Csíki segítség Beregszásznak
Újabb segélyszállítmányt küldött Csíkszereda testvérvárosának, Beregszásznak: egy kamionnyi iskolai bútorzat érkezett meg nemrég a kárpátaljai város és a kistérség tanintézményeihez. A székek, padok, katedrák mondhatni korábbi rendeltetésüknek megfelelően szolgálnak tovább, csakhogy merőben új környezetben: iskolai óvóhelyekre, krízishelyzetekre berendezett melegedőkbe kerültek.
„Városunk nevében szeretnénk őszinte köszönetünket kifejezni a nagylelkű adományért, amellyel közösségünket támogatták. (…) Az Önök támogatása megerősít bennünket abban, hogy összefogással, odafigyeléssel még összetartóbb közösség lehetünk” – írta Babják Zoltán, Beregszász kistérség polgármestere abban a dokumentumban, amelyben megköszönte Csíkszereda legutóbbi humanitárius segélyszállítmányát. Levelében ugyanakkor rövid látogatásra hívta Korodi Attilát és Bors Bélát, Csíkszereda polgármesterét és alpolgármesterét, hogy aktuális „személyes tapasztalatokat szerezzenek a háború gazdasági, szociális és társadalmi következményeiről, amelyek kistérségünk településeit sújtják (…), a személyes találkozók és a helyszíni bejárások során részletes képet kaphatnak arról a rendkívüli helyzetről, amellyel a helyi közösségek nap mint nap szembesülnek”.
A csíkszeredai delegációt a rövid beregszászi látogatásra lapunk is elkísérhette.
Tanteremből tanterembe – de merőben más kontextusban
Miután az év folyamán több száz csíkszeredai iskolai osztály bútorzatát cserélték új darabokra az Országos Helyreállítási Tervből finanszírozott, mintegy 30 millió lejes nagypályázat révén, a még jó állapotban lévő bútorokat Csíkszereda önkormányzata elraktározta. Ebből a készletből juttatott nemrég kárpátaljai testvérvárosának, Beregszásznak az onnan érkező igénylés szerint 100 darab széket, 50 padot és 5 tanári katedrát. A bútordarabokat szállító kamion logisztikai megfontolásokból néhány nappal korábban, a csíkszeredai küldöttség pedig a múlt héten, kedden érkezett Beregszászra.
A város és a kistérség polgármesterével, Babják Zoltánnal folytatott megbeszélése után Korodi Attila és Bors Béla helyi iskolákat és közintézményeket keresett fel, többek között a Bethlen Gábor és a Kossuth Lajos 1–11 osztályos líceumokat, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetemet, a Beregszászi Városi Tanács Oktatási és Művelődési Főosztályát, illetve a városi könyvtár épületét. Azért ezeket, mert a csíkszeredai segélyszállítmányt többnyire iskolai környezetben hasznosítják: nem a tantermekben, mert azok jól felszereltek, hanem a vidéki iskolák esetében a pincékben kialakított óvóhelyeken, ahová a diákok bombariadók során vonulnak le, s mivel ezek hosszú ideig tarthatnak, a tanulást ott folytatják. A városi könyvtár két kiürített termét is a csíki szállítmányból rendezték be, itt az önkormányzat hozott létre – törvényi kötelezettségének eleget téve – melegedőt: ezek olyan „krízispontok”, ahová a lakosság húzódhat, ha hosszabb ideig megszakad az áramellátás, fűtés. Ahogy az iskolai óvóhelyeken, itt is van felhalmozott víz- és szárazélelem-készlet, dízelgenerátorok biztosítják a fűtést és az áramot, hogy fel lehessen tölteni a mobiltelefonokat. Ilyen melegedőbe került az ING Service által felajánlott teqballasztal is.
Itt van elég hely a jó szándéknak…
Lapunknak a helyszínen Korodi Attila azt mondta, bár nem először jár ott, most is felkavaró érzésekkel jön haza Beregszászról.
– Egyfelől látom a reményt, mert megnéztünk iskolákat, egyetemet, és látszik, hogy igyekeznek a legkörültekintőben odafigyelni [a gyermekek oktatására és jóllétére], a magyar állam ott van mellettük, ez is sokat számít, tehát van remény, hogy ha ez a nagyon súlyos, komplikált helyzet feloldódik, újra lehet kezdeni – nem mondom, hogy ott, ahol [a háború kitörésekor] abbamaradt, de valahol ahhoz közel. Másfelől ott a szomorúság, hogy mihelyst kicsit mélyebben elbeszélgetünk a kárpátaljai barátainkkal, visszavonhatatlanul rádöbbennünk, milyen kétségbeejtően nehéz helyzetben vannak emberileg, családilag, közösségileg. Igazából az erőforrásaik minimálisak, nincs lehetőségük a várost fejleszteni. Úgy érzem, ha nekünk bármekkora, kisebb vagy nagyobb mértékben lehetőségünk van segíteni, akkor az nem lehetőség, hanem kötelesség. A bútorzat, amit küldtünk, az óvóhelyeken jól használ, mert oda a gyermekek úgy mennének le, hogy nem lenne hová leüljenek, és közben tanítani is kellene… Azt tudom mondani bárkinek, hogy ha van rá lehetősége, segíteni kell, mert itt tengernyi helye van a jó szándéknak – fogalmazott Csíkszereda polgármestere.

