– Huszonhatodik éve teljesít papi szolgálatot. Mióta dolgozik iskolalelkészként?

– Huszonhatodik éve a főegyházmegyében dolgozom, spirituális iskolalelkészként huszonkét éve tanítok Csíkszeredában, elsősorban vallás- és egyháztörténelmet, erkölcstant és hittant.

– Hogyan látja, miben változott az egyház és a fiatalok kapcsolata ebben a közel harminc évben?

– Ez emberenként változik. Nagyon nehéz ezt pontosan definiálni, mivel a digitalizáció miatt minden változás felgyorsult és markánsabb fordulatokat vett. Ez nemcsak az egyházzal kapcsolatban igaz, hiszen minden más intézménnyel és egymással is lazább lett az emberek, a fiatalok kapcsolata. Sajnálatos módon a fiatalok idejük legnagyobb részét a képernyők előtt töltik, onnan informálódnak, az lesz nekik az elsődleges tekintély, így a személyes kapcsolatok, az élőbeszéd és a gyakorlati megismerés visszaszorulnak. Konkrétumokba bonyolódva: mindez veszélyes az emberre nézve. Mindenkinek van egy megítélése a világról, a természetes világról, ez a szemlélet és képalkotás pedig nem feltétlenül a szülőktől, oktatástól, közösségtől, tanároktól függ. Mára a közösségi média oroszlánrészt vállal ebben, amivel fel kell venni a harcot, de még sokan nem érzik ennek fontosságát.

– Az online térben való kitettség mellett milyen hitvilágukat befolyásoló tényezőknek vannak kitéve a fiatalok?

– A legnagyobb veszély talán az, hogy az online térben számos különféle szintetikus ismeretet kapnak mindenféle spirituális guruktól, például az ezotériáról, buddhizmusról, amik első hallásra szimpatikusak vagy megérintik őket. Csakhogy ez általában nem egy tabula rasára kapott tiszta ismeret, hanem gyakran korrigálásra szorul, nem fedi a valóságot, megszépítve vagy a lényegiséget kiszűrve tálalják a fogyasztók elé. Ez, ha a hitoktatást tekintjük, néha ellenállásba ütközik: mikor – a krisztusi tanítást tekintve – a halál utáni életről, Istenről, természetfölötti világról beszélünk, korrigálni kell a tévképzeteket és a hamis képzettársításokat.

– Mennyire érdekli ma a fiatalokat a keresztény hit­igazságok megismerése, népszerű-e még számukra a hagyományos vallás?

– A tapasztalatom az, hogy bár nagyon sokan azt mondják, hogy a hagyományos vallásosság és a népi egyház nem elég, látszik, amikor valaki beleéli magát ebbe a hitéletbe. Ha a szülők az imádkozás és a templomba járás által bevezetik gyerekeiket a vallásos életbe, annak a gyereknek nincsen vagy sokkal kevesebb a nehézsége az élet és a hitbéli meggyőződés szempontjából egyaránt. Vannak szkeptikusabbak, nyitott gondolkodásúak, akik felvetik az egyház régi hibáit, ezért távolságtartóbbak az egyház intézményével szemben. Az egyik diákom például felvetette, hogy az egyház egykor támogatta a keresztes hadjáratokat, és a háborúk ideje alatt megáldotta a fegyvereket. Legtöbb esetben megértik, hogy ez egy válaszlépés volt a muszlim előrenyomulásra, de ez csak egy példa. Nyilván vannak még súlyos jelenségek a történelmünkben, de azt is kell nézni, hogy az adott történelmi korban mi miért történt – utólag nehéz ezeket külön megítélni. A passzív gyerekek esetében a legnagyobb kihívás előrelépni lelkületben és hitbeliségben. Fontos leszögezni, hogy a gyerek másol: nézi, hogy mit tesz és hogyan teszi azt a szülő, imádkozik-e, megtartja-e a krisztusi tanításokat, Istennek tetsző életet folytat-e. Olyan gyerekek esetében, akiknek a szüleik nem gyakorolják a vallásukat, és nem élnek az isteni szeretet kegyelmével, nehéz a gyereket is rávenni erre.

– Kell-e változnia az egyháznak ahhoz, hogy megtartsa és bővíteni tudja a hitközösségét – elsősorban fiatalokkal?

– Igen. Változnia kell, ami az alapvető hittételek és a hitletétemény (az egyházra bízott kinyilatkoztatás – szerk. megj.) közlését tekinti. Az alapvető hitigazságokat nyilván nem kell és nem is tudja megváltoztatni, mert ezeket Jézus Krisztustól kaptuk. A pap és hitoktató feladata, hogy ezeket a hitigazságokat hitelesen közölje az életvitelén keresztül is: tanúsítsa azt, hogy így szép és tartalmas élni, ezt az utat érdemes követni és felvenni a vele járó keresztet. A közlés megváltoztatása persze nem azt jelenti, hogy átértelmezzük a Biblia tanításait, hiszen annál nagyobb profanizálás nem kell, hogy a Bibliát lefordították a nép nyelvére. El kell vetni azt, hogy pátosszal, a szónoklattan szabályaihoz ragaszkodva prédikáljanak a lelki atyák. Az a lényeg, hogy a hit­igazságok közlésmódja legyen érthető és emberközeli, amit szeretettel és barátsággal tudunk átadni.

– Hogyan szorgalmazható, hogy a szülők energiát fektessenek gyermekeik vallásos nevelésébe?

– Szeretettel és tanítással. Folyamatosan érinteni kell a fiatalok lelkét, a felnőtteket, a szülőket – és nemcsak az egyház tanításaival. Székelylengyelfalván tartottunk legutóbb egy tábort gyerekeknek, ahol a természet szépségeit vettük górcső alá, arról beszéltünk, hogy hogyan lehet a szépet felismerni, és honnan ered az a sok szépség, amivel Isten megajándékozta a világot. Számtalan megközelítés van, és nem mindig az odamondás, a megmondás a kulcs. Természetesen a felnőtteknek is lelki táplálékot kell nyújtani, de lássuk: akiket most tanítunk, tíz év múlva kezdenek édesapák és édesanyák lenni, és a kör bezárult. Mindenkinek kell segíteni, de azt példával: hogy vallásosan élni jó, értelmes, öntudatos és békés.