– Mikor döntötte el, hogy filmkészítéssel szeretne foglalkozni? 

– Már középiskolás koromban, körülbelül tizenegyedik osztályban döntöttem úgy, hogy filmekkel akarok foglalkozni. Robert McKee forgatókönyvírásról szóló könyvét lapoztam előszeretettel akkoriban, amelyben voltak kis jelenetek leírva, az osztálytársaimmal közösen parodizáltuk és próbáltuk előadni. Érettségi után a Sapientia EMTE filmművészet, fotóművészet, média szakára jelentkeztem, amelyet el is végeztem sikeresen, és ennek már több mint nyolc éve. 

– Mért pont a dokumentumfilmekre esett a választása?

– Ez az egyik legegyszerűbb filmes forma, viszonylag kevés költségvetésből is lehet olyat produkálni, ami tetszik a nézőnek. Mindezek mellett pedig mindig nagyon szerettem meghallgatni a személyes történeteket, és ez tulajdonképpen a dokumentumfilmek alapja. Hiszen ha találunk egy olyan szereplőt, aki tud érdekeset mondani, megnyeri a nézőket, akkor nyert ügyünk van.

– Honnan jönnek az ötletek, témák?

– Igyekszem nyitott szemmel járni a világban. Nem akarok egy témát erőltetni, hanem inkább azt nézem, hogy mire van igény, mire szólít fel az élet. Nekem is kell egyfajta elhivatottság, hogy filmet alkossak egy-egy témában. A Hangszerhúrok, sorsfonalak című filmem ötlete egy rádióinterjú hallgatása közben, a legutóbbi dokumentumfilmem, a Lakodalmas krónika pedig egy szakdolgozat átolvasását követően született meg. A vőfélyekről szólt a szakdolgozat, és akkor ütött szöget a fejembe, hogy milyen jó téma lenne. De mindig így történik, jön egy szikra a mindennapi életből, és azt próbálom kihasználni minden lehetőséggel. Többször vettem részt sikeresen a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont filmes pályázatán, ahol a filmes szempont mellett komoly néprajzi dokumentációval is meg kell alapozni a dokumentumfilmeket. Nagyon jó partnerek, mert alkotói szabadságot adnak. 

– Beszéljen kicsit az eddig megjelent filmjeiről.

– Az első filmem a testépítésről szólt, Testszobrászok viadala volt a címe, székely világbajnokokról szólt. Készítettem filmet kalap- és csizmaviseletekről, kovácsmesterekről, a cimbalmokról, a legutolsó pedig a vőfélyekről szólt. Együttműködtem a Maros Megyei Múzeummal, valamint a Castrvm Novis Egyesülettel, így Szeben megyei római történelmi bemutatókat újra­játszó dokumentumfilmem is készült. A S’art R Művészeti Közösséggel is dolgozom, ők sokat segítenek nekem.

– Mennyi idő alatt készül el egy-egy alkotás?

– Általában több hónapot igényel. Az elméleti előkészítés az első, erre több időt szánok. Ilyenkor csak ezzel foglalkozom, összegyűjtöm az anyagot, elvégzem a kutatásokat, kitalálom a forgatókönyvet, kérdéseket. Ezt követi a forgatás, ami általában nem vesz többet igénybe egy hétnél, viszont az utómunka sokkal tovább tart. Általában ilyenkor szembesülök a hibákkal és mindazzal, amit másként kellett volna csinálni, amit ki kell küszöbölni, meg kell oldani ahhoz, hogy a végeredmény megfelelő legyen.

– Szereplőként is feltűnik a filmekben…

– Ennek oka egyfajta gazdasági megfontolás, hiszen általában szűkös költségvetéssel kell dolgozni. El kell dönteni többek között azt, hogy mi a legfontosabb. Véleményem szerint nagyon fontos, hogy fogadjunk egy zeneszerzőt és saját zenét írassunk a filmnek, hiszen a fesztiválokon vagy bárhol máshol beleköthetnek abba, ha netán jogdíjas zenét használunk, az ingyenesen elérhető zenék pedig lelketlen gumizene hatásúak – mérlegelni kell tehát, hogy az adott filmnél mi jelent prioritást, és abba kell fektetni. Középiskolás éveimben tagja voltam a Vitéz Lelkek színjátszó csoportnak, és amit ott megtanultam, azt igyekszem felhasználni, kamatoztatni a filmjeimben is. Az alkotásaim 80 százalékát egyedül készítem, azaz a forgatókönyvírás mellett operatőr és vágó is vagyok, amit nem is bánok, hiszen így mindenik alágazatban tudok fejlődni. Ha meg valami nem úgy sikerül, ahogy szeretném, akkor azért csak én vagyok a felelős, és nekem kell a megoldást is megtalálni a problémára.

– Mire a legbüszkébb eddigi munkája során?

– Nem vagyok az a filmkészítő, aki az élkörökben benne van. Lehet, hogy nem én kapom a legnagyobb megrendeléseket, de számomra nem is ez a fontos, hanem az, hogy szeretem, amit csinálok. Két filmem volt sikeresebb idáig, amely a művészi mellett közéleti sikert is aratott: a Vasviadal, tűzdiadal című, kovácsmesterekről szóló filmem bekerült egy oregoni fesztiválra vetítésre, egy amerikai streamingplatform pedig meg is vásárolta. A szereplők nagyon sokat hozzátesznek a film sikeréhez, és ennek a filmnek ismert szereplői voltak, emiatt nagyon sokan megnézték. A Hangszerhúrok, sorsfonalak című alkotásom szintén kijutott Amerikába, és ezt is megvásárolták, illetve a Lakiteleki Filmszemlén a Nemzetstratégiai Kutatóintézet különdíját is elnyerte. Ez hatalmas elismerés és egyfajta ugródeszka volt számomra.

– Hogyan látja a jövőt?
 
– Önmagam és a felszerelésem fejlesztése a fő célom. Emellett több filmtervvel is készülök a Lakiteleki Filmfesztiválra, de nemcsak arra. Szeretném a külföldi és hazai partnerkapcsolataimat is erősíteni. Azért szeretem ezt a szakmát, mert nagyon jó barátságok, partnerkapcsolatok alakultak ki a filmek által, amelyek lelki értéket is nyújtanak számomra. Szeretnék továbbra is a szabadúszó vonalon maradni, itthon tervezem a jövőmet, és szeretném megvetni a lábamat a szakmában.