– Mikor érezte először, hogy hiányzik az otthon?

– Amikor valamilyen problémával szembesültem, és rájöttem, hogy nincs ott senki, aki azonnal tudna segíteni. Ilyenkor éreztem igazán, hogy hiányzik az otthon. Nekem elsőként mindig az emberek hiányoztak: a szüleim és a nagyszüleim. Nem feltétlenül maga a hely, hanem azok az emberek, akik otthon vannak.

– A család hiánya ellenére is volt olyan, amit nagyon megszeretett? 

– Cipruson például az lepett meg nagyon, hogy mennyire fanatikusan szeretik az emberek a focit. Olyan is volt, hogy a szurkolók banki kölcsönt vettek fel azért, hogy meg tudják venni az éves bérletet. Amikor ezt látod, akkor még inkább beleadsz mindent az edzésen és a mérkőzésen.

– Mit szokott meg nehezen külföldön?
 
– Egyik erősségem, hogy nagyon gyorsan meg tudom szokni a dolgokat, könnyen alkalmazkodom. Persze mindenhol vannak nehézségek, de soha nem volt olyan, hogy ne tudtam volna beilleszkedni, vagy azt éreztem volna, hogy el kell menekülnöm egy csapatból.

– Mit vitt magával otthonról, ami idegenben is kapaszkodót jelentett?

– A hitemet. A nehéz pillanatokban ez mindig segített.

– Milyen embernek tartja magát a pályán és azon kívül?

– Fontos számomra az alázat és az, hogy jó ember legyek – erre tanítottak a szüleim. A pályán viszont sokszor változik az ember: ott agresszívebbnek, keményebbnek kell lenni. A futballban ez egy erény. Próbálom megtalálni az egyensúlyt a magánélet és a profi sportoló között.

– A profi futball csillogó oldalán túl mi az, amit kívülről kevésbé láthatunk?

– A mentalitást és a kitartást. Az lesz sikeres, aki egy kudarc után újra próbálkozik. Mire valaki odakerül, hogy sikeres profi sportolónak nevezik, nagyon sok mindenen megy keresztül. Olyan akadályokon, amelyek másokat már megállítottak. Vannak, akik feladják, vagy fizikailag, mentálisan nem tudják végigvinni. Egy profi sportoló ezeken mind keresztülmegy, így lesz sikeres.

– Mennyire szigorú önmagával egy rosszabbul sikerült mérkőzés után?

– Ezzel sokat küzdök. Sokszor nem tudom könnyen elengedni a rossz dolgokat, és előfordult, hogy egy gyengébb meccs után éjszaka is arról álmodtam. Viszont ezen a szinten nincs idő erre. Ahogy véget ért a mérkőzés, az máris történelem. Mindig előre kell nézni, a jelenben kell élni, mert abból lehet fejlődni. Most is sokat dolgozom azon, hogy minél hamarabb túl tudjak lépni a rossz dolgokon.

– Volt olyan pillanat a karrierjében, amikor azt mondta: ezért érdemes volt ennyit dolgozni?

– Mindig, amikor hazamegyek, és látom, hogy mennyi ember miatt focizom. Sokan, akik ismertek engem, valamilyen módon részesei ennek a sikernek. Amikor pedig látom, hogy azzal, amit csinálok, mennyi embernek tudok boldogságot szerezni, az hatalmas dolog.

– Volt mélypont, amikor megfordult a fejében, hogy abbahagyja?

– Soha. Bármi történt, ezt soha nem mondtam ki, és nem is gondoltam rá komolyan. Nekem mindig egyetlen célom volt: profi futballista leszek.

– Volt olyan személy a pályafutása során, aki nemcsak szakmailag, hanem emberileg is sokat adott?

– Gyermekkoromból Bajkó Barnát emelném ki, aki jelenleg az FK Csíkszeredánál dolgozik. Ő az egyik gyermekkori példaképem. Amit emberileg és szakmailag képviselt, az nagyon sokat adott nekem. A figyelem, a korrektség és az, hogy jó ember legyen valaki, nagyon fontos volt számomra. Édesapámtól az intelligenciát, édesanyámtól edig a kitartást, a szívet és a fizikai erőt kaptam. Ezek együtt formáltak engem.

– Gyermekként hogyan változtak az álmai?

– Mindig az adott helyzethez igazodtak. Amikor Magyar­csügésen voltam, még csapat sem volt a faluban, ezért az volt az álmom, hogy egyszer egy futballcsapatban játszhassak. Amikor már csapatban játszottam, azt szerettem volna, hogy a felnőtteknél is szerepelhessek, abban a harmadosztályú csapatban. Ahogy léptem egyet előre, mindig kitűztem magam elé a következő célt. Gyermekként imádtam a Barcelona akkori csapatát, de pontosan tudtam, honnan indulok, ezért ilyenekről álmodni sem mertem. Most viszont már ott tartok, hogy remélem, egyszer pályára léphetek, ha nem is Barca-játékosként, de legalább ellenük. A Real Madrid ellen már játszottam, úgyhogy miért ne játszhatnék egyszer a Barcelona ellen is?

– Csalódásként éli meg, hogy újra kimaradt a román válogatottból?

– A román válogatott bő keretébe való bekerülés természetesen büszkeséggel tölt el, hiszen sok jó játékos között lehettem, és az ország legjobbjai közé kerülhettem. Ugyanakkor már korábban is többször voltam hasonló helyzetben, de a végleges meghívót sajnos még nem kaptam meg, ezért most is nyugodtan várom a következő lehetőséget. A korosztályos válogatottságot gyerekként más intenzitással éli meg az ember. Számomra akkor ez nem jelentett terhet vagy különösebb nyomást, egyszerűen csak élveztem a helyzetet. Nagy büszkeség volt, hogy egy ország húsz legjobb játékosa közé kerülhettem, és már önmagában ez is komoly elismerést jelentett számomra.

