Egy színes természetfilm látványos világa fogadta a juhásznak felcsapott újságírót és fotós kollégáját. A birkanyáj terelésén túl egyéb „huncutságokat” is kipróbáltunk, ami hozzátartozik egy tanyavilági gazdaság mindennapi tevékenységéhez.

A megszokotthoz képest különösen meleg idővel köszöntött be az ősz első felvonása a Csíki-medencébe. Igazán kellemesnek ígérkezett betekinteni a pásztorélet egyes pillanataiba és megélni egy autentikus gazdaság mindennapjait, munkafolyamatait. A juhásznak jól megy dolga, ismerjük a nótából, csodálatos hegyvidék, varázslatos fenyvesek, ámulatba ejtő táj 1000 méter felletti magasságban a Hargitán, őshonos mokány állatok, kedélyeket borzoló vadak, friss tej, ízes sajt, egészséges levegő, kristálytiszta forrásvíz, csak néhány jellemző, ami vonzóvá teszi a kívülállónak az állatokkal való gazdálkodást a bércek tetején. De ez csak egy része, talán a felszín. Mint minden szakmának, a szépsége mellett ennek is megvan az árnyoldala, de mi most nem ezt néztük. A hegyvidéki gazdálkodás romantikájával igyekeztünk megismerkedni.

Egy kávé, indulónak

A nappali nyári melegek ellenére az is jelzi, hogy jócskán benne járunk az őszben, hogy egyre későbben virrad, így kora hajnalban, sötétben, didergető hidegben – elkelt a réteges, vastagabb öltözet – Csíkszereda Udvarhely felőli bejáratánál található benzinkútnál találkoztunk Țăpuc Lóránddal, a Kongo Farm tulajdonosával. Indulás előtt háromfős csapatunk egy jó forró kávét elkortyolt ébresztőnek és lélekmelegítőnek – az igazit a valódi pásztoroknak hagytuk –, majd elindultunk a nem mindennapi kalandra. Kalibáskőnél eltértünk Kiruly felé, majd a híres Asszonybosszantónál is sirültünk egyet, egy adott pillanatban az aszfalt is elfogyott, így több mérföldön keresztül göröngyös földúton, sűrű erdőben haladtunk célunk felé. Őzikék, vadnyulak, rókák és mókusok kergették egymást úton-útfélen, ezért a vezetést nem ártott óvatosabbra fogni, de így is mire a nap sugarai megsütötték a harmat lepte Hargita búbját, kiértünk a farmra, ahol már javában zajlott a reggeli nyüzsgés, a hozzá tartozó „zenei” aláfestéssel: gágogás, nyávogás, bégetés, bőgés, ugatás és röfögés „dallamai” vegyültek a levegőbe. A pásztorok már javában rendezték az állatokat: fejték, etették, itatták őket, mert az állatok nem várnak, mint ahogy az idő sem.

Mi sem vártunk, rögtön bekapcsolódtunk a munkába. A birkák fejésével kezdtük. Mint kiderült, már a Hargita tetején is amennyire lehet, lépést tartanak az idővel. A közel 300 fejős juhot manapság nem kézzel, hanem géppel fejik meg, egy-két ember nagyjából fél óra alatt végez is a teendővel.

– Mivel mifelénk nem szokás a juhokat géppel fejni, ezért az eszközt Olaszországból szereztük be

– közölte Țăpuc. – A nyolcposztos, mobil fejőgépet Franco Santoni olasz pásztor fejlesztette ki és rakta össze. Napelemes, önműködő, és fejés után egy automata mosó megtisztítja a rendszert, sterilebbé téve a folyamatot, így több idő jut a sajtkészítésre is – részletezte a tulajdonos.

Ez a Kongo nem Afrika, a Hargitán van az esztena

A farm nevét hallva, talán mindenkinek az egykori afrikai gyarmat, Belga Kongó – ma Kongói Demokratikus Köztársaság, korábbi nevén Zaire – jut eszébe, de mint megtudtuk, a névnek semmi köze sincs a fekete kontinenshez. A hargitai Kongo Farm a környéken található Kongófa nevű dűlőről kapta a nevét. Homoródalmás község külterületén található, több mint 100 hektárnyi tanyavilág, aminek jelentős hányadát a helyi közbirtokosságtól bérlik.  
A Kongo Farmot 12 esztendeje alapította önerőből Țăpuc Lóránd, aki végzettsége szerint agrármérnök. A birtok fő tevékenysége az állattartás, legelőgazdálkodás, illetve az őshonos állatfajok génállományának megőrzése. A környezetkímélő, ökológiai gazdálkodás szabályai szerint zajlik a tevékenység, a biogazdálkodási tanúsítvány megszerzése pedig folyamatban van. A legelőterület – amit rengeteg munkával igyekeznek regenerálni – közel ezernyi juh és vagy 25 mokány szarvasmarha számára biztosít friss, ropogós füvet. Az állatállomány tájjellegű vagy a magyar őshonos fajtákhoz tartozó. A farmon számos őshonos állatot tartanak génmegőrzés céljából, s részt vesznek a Székely géngyűrű programban is. 

Állati ismertető: borzderes, berke, báznai

A mokány (mokanyica) és kárpáti borzderes szarvasmarha egy jól hasznosítható – többhasznú: tej, hús – kisebb termetű hegyi szarvasmarha. Az időjárás viszontagságaival szemben ellenálló, ridegtartásra alkalmas.
Hegyi berke színváltozatok: sárga vagy vörös pofájú, fekete pofájú és a fekete juh. A cigája vagy berke a Kárpát-medencében az 1700-as években már biztosan jelen volt. Az idők folyamán a cigája­változatok egy része elkülönült egymástól, így maradhatott fenn hegyi berke tájfajtaként az őshonos cigájánk háromszéki sárga és fekete fejű, esetenként a csóré hasú és a teljesen fekete színű változata elsősorban a Kászonokban és Csíkban. Mindezek hármas hasznosítású – tej, hús, gyapjú – fajták. A Kongo Farmon a vörös pofájú berkét tenyésztik.
A magyar gyökerű, erdélyi báznai disznók eredete 1875-re vezethető vissza, amikor a mangalica kocákat és a berk kanokat keresztezték Báznán. A Kongo Farm rendelkezik a legjobb génállományú báznai sertésállománnyal Erdélyben. A disznók, az előírásoknak megfelelően, villanypásztorral bekerített, nagy erdős területen élnek, szabadtartásban, aminek köszönhetően húsuk kiváló minőségű és Omega 3-ban gazdag. 

– A termelésből élünk, és a bevételből tartjuk fenn a farmot, ugyanis a föld utáni támogatást a tulajdonos kapja, jó lenne, ha az kapná a szubvenciót, aki műveli a területet

– jegyezte meg Țăpuc.
Elmondta: gazdag és minőségi termékkínálattal – orda, burduf (tömlőtúró), sajt, túró, telemea (sós vízben áztatott sajt), szalonna, sonka, pásztráma (szárított és sózott füstölt hús) stb. – rendelkeznek, amit a helyi kereskedők által értékesítenek. A berke báránynak nagy a gasztronómiai értéke, a hús mellett a bőrt is feldolgozzák, ugyanakkor a gyapjú feldolgozásával is próbálkoznak egy baróti műhely közreműködésével. Hosszú távon az egykori székely gazdaságot szeretné rekonstruálni, hagyományos csűrt építene fel a telken, ahol egy gasztropontot és sajtműhelyt üzemeltetne.

– Az identitásmegőrzés a cél, a háztáji régi fajtákon keresztül, mindezt olyan szintre emelni, mint a néptáncot vagy a népzenét, mert ez is a kultúra része

– fogalmazott Țăpuc Lóránd.

A juhásznak jól megy dolga?

Az egykor szebb napokat megélt juhászszakmáról – hisz ez is egy a sok közül – rengeteg a prekoncepció a mai világban. Elhanyagoltnak, fogatlannak, motorinaszagúnak tartják sokan, és ez csak a jéghegy csúcsa, így már nem a jó dolgában, egyik dombról a másikra sétálgató pásztort látják sokan benne. Pedig rengeteg, komoly tudást igényel az állatokkal való foglalkozás, nemcsak irányítani kell a nyájat, hanem sokszor az állatorvos szerepét is be kell tölteni, na meg persze nem ritka eset, hogy a vadakat is „terelgetni” kell, vagyis elmondható, ismernie kell a természet minden rezdülését, minden titkának tudója kell legyen az állataival a magas bércen kóborló pásztor. 
Lóránd, a farm tulajdonosa elpanaszolta, hogy nagyon nehéz megbízható embert találni erre a szakmára.

– A mai fiataloknak fájdalmuk, fizikai traumájuk van a munkától

– jegyzi meg. – A hagyományos pásztorcsaládokat segíteni kellett volna, az új nemzedék számára megszűnt a motiváció – főleg, ha azt látják, hogy a szülők a pásztorkodásból szegényesen tengődnek – így már nincs következő generáció.
Țăpuc jónak találná, ha indítanának „egy csobánmentő programot”, amin keresztül talán még menthető lenne ez meg az.
A Kongo Farmon jelenleg öt megbízható ember végzi a mindennapi teendőket. Imre és Éva a borzderes szarvasmarhákkal törődik, Szilveszter a meddő nyájjal, Viktor a fejős nyájjal, Dénes bácsi pedig a birtok sajtmestere, aki – miután behordtuk a tehenek alól a friss tejet – a sajtkészítés rejtelmeibe is bepillantást engedett, és némi titkot is kikotyogott: az oltót a bárányok gyomrából nyerik.

A savót az állatoknak adják. Például a kutyáknak, táppal összekeverve. Egy egész falka kangal és keverék eb várta a finom falatokat, amikor a számos tevékenység közepette rájuk került a sor. Morgás, ugatás, vicsorítás, vakkantás kísérte a fenséges ebreggeli elfogyasztását. Örömmel nyugtáztam, hogy újságíróra nem fájt a foguk, pedig egy-egy pillanatban a falka közepén szinte-szinte úgy látszott, hogy a juhásznak felcsapott zsurnalisztát is megkóstolják. De ép bőrrel megúsztam, és a báznai disznókat is sikerült megetetnünk a számukra ínycsiklandó moslékkal. Majd a borzderes teheneket és borjakat hajtottuk a legelőre, valamint Viktorral a fejős nyájat is elkísértük egy darabon. Kérdésre válaszolva elmesélte, hogy érdekes módon a hegytetőn nem sok gond akad a medvékkel, farkasokkal, a hatalmas kutyák védelmet nyújtanak. A faluban több bajt okoznak a vadak, hisz könnyebben jutnak élelemhez.
Miután mindent elvégeztünk, búcsút intettünk a vadregényes tájnak, a kemény munkát végző embereknek és visszatértünk a városba, a megszokott kényelembe. Útközben hazafelé a farm tulajdonosa elhivatottságról és a gyermekkori álom megvalósításáról mesélt, örömökről, nehézségekről, de legfőképpen kitartásról, hisz anélkül elképzelhetetlen egy gazdaság felépítése, működtetése:

– Ha van hivatástudat, öröm a munka, nem okoz nehézséget, bármennyire fárasztó. Ott vagy kint a természetben, ver az eső, szárít a nap, de ez egy életstílus, és mikor azt csinálja az ember, amit szeret, akkor az nem munka, hanem az életed.