Ha jól emlékszem, először a marosvécsi Kemény-kastély tor­nyából kitekintve értettem meg, hogy ez a magaslat miért is kapta az Istenszéke nevet. Bár lehetne Isten padja is, mert a sajátságos trapéz alakú, lapos platójú domborzati for­ma inkább padra hasonlít, szinte látja is az ember, amint egy óriás lógatja a lábait a széléről…

Hegycsúcs, ami nem is csúcs

Az Istenszéke Maros megyében, a Maros folyó fölött 1381 méteren emelkedik, a vulkanikus eredetű Kelemen-havasok délnyugati ré­szén. Tulajdonképpen egy szik­la­letörésekkel szegélyezett vulkáni plató, a teteje majdnem lapos, olyan, mint egy fenyőkkel tarkított havasi tisztás. 
Több jelzett túraút is ve­zet a hegyre, van, amelyik na­gyon hosszú, van, amelyik rövidebb ugyan, de jó meredek kaptatókkal „kényezteti” a ki­rándulót. Mi inkább a Hidas-patak völgyén felvezető túrautat kedveljük, amelynek vannak hangsúlyosabb emelkedői is, de azért teljesíthető – a túrakönyvek a közepes nehézségű utak kö­zé sorolják. A kiindulópont Déda­bisztra, a templom melletti keskeny aszfaltúton házak, majd hétvégi házak között a Bisztra-patak mentén egészen a Hidas-patak torkolatáig mehetünk el autóval, ott találjuk a túraút kez­detét.

A kapaszkodás után biztos a jutalom

Legyen bármennyire is izzasztó a kaptató, állíthatom, hogy amint kiérünk a platóra, elfeledünk minden nyűgöt, mert valóban lélegzetelállító panorámát ka­punk, kitárul körbe a világ. Persze ezért még kell egy kicsit jönni-menni a tetőn, mert van nyugati meg déli, délkeleti kilátó is, ahonnan tiszta időben jól kivehető a Csalhó, a Hagymás-hegység, tekintetünkkel követ­hetjük a Kelemen-havasok to­vábbi vonulatát, szemben a Görgényi-havasokat látjuk, alant a Galonya és a Bisztra-patak völgyén vagy a Felső-Maros át­törésén pihenhet meg a szem.
Ahogy megállunk vagy le­ülünk a plató szélén valamelyik sziklaerkélyre – hacsak nem ho­má­lyosítja el szemünket a tériszony –, közvetlen köze­lünk­ben és mellettünk szikla­letörések, andezit kőorgonák teszik különlegessé a látványt, és körülöttünk minden irány­ban végtelennek tűnő erdőség hullámzik. Tavasszal virágokat fotózhatunk, de ősszel külö­nösen csodás az összhatás, amikor a lombhullatók meleg és ragyogó színei vegyülnek a fenyők örökzöldjével.

A táj és benne az ember

Fent a platón lehet sátorozni is, van friss vizű forrás, és szezonban, főleg hétvégén hegyimentő-szol­gálat is. Egyéb­ként vannak szervezetek, amelyek kérésre túrát is szerveznek a funtineli bo­szorkány nyomában, és ennek sarkalatos pontja az Istenszéke, amelyről a sokak által kedvelt Wass Albert azt írta, hogy „… ma már ott sem olyan a világ, mint akkor volt, midőn az Isten pihenni leült volt a hegyek közé”. Azt nem tudni, milyen lehetett az a világ, amire A funtineli boszorkány szerzője utalt, de hogy a lát­vány és a hegy kisugárzása ma is csoda szép, megnyugtató és helyretevő, az biztos. Hely­re­tevő olyan értelemben, hogy megélheti az ember a természet nagyságát, saját maga esen­dőségét, de erejét is, hogy képes a szépségért erőfeszítést tenni, és egyáltalán: meglátni a szépséget. A táj Kemény Jánost, Áprily Lajost is megihlette – nem véletlenül. Az Istenszéke ma természetvédelmi terület, a Kelemen–Görgényi Natura 2000-es környezetvédelmi terü­let része.