Csíkdelnétől több száz méterre, a Vásárút mentén, szántóföldek között magányosan áll a Szent János-templom, amely egykor három falu – Delne, Csíkcsicsó és Csíkpálfalva – közös temploma volt. A 15. század közepe és vége között építhették meg a jelenlegi gótikus épületet, azonban az 1332–33-as pápai tizedjegyzék szerint már akkor is volt plébániatemploma a községnek. Csíki Szabolcs plébános vezet körbe bennünket itt, és a templom egyik legjelentősebb értékére, az 1675-ös évszámot viselő, de valószínűleg annál korábban készült, díszes és méretes – négy és fél méter magas, három méter széles – szárnyas oltárra hívja fel a figyelmünket.

– Számos megválaszolatlan kérdés kapcsolódik ehhez a történelemben elvesző műtárgyhoz, az első épp a keletkezése. A szakirodalom szerint a középkori oltárépítési hagyomány tovább élésének példája a Szent János-templom oltára, és e hagyományhoz kötődő struktúra alapján kijelenthető, hogy az oltár nem készülhetett teljes egészében 1675-ben

– mondja a plébános, hangsúlyozva: ő maga nem művészettörténész, de az elmúlt években sokat kutatta a szárnyas oltár történetét, stílusjegyeit.

Az oltár keletkezését tekintve fontos tényezőnek tartja, hogy a csíki vidéken a késő középkori oltárépítési gyakorlat a 17. század feléig fennmaradt, részben az elszigeteltség, részben a tatárbetörések miatt, melynek következtében a meglévő oltárokat újra kellett építeni.

Reneszánsz és barokk elemek

Művészettörténeti szempontból érdekesnek véli, hogy az oltár felső része kifejezetten magyaros reneszánsz stílusjegyekkel rendelkezik – a díszítőelemek egyike az akantusz virág, amely a termékenység szimbóluma, és gyakori reneszánsz motívum –, az oltár középső része azonban késő barokk stílusjegyeket hordoz: erőteljes fény-árnyék kontrasztok és mély tónusok figyelhetők meg rajta.

– Ami számomra megdöbbentő, az a teológiai tisztánlátás, amely az oltárképeken megfigyelhető. Például Krisztus születésének ábrázolásában a kisded a fény forrása, épp, ahogyan Szent János könyvében olvasható: Jézus a világ világossága. Számos ehhez hasonló, tiszta teológiai ábrázolás figyelhető meg a képeken

– jegyzi meg Csíki Szabolcs.

Ráadásul a képek stílusa, ábrázolásmódja igencsak különbözik egymástól, ezért nem lehet kizárni azt a felvetést, miszerint a képek nem egy időben készültek, hanem utólagos átfestés történhetett. Egy másik érdekességre is rámutat a plébános: közvetlenül a kereszt alatt, félköríves záródású képen az ikonfestészetre jellemző módon jelenik meg Krisztus keresztre feszített alakja.

– Ez azért érdekes, mert nem szoktak előfordulni a keleti szimbolika elemei a nyugati ábrázolásban. Hatalmas fejtörést okoz ez a kérdés, hogy miként kerülhetett ide ez az ábrázolás

– jegyzi meg a plébános.

Utólag kialakított szentségtartó

Az említett kép alatt, a faragott díszítésen látható az 1675-ös évszám: emiatt sokan azt a következtetést vonták le, hogy ekkor készülhetett el az oltár, de Csíki Szabolcs szerint ez kizárt. Nemcsak az előbb említett stílusbéli különbségek miatt, hanem azért is, mert a tabernákulum – az oltáriszentség őrzésére szolgáló szekrény – ajtaját jól láthatóan utólag – mint a plébános fogalmaz: barbár módon – vágták ki. Ez azután történhetett, hogy VIII. Kelemen pápa 1614-ben elrendelte, hogy az oltáriszentséget nem a templom falában, hanem a főoltárban kell őrizni.

Ekkortól kezdték díszes szentségtartókkal együtt megépíteni az oltárokat, az 1675-ös évszám tehát nem az elkészítés idejét, hanem az átalakítást jelölheti.

Főoltáron ritkán ábrázolt jelenetek

Az oltár központi fülkéjében Keresztelő Szent János festett képe látható, amelyet a mozgatható szárnyakkal lehet eltakarni. A szárnyakon négy, deszkára festett olajfestmény van: a két bal oldali a karácsonyi, a két jobb oldali a pünkösdi ünnepkörből vett jeleneteket ábrázol. A húsvét utáni, illetve az adventi és karácsonyi időszaknak megfelelő ábrázolások ezek, az év nagy részében így áll az oltár, húsvét előtt azonban a szárnyakat behajtják, eltakarva a központi fülkét. Jézus szenvedéstörténete jelenik meg így az oltáron, de olyan jelenetekkel, amelyeket főoltáron ritkán festenek meg: ilyen például a passió történetéből a katonák gúnyolódása Jézussal, vagy Veronika, amint kendőt nyújt Jézusnak.

– Az írni, olvasni nem tudó híveknek a képek közvetítettek információt, a szárnyas oltárokat pedig az ünnepeknek megfelelően forgatták. Ez egyrészt érzelmi ráhangolódás, másrészt a hitrendszerünk kifejezése is

– jegyzi meg a plébános.

Az oltár mellett a virágmotívumokkal festett kazettás mennyezet, ami a templomba belépőnek azonnal felkelti a figyelmét: száznál is több, egymástól kissé különböző kazetta díszíti a mennyezetet, az egyiken az 1673-as évszám látható. A mennyezet közepén, a kazettáktól mintegy 30-40 centiméterrel lejjebb Szűz Máriát és a kisded Jézust ábrázoló kép látható. A mennyezettel egy időben készülhetett az a szószék és sekrestyeajtó is, amely az 1970-es években még látható volt, azóta viszont nyomtalanul eltűnt – a helyiek a templomot az elmúlt évtizedekben alig használták. Nem így van ez napjainkban: a plébános szorgalmazza a templom használatát, ezért nyári időszakban itt tartják a vasárnapi szentmisét, és karácsonykor is itt zajlik az éjféli szentmise. De arra is volt példa, hogy a Csíkszeredai Régizene Fesztivál koncertjének adott helyet a szántóföldek között álló templom.