segítséget kapunk a múzeum munkatársaitól, Gál Levente levéltárostól és Szőcs Levente muzeológustól, az alkotás a Nemzeti Filmintézet támogatásával készül, a gyergyószentmiklósi önkormányzat kulturális pályázata által az eszközbeszerzést tudtuk lebonyolítani, valamint a Székely napfaragók című alkotásunk hangfelvételeit.

– Mikor láthatja a nagyközönség a Székely napfaragókat?

– Az ősbemutatót – egy saját gyűjteményemből álló kiállítással együtt – januárra tervezzük a Tarisznyás Márton Múzeumban.