Hirdetés

Jól rajtolt a Kapocs közösségi iroda

Főként fiatal kisvállalkozók érdeklődnek a csíkszeredai Kapocs közösségi iroda szolgáltatásai iránt, de volt már külföldi vendége is a coworking-rendszerű térnek – állítja a polgármesteri hivatal gazdaságfejlesztési osztályának vezetője. A közösségi irodának januárban öt havi bérlője volt, melléjük februárban újabb két érdeklődő érkezik.

Pál Bíborka
Jól rajtolt a Kapocs közösségi iroda
Belakták a Coworking teret. Már öten igényeltek bérletet a színvonalas irodába Fotó: László F. Csaba

Az egykori Kossuth Lajos utcai galéria helyén – amint arról már korábban beszámoltunk – tavaly november végén nyílt meg Kapocs Coworking Space névvel a megyeközpont legújabb közösségi irodahelyisége. A kényelmes környezetben, konyhával és zuhanyzóval is felszerelt teret december első két hetében, a tesztüzemmód alatt ingyen próbálhatták ki az érdeklődők, ezt követően a csíkszeredai városháza információi szerint január 13-án érkezett meg a Kapocsba az első bérlő, őt hamarosan további négy követte.

Jól rajtolt a Kapocs közösségi iroda

– A közösségi irodában januárban öt személy igényelt havi bérletet, őket újabb kettő követi februárban. A rövid, egy-két órai munkavégzésre kialakított Jump-zónában pedig nagyjából húszan fordultak meg. Összességében elégedettek vagyunk az érdeklődők számával, tekintetbe véve, hogy az iroda bejáratására nagyjából egyéves időszakot szánunk

– nyilatkozta lapunknak Juhász-Borsa Orsolya, a csíkszeredai polgármesteri hivatal gazdaságfejlesztési és nemzetközi kapcsolatok osztályának vezetője.


Cikkünk a hirdetés után folytatódik!

Hirdetés


A Kapocs november 29-i megnyitóján Korodi Attila polgármester azt mondta, hogy az új közösségi iroda létrehozásával főként a fiatal kisvállalkozóknak kíván lehetőséget teremteni az önkormányzat arra, hogy értékes kapcsolatokat alakítsanak ki és színvonalas szakmai programokban legyen részük. Juhász-Borsa Orsolya szerint ennek megfelelően alakultak a bérleti díjak is: az irodában legkevesebb 20 lejért lehet két órára helyet bérelni, a napi díj 50 lejbe, a heti 100 lejbe, a havi díj pedig 400 lejbe kerül. Az irodában egyszerre 30 személynek tudnak íróasztalt biztosítani. 

– Volt már külföldi vendége is a Kapocsnak, aki azt mondta, a csíkszeredai iroda vetekszik az európai coworking irodák színvonalával. Ennek a visszajelzésnek mindenképpen örülünk. A csíkszeredai iroda egyébként jelen van a nemzetközi coworking-helyszíneket összesítő oldalakon is

– részletezte az osztályvezető.
A Kapocsban, tartva a korábban megfogalmazott terveket, februárban megrendezik az első szakmai workshopot, amelyet két székelyudvarhelyi szakember: Orbán Renáta és Komoróczy Zsolt tart Tervezés a siker kulcsa címmel üzleti tervezés és marketing szakterületen. A továbbiakban pedig a Csíki Vállalkozók Egyesületével közösen időszakos szakmai képzéseknek ad majd otthont a Kapocs.

Jól rajtolt a Kapocs közösségi iroda



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!