– Sok olyan csíki srácot ismerünk, akinek a jégkorong a mindene, ám az Ön esetében a sport mellé bejött a dizájn is. Mindig is jelen volt az alkotásvágy, vagy a jégpályák világa hozta ezt magával?

– Első osztálytól tizenkettedikig művészeti iskolába jártam, a vizuális alkotásvágy mindig is ott volt bennem, és a dizájn vonzott a legjobban. Tizenhét-tizennyolc évesen viszont választanom kellett a profi sport és a továbbtanulás között, s abban az életkorban a jégkorong, a csapat és a barátok jobban kecsegtettek, ráadásul akkorra már egész jól is kerestem vele, ami tinédzserként fontos szempont volt. Utólag persze elgondolkodom, hogy jól döntöttem-e, de úgy érzem, a helyemen vagyok. Rájöttem, hogy a művészet és a jégkorong ötvözése nagyon vagány dolog lehet, a tervezéssel pedig most kiválóan visszacsatolhattam a művészethez.

– Hatalmas elismerés, hogy megtervezhette a magyar jégkorong-válogatott korcsolyadizájnját a svájci elit világbajnokságra. Hogyan jött ez a felkérés, és milyen érzés volt a saját munkáját viszontlátni a jégen egy ilyen világeseményen?

– Körülbelül két éve indult a történet, először a megfelelő anyagot kellett kikísérletezzem, ami bírja a jégen a kőkemény ütközéseket. A Háromszéki Ágyúsoknál „teszteltem”, majd a román válogatottnak és a Sapientia U23 csapatának is terveztem – utóbbinál egy rikító zöld dizájnnal már komoly sikert arattunk. A magyar válogatott úgy került képbe, hogy Sofi (Sofron István, csíkszeredai születésű magyar válogatott jégkorongozó – szerk. megj.) jó barátom, már korábban is látta munkáimat, és megosztotta egy ötletemet a válogatott közös játékoscsoportjában. A fiúknak nagyon tetszett, tizennyolcan kérték is. A java viszont csak ezután jött: péntek este felhívott Sofi, hogy azonnal kellene a korcsolyadizájn a srácoknak a svájci vébére, így szombat hajnalban már utaztam is Csíkszeredából Budapestre, a felszerelést szállító kisbusz pedig vasárnap indult Svájcba. Szombat este 10-től másnap reggel 10-ig, egyhuzamban 12 órát dolgoztam azon, hogy minden korcsolya elkészüljön az indulásra. Embert próbáló éjszaka volt, de megérte, a vébé óta ugyanis svájci topligás menedzserek és német csapatok is megkerestek már. Elképesztő referencia lett!

– Mi az, amit technikailag és vizuálisan figyelembe kell venni a tervezésnél? A korcsolya elég messze van a nézőtértől, ráadásul nem egy hatalmas felület. Mik tehát a fő szempontok?

– Rikító, feltűnő színeket kell használni, mert azok vonzzák a tekintetet. Ugyanakkor a korcsolyának van egy óriási előnye a mezzel szemben: a mez gyűrődik, mozgás közben sokszor olvashatatlan a rajta levő szöveg, a korcsolya felülete viszont fix, merev, és végig tökéletesen látható marad. Anyagát tekintve ez egy speciális, ütésálló fólia, ami bírja a jégkoronggal járó erős fizikai igénybevételt, de melegítéssel másodpercek alatt nyom nélkül eltávolítható. Egy profi játékos egy szezonban akár két-három pár korcsolyát is elhasznál, így a kluboknak ez egy teljesen új, kiaknázatlan reklámfelületet jelent. A sisakon lévő apró reklámhelyekért a topligákban vagyonokat fizetnek a szponzorok, a korcsolya felülete pedig ennek a tízszerese. Ez a kézműves munka óriási precizitást igényel: egyetlen pár korcsolya fóliázása nagyjából negyven percet vesz igénybe – nem véletlen, hogy a magyar válogatottnál 12 órán át, 5-6 kávé kíséretében, megállás nélkül dolgoztam a 18 páron az indulás előtt.

– Tavaly decemberben a Háromszéki Ágyúsok elengedték egy fontos meccsről a kislánya balettelőadására, később az ő rajzával a korcsolyáján lépett jégre. Beszéljünk kicsit a „közös” dizájnról: hogyan született ez az ötlet?

– Az ünnepek közeledtével a család még inkább előtérbe kerül az ember életében. A kislányom, Zoé, szintén művészeti iskolában tanul, előkészítő osztályos, és épp azelőtt megnyert egy rajzversenyt, így arra gondoltam, miért ne ötvözhetnénk az ő sikerét a hokival. Az aranyérmes rajzát tettem fel dizájnként a korcsolyámra, és egész szezonban abban játszottam. Amikor jött a magyar válogatott felkérése, és le kellett vennem a rajzát, hogy próbaként feltegyem a nemzeti színű mintát, Zoé szinte sírva fakadt, hogy „Apa, mi ez a csúfság?” – nyilván kedvesebb volt számára a saját műve. Akkor megígértem neki, hogy majd még visszakerülhet a rajza a korcsolyámra. A dizájn egyébként teljesen személyre szabható, a külföldi jégkorongvilágban már működnek olyan jótékonysági kampányok, ahol a játékosok például beteg gyermekek rajzait viselik a felszerelésükön. Szeretnék majd itthon is elindítani hasonló jótékonysági projekteket gyermekrajzokkal, mert van mögötte egy jó üzenet, amit a közösségi média és a szurkolók is imádnak, ráadásul így a sport erejével segíthetünk.

– Nemrég szakkommentátorként is bemutatkozott a világbajnokságon a csíkszeredai Szép Zoltán sportújságíró, riporter, szakkommentátor oldalán. Mennyire volt nehéz átállni a játékosszemléletről a mikrofon mögé?

– Néhány nappal a vébé előtt hívott fel Zoli, hogy beülnék-e mellé szakkommentátornak. Rávágtam, hogy nyomjuk! Nem tagadom, a meccs első tíz percében izgultam, de aztán levetkőztem a drukkot, elkapott a játék heve, feloldódtam és belejöttem. Nem volt nehéz feladat, mert imádok a jégkorongról beszélni, a családommal, barátaimmal is közös téma, órákig képesek vagyunk kivesézni egy-egy meccset, a mikrofon mögött is csak azt kellett mondanom, amit láttam a jégen, ez pedig zsigerből jött. Nagyon élveztem, és ha a jövőben lesz még ilyen felkérés, gondolkodás nélkül állok elébe.

– Koptatta a hazai jeget, játszott Brassóban, most a háromszéki csapatot erősíti, közben a családja Csíkszeredában várja. Hogyan lehet e sűrű menetrendben helytállni és a mindennapokban összeegyeztetni a családot, a profi sportot, az utazásokat és a dizájnerfeladatokat?

– Nem könnyű, és a következő szezon még sűrűbb lesz, hiszen a román bajnokság mellett már az Erste Ligában is indulunk a Háromszéki Ágyúsokkal, ami sokkal több meccset és utazást jelent. Ha a dizájn vonal is még jobban beindul, biztosan kell majd valaki, aki besegít a menedzselésbe. A tervezést sokszor útközben, telefonról oldom meg, de emiatt gyakