A Segesvár és Medgyes közötti főútról térünk le egy völgybe, majd erdős dombok, az oldalakra felfutó, még művelés alatt álló vagy már felhagyott teraszos szőlőültetvények között pár kilométer után érkezünk meg a történelmi Királyföld egyik jelentős településére, az egykori szász evangélikus püspöki köz­pontba. A szász falvak jellegzetes településszerkezete, a barokkos homlokzatú há­zak városias hangulatot köl­csönöznek Berethalom köz­pontjának, miközben ott ma­gasodik fölénk a látványos erődtemplom.

Dákok, gótok, szászok

A templom alatti kis park kör­nyékén több képes pannó is a berethalmi donáriumra hívja fel a figyelmet, amely igencsak fontos „ereklye” a románok, közülük is főleg a dáko­ro­mán kontinuitáselméletet vallók szá­­­mára. Az 1700-as évek végén, a település közelében találtak rá a 4. századból származó, latin feliratos ke­resztény bronz fogadalmi aján­dékra, amely egyesek szerint az itt tovább élő latin nyelvű népesség, a dákok és a rómaiak közti folytonos­ság bizonyítéka, má­sok szerint Észak-Itáliában ké­szült tárgyról van szó, amely egy ariánus hitű gót főemberé lehetett. A leletet nem Beret­halomban őrzik, ha­nem Sze­benben.
Miközben elsétálunk az erődítmény bejáratához, ér­de­mes megcsodálni a mo­nu­mentális templom körüli vé­delmi rendszer innen látható részét. Egyébként a teljes rend­szer hármas falgyűrűből, hat toronyból és három bástyából áll.
A kis ajándékbolton, illetve jegyirodán átjutva fedett lép­csősoron jutunk fel a domb tetejére, és itt már közelről tekinthetjük meg az 1493–1522 között, késő gótikus stílusban épült templomot, amelyet ere­detileg Nagyboldogasszony tisz­teletére emeltek. 
Amit feltétlenül érde­mes megnézni, az a monu­men­tális méretű, Erdély leg­­­­nagyobbjának tartott késő gó­tikus szárnyas oltár, illetve az intarziás sekrestye­ajtó, amely­nek különleges, míves zár­szer­kezete aranyérmet nyert az 1900-as párizsi világ­kiállí­tá­son. Ha pedig fel­te­kintünk, a pazar háló- és csillagboltozaton pihenhet meg a szemünk. 

Párterápia a toronyban

Tegyünk egy sétát a tem­plom­épület körül. Egykor itt, a falakon belül, az egyik to­ronyban működött a köz­ség­háza, az Altes Rathaus, gyönyörű a körbe­futó fa­erkélyével az óratorony, a mau­zóleumtoronyban szász evan­gélikus püspökök nagy méretű síremlékeit állították ki, és ebben az evangélikus „várban” van katolikus to­rony is. A re­formációt kö­vetően ugyanis kápolnát ala­kítottak ki a hitük mellett kitartó híveknek, falait 15. századból származó, mára erősen sérült freskók borítják.
A Keleti bástya kuriózumot rejt magában: a házaspárok börtönét. Berethalmon állí­tólag három évszázad alatt csak egyetlen válás történt, ami mögött természetesen ott van, hogy abban az idő­szakban (1500 és 1800 között) egyébként sem volt jellemző a válás. Ez mit sem von le a „szerelembörtönnek” is ne­vezett békítőszoba külön­legességéből. Hát nem eredeti elképzelés bezárni két hétre a válságban lévő, civakodó párokat egy helyiségbe, ahol mindenből csak egy van? Egy szék, egy asztal, egy tányér, egy kanál és egy ágy – természetesen –, így óhatatla­nul egymásra voltak utalva a felek, közelségre voltak ítélve, tehát minden lehetőség adott volt, hogy elinduljon közöttük valami, esetleg újra felfedezzék a még kapcsolatukban élő „kötőanyagot”. 
Akárcsak a többi erőd­templom esetében, itt is volt helye a zaklatott időkben a be­menekített élelmiszer tá­rolásának, ennek emlékét őrzi a Szalonnatorony. A to­vábbi sétánk alatt egy kis fantáziával könnyen elkép­zel­hetjük az egykori erős, meg­tartó szabályok és keretek kö­zött élő, dolgos közösség mindennapjait.

Tipp a folytatásra

Mielőtt visszatérünk a főútra, tehetünk egy hurkot, amely kilométerben nem sok, és a látvány megéri. Berethalomból Riomfalva felé kanyarodjuk, ahol egy valamivel régebbi, eredetileg ciszterci monos­tornak épült, gótikus erődített templomot nézhetünk meg. Késő ősszel csak a körbe­sétálásra volt lehetőség a kü­lönleges freskókat is rejtő épület felújítása miatt. Ezen a tájon egyébként majdnem minden a valamikor virágzó bortermelésről szól, csak­hogy a szász közösségek által ki­alakított teraszos oldalak több­­sége mára elhagyatott… És minden település fölött, mellett emelkedik erőd­-
­tem­p­lom. Ha még néhányat meg­látogatnának, az egyik le­gyen a szászalmádi. A fa­lucska is bájos, van is itt néhány ízléses, elvonulós pi­henésre alkalmas vendég­ház, egy négytornyos templomerődítmény (a tájékoz--tató táb­­lákon magyar felirattal is!) és benne egy helyi étel­különlegességeket kínáló gasz­tro­pont. (Figyelem: előre be kell jelentkezni!) Innen tart­hatunk Szászmuzsna felé, a köz­ség annyira nem szép, a hatalmas méretű evangélikus temploma viszont lenyűgöző. A monumentális várfalnak már csak egy része van meg, a bő fél évezredes istenháza, amely – többek között – a gótikus háló­boltozatot tar­tó, enyhén az oldalfalalak irá­nyába dőlő pilléreiről (kettő közülük ráadá­sul csavart, spi­­rálisan kanyargó pillér), a híresen szép és nagy gótikus szentségtartójáról hí­res. Ha a harangtornyot is meg­másztuk, Medgyes felől érünk vissza az országútra.