„S ki vára volt a sziklavár?
A nép közt róla monda jár,
a vének szája így mesélt:
Ott fenn Rapsonné asszony élt...”

(Áprily Lajos: Rapsonné erdejében)

Parajd hiányolja a turistákat, hallani, olvasni sokszor, sok helyen a bányakatasztrófa óta. Odalett az a fajta gyógyturizmus, amely a térségbe tömegeket vonzott, de a szép környék, a rejtett kincsek és lehetőségek – szerencsére – itt maradtak. Másfajta vendégeket kellene valahogy megszólítani, hiszen az ökoturizmus, a bakancsos turizmus sok helyen virágzik, amely valószínűleg tömegeket nem, de csendesebb, a helyi értékeket kedvelő, kíváncsi, érdeklődő, aktív, természetszerető embereket hozna a térségbe...

Itt van például a Rapsonné vára

Vagy Rapsóné, Rabsonné vára. Többféle elnevezése van ennek a középkori várromnak, amely az apró Illyésmező közelében, a Juhod-patak völgye fölé emelkedő sziklamagaslaton állt egykor. Ahhoz, hogy idejussunk, Parajd Gyergyószentmiklós felőli kijáratától mintegy két kilométerre térünk le a főútról, tábla jelzi a köves út kezdetét. Innen újabb, valamivel több mint két kilométert teszünk meg, míg a Várkapunak nevezett helyre érkezünk. A helyszín Szovátáról is megközelíthető, az út mindkét irányból kisautóval is jól járható. A „Várkapunál” egy nyeregben találjuk magunkat, ahonnan már látható a szikla, minden egyebet eltakar a májusban már lombos, sűrű erdő. Szóval, ha többet akarunk, egy kicsit másznunk kell.

De miért?

Például, mert ez egy legendás helyszín. Orbán Balázs is leírta, a Székelyföldi Legendárium is feldolgozta, hogy Rapsonné egy tündérkirálynő vagy gazdag asszony volt, aki ördöngös tudománnyal építtette a várát: egy bűvös kakas és egy macska hordta fel a nehéz építőanyagot a hegyre. Egy másik monda szerint Rapsonné Kolozsvárra járt templomba, de mindig elkésett (nem is csoda), és az ördöggel építtetett tükörsima utat, amin aztán csak úgy suhant a hintója. Csakhogy nem igazán akarta kifizetni az ördögöt az egyezségük szerint, emiatt az szétrombolta az utat vagy lerombolta a várat… Ki tudja, régen volt.
A Parajdon gyermekeskedő Áprily Lajosra erősen hatott a hely szelleme, később több versében is megjelenik Rapsonné. Ő így, ebben a formában írta, az irodalomban így is terjedt el, Benkő Elek régész, történész is így használja egy tanulmányában, amelyből kiderül, hogy írott források nem maradtak fenn, amelyek mesélnének az erősség valós történetéről. Régebbi ásatások alapján irreálisan koránra, a 11–12. századra keltezték keletkezését, hitték azt is, hogy a Magyar Királyság egykori határát megszilárdító erősségek láncolatának egy eleme lehetett, de valós korára az itt talált 13–14. századi vascsat utalhat. Benkő korabeli nemesi birtokként említi a kővárat, amelyhez hasonlót egykori tehetős, korai nemesi családok a térségben több helyen is építettek, ilyen lehet például a Korond fölötti Firtos vára, de a Csíki-medencéből, Háromszékről is felidéz néhány ismertebb helyszínt.

És mit látunk ma ebből?

Nem sokat, és mégis sokat. Orbán Balázs szerint „E magas pontról látszik egyfelől a Kis-Küküllő völgye Parajddal; tul felől a Juhodvize völgye Ilyésmezővel; balra a Firtosnak gyönyörű alakzatu csucsa; tul rajta, messze távolban a fogarasi havasoknak gyönyörü lánczolata; idább a siklódi Nagykő és a szovátai havasok közt hullámzatos hegysorok felett, a hegyalji havasoknak elmosódó képei tünnek fel”. A várból kisebb falmaradványokat találunk az érdekes sziklaképződmények között, de a hely kellőképpen vadregényes, és a panoráma ma is gyönyörű. Sűrű lombhullató erdőben vezet fel az ösvény a viszonylag szűk gerincre, ha csoportosan, zajt keltve kaptatunk fölfelé, a medvéktől nem kell tartani. Az eltévedéstől sem, bár csak elszórt és igencsak megkopott kék kereszt túrajelzés segíti az eligazodást, ám az irány egyértelmű: fel kell kapaszkodni a tetőre. És itt jöhet a jól megérdemelt pihenő.
A vár alatt találjuk az Áprily-forrást, ahol tábla állít emléket a Parajdot és környékét olyannyira szerető költőnek. Sajnos a forrás jelenleg elhanyagolt állapotban van, akárcsak a mellette pár évvel ezelőtt emelt piknikezőhely. Maradjunk annyiban, hogy ebből a „desztinációból” jóval többet ki lehetne hozni…