– Mi az, amit a futball elvett?

– Az időt, amit a családommal tölthettem volna. Ez az egyetlen dolog. Ez fájó, de enélkül nem sikerülhetett volna idáig eljutnom. A másik oldalon viszont rengeteget adott, gyerekkorom óta élvezem a focit. Nagyon hálás vagyok azért, hogy mindennap azt csinálhatom, amit szeretek.

– Melyik mérkőzésére emlékszik vissza a legszívesebben?

– Sok ilyen van. Ha a leg­utóbbiakat nézem, akkor az Európa-liga rájátszásában a török Trabzonspor elleni visszavágót emelném ki, amikor 4–0-ra nyertünk. Hatalmas mérkőzés volt. Cipruson pedig az APOEL – Omonia derbi is különleges emlék, húszezer szurkoló előtt gólt szereztem és gólpasszt adtam. A Puskás Akadémián az Újpest ellen húszévesen először dupláztam a pályafutásom során. De nagyon fontos emlék az is, amikor Csíkszeredában 2018-ban felnőttszinten a harmadik ligában bemutatkoztam, majd 2019-ben nagyon fiatalon a másodosztályban is játszhattam.

– Mit jelent ön szerint, hogy valaki profi futballista? Elég hozzá a tehetség?

– Nagyon fontos, hogy tehetséges legyél, ha profi futballista, pláne első ligás vagy topszintű játékos szeretnél lenni. De a hozzáállás és a mentalitás minden szinten elengedhetetlen. A legmagasabb szinthez pedig sok tényező szükséges. A tehetség és a mentalitás nem mehet egymás nélkül.

– Mit szeretne elérni a pályafutása végéig?

– Szeretnék játszani a Bajnokok Ligájában. Ha ezt elérem, lehet, hogy lesz majd egy következő célom is. Egyelőre erre koncentrálok. Az Európa-liga-szereplést már elértem, hiszen legutóbb pályára léphettem a skót Celtic Glasgow elleni, idegenbeli győztes mérkőzésen. 

– Hogyan szeretné, hogy emlékezzenek önre pályafutása végén?

– Azt szeretném, hogy úgy tekintsenek rám: jó ember volt. Szakmailag nem érdekel, hogy ki hova helyez, az mindenkinek a saját véleménye. Nekem az számít, hogy azt mondják rólam: korrekt ember volt.

– Mit mondana annak a fiatal játékosnak, aki most ott tart, ahol ön néhány évvel ezelőtt?

– Soha ne adja fel, és őrülten szeresse a focit. Mindennél jobban. Én tényleg azt mondom: mindennél, mindennél jobban. Mert ez visz a siker felé.

– Ha újraélhetne egyetlen napot a pályafutásából, melyik lenne az?

– Nem szeretnék újraélni semmit. Mindig a jelenre koncentrálok, és kíváncsian várom a jövőt. Ha visszatekintek, azt látom, hogy napról napra, hónapról hónapra, évről évre sikerült elérnem a céljaimat és fejlődnöm. A rossz dolgokkal együtt is elégedett vagyok azzal, ahogy alakult az életem, mert sokszor éppen azokból tanultam a legtöbbet.

– Hazai vizekre evezve: mit üzen az itthoni drukkereknek? Megtörténhet, hogy pályafutása végén újra magára ölti az FK Csíkszereda mezét?

– Ezt nem lehet tudni. Soha nem mondom azt, hogy nem, mert nem tudjuk, hogyan alakulnak majd a dolgok. Az FK mindig is ott lesz a szívemben. Egyelőre csak azt tudom üzenni mindenkinek, hogy próbálják egyre jobban népszerűsíteni otthon a futballt, szeressék a focit, és támogassák minél többen.

– Követi az FK mérkőzéseit? 

– Igen! Mindig követem, hogy milyen eredményt érnek el, még akkor is, ha éppen nem tudom megnézni a meccset. Sokszor viszont leülök, és megnézem a találkozóikat.

– Van valamilyen mérkőzés előtti rituáléja?

– Nem vagyok babonás, mert szerintem az nem segít semmiféleképpen. Mindig próbálom lebeszélni a környezetemben élőket is, akik babonásak, mert szerintem ez inkább kárt okoz, mintsem segít az életben. Nekem a „rituálém” a hit és az esti ima. Meccs előtt keresztet vetek, és amikor gólt szerzek, azt is megköszönöm Istennek.
 

Corbu Marius 2002. május 7-én született Magyarcsügésen, Bákó megyében. A Székelyföld Labdarúgó Akadémián nevelkedett, 16 évesen mutatkozott be az FK Csíkszereda akkor még harmadik ligában szereplő felnőttcsapatában, 2019-ben pedig a másodosztályban. Ezt követően a Puskás Akadémiához igazolt, ahol az NB I-ben is rendszeresen szerepelt. 2024-ben a ciprusi APOEL Nicosiához szerződött, 2026 januárjától pedig a Ferencvárosi TC játékosa. A 179 centiméter magas futballista elsősorban támadó középpályásként és szélsőként bevethető. Románia U20-as és U21-es válogatottjában is szerepelt, az U21-es csapatban 21 alkalommal lépett pályára, meghívót kapott a felnőtt román válogatott bővített keretébe. A Transfermarkt jelenlegi adatai szerint piaci értéke 1,2 millió euró, más, a játékosok piaci értékét becslő oldalak szerint 1,7 millió euró.