A száradó tölgyfa illatába, a vésők csilingelő hangjába bele lehet szeretni. Idejét sem tudni, mikor alakult ki ilyen szoros kapcsolat anyag és ember között, csak azt látni, hogy ebből az alázattal, göcsörtökkel és évgyűrűkkel teli szerelmes kapcsolatból családi portákat őr­ző székelykapuk, családtagok emlékeit őrző kopjafák, különféle ornamentikákkal díszített haszontárgyak, szerszámok, bútorok meg rengeteg egyéb eszköz született és születik. Gergely Szabolcs oroszhegyi fafaragómester műhelyében az emberre rátör az időtlenség érzete: a különféle századokból származó, felújításra váró bútorok, a dédnagyapjától örökölt famegmunkáló szerszámok és a jellegzetes tölgyfaillat lelassítja az idő kerekét, más világba repíti a vendéget. Ebben a békében kérdeztük a faragómestert műhelytitkairól, a székelykapuk reneszánszáról, és hogy miért nem szabad vassal bántani azokat.

Népi érték és kincs – árban is

Gergely Szabolcs gyermekkora óta érdeklődik a famegmunkálás iránt, bár dédnagyapja bognár‑ezermester volt, családjukban csak ő közeledett a faanyag megmunkálásának rejtelmeihez. Először az iskolában, kézimunkaórán ismerkedett és barátkozott a fafaragással, később keresztapjánál, az „oroszhegyi Jézus-faragóként” ismert Pál Gergelynél tanulta ki a faragás fortélyait. Egy faipari iskola, számos restaurátor- és fafaragóképzés után mára hivatásos fafaragó, akinek számos több száz éves restaurált bútor, külföldön szerzett szakmai tapasztalat, székelykapu és kopjafa dicséri a hozzáértését. Jelenleg családjuk címere mellett egy székelykaput farag a mester, akinek műhelyébe érve a kapunyíló még faragásra váró, felrajzolt díszeire vetettük az első pillantást.
Évente átlagosan egy‑három székelykapu-megrendelést kap, mint mondja, mára már sokan foglalkoznak kapufaragással, és a faanyagárak is elrettentőek lehetnek a megrendelő számára.

– A székelykapunak reneszánsza van manapság, de igen borsos ára is. Olyannyira, hogy egy harmincéves kapu akár tizenötezer lejbe is kerülhet, ha használtan vásárolják meg, de ez függ a méretétől, anyagának minőségétől és attól is, hogy a nyílók az olcsóbb fenyő vagy a lényegesen drágább tölgyfából készültek

– vázolta, megjegyezve, hogy az általa faragott kis méretű kapu is tizenháromezer lejbe kerül. – Ha kiszámoljuk, hogy egy kis méretű kapulábért 3‑400 lejt is elkérhetnek, erre rájön a nyílókhoz felhasznált deszka, a zsindely, amelynél ha négyzetméterben kiosztod az árát, a legdrágább cserép is sokkal olcsóbb, és a munkadíj, amely több hónapi munkát honorál, érthető, hogy miért volt régebb is egy jó ló ára egy kisebb kapu, míg a nagy, kötött kapu ára annak háromszorosa is lehetett.

Életfától a tulipánon át a molnárgombig

Tapasztalatai szerint a megrendelőknek legtöbbször nincs konkrét elképzelésük vagy elvárásuk a székelykapuk kinézetével, motívumrendszerével kapcsolatban, ami családjuk összetételét, történetét vagy értékrendjét tükrözné. Így a
kapukat főként a különféle tájegységek alkalmazott jelképrendszere és jellegzetes stílusjegyei szerint alakítja, attól függően, hogy honnan származik a megrendelő.

– Mostanság nagyon kevesen tudják, hogy konkrétan melyik motívum mit jelképez, és annak tekintetében mit akarnak viszontlátni a kapujukon. Régebb volt egy olyan szokás, hogy a kötött kapu kicsinyílóját alacsonyra csinálták, hogy aki bemegy rajta, meg kelljen hajoljon vagy le kelljen vegye a kalapját. Nemrég Csíkszékre kért egy idős bácsi egy ilyen kaput, de máshol ez a különleges funkció már kikopott

– példálózott.

A székelykapuknak díszítésükben és strukturálisan is megvannak az állandó elemei, melyek minden kapu alapmotívumait képezik. Ilyen az életfa, a tulipán és a szegfű, méretét tekintve pedig a kapulábak vastagsága a mérvadó, mert ez a bevésés mélységét és a kapu térbeli megjelenését is nagyban szabályozza. 

– A faragást először mindig a ceruzajegytől kicsivel távolabb kell elkezdeni, hogy utólag szépen lehessen korrigálni az íveket. Tölgyfánál fontos elmondani, hogy törekedni kell a szálirányra merőlegesen vésni, ellenkező esetben könnyen roncsolódik, nem lesz szép sima a vésett felület. Mikor egy minta elkészült, úgymond alászúrunk, ami azt jelenti, hogy a derékszögnél kicsit meredekebben alávésünk, ezzel hangsúlyosabbá téve a mintát

– avatott be, megjegyezve, hogy a kapuláb vastagságától függően fél centi körül kell legyen a véset magassága. A kapu szerkezetileg csapolással készül, Gergely Szabolcs „nem bántja vassal a kaput”, faszegeket használ az összeácsolásához.

– Egy korondi fafaragó emlegette, hogy a székelykaput nem szabad vassal bántani, mert a székely ember se tűri, ha vassal bántják

– mesélte, felhívva a figyelmet, hogy míg a faszegek a kapu anyagához hasonlóan viszonyulnak a környezeti hatásokhoz, a fém nem, így előbbi tartósabb megoldásnak is bizonyul.

A vastagság-magasság arány a kopjafák motívumainak beosztásánál is mérvadó. Nem kell sajnálni az időt a pontos számolástól, mert a különféle minták különféle méretű és alakú formákba írhatók be, így nagy figyelmet kell fordítani a méretek összehangolására, hogy mutatós kopjafát lehessen faragni. 

– Ha túl hosszú vagy túl rövid a nyak, az nem jó. A Szent András‑keresztnél figyelni kell, hogy szabályos négyszögbe írható be, a kopjafa a csúcsa felé keskenyedik, a mintát ennek tekintetében kell elhelyezni. Hasonlóképp a tulipánoknál, melyek hosszúkásabban mutatnak jól, vagy a gombmotívumoknál, melyek keskenyebben. Számtalan motívum és jelkép van, aminek jelentésére oda kell figyelni, hiszen azok a fejfa alanyának életét, közösséghez való viszonyát, anyagi és szellemi értékeit, mesterségbeli tudását mind bemutatják, elmesélik a szemlélőnek

– magyarázta. 

Nem retten meg bútor­matuzsálemektől sem

Bútorrestaurálásnál a legfontosabb szempont, hogy a mesterember tisztában legyen annak a kornak sajátosságaival, amelyből az alkalmatosság származik. Másodsorban, bármilyen faanyagból készült bútor esetében először alaposan fel kell mérni az állapotot és a bútordarab hiányosságait.
– Törekedni kell arra, hogy ha egy darabot pótolni, kiegészíteni kell, soha ne az egész elemet, csak a hibás, megrongálódott részt cseréljük, ezzel is őrizve a bútor eredeti jegyeit. Mikor olyan darabok kerülnek ki, melyeket nem használok fel, mind félreteszem, hogy adott esetben egy százhat éves bútorhoz tudjak száz év körüli anyagot használni. Ha egy deszka például elhasadt, azt nem cserélem ki, meg kell próbálni összeragasztani. Ha pedig olyan bútordarab kerül a kezembe, amelynek anyagát még fejszével vagy palonkáccsal faragták ki, törekedni kell az eredeti textúra megőrzésére, így csiszolni, glettelni és egyéb károsító eljárásokat végezni nem szabad. Amit csak lehet, teljesen eredeti állapotában kell megőrizni. Le kell mosni, le kell kezelni, a hibás részeket kipótolni. A szúrágta részeket három‑négy napig egy speciális oldattal kell kezelni, ami a kártevőket elpusztítja, a lyukak pedig megmaradnak – szögezte le, utóbbit külön hangsúlyozva, mivel a lyukak betömése után általában elengedhetetlen a sok esetben szentségtörésnek számító csiszolás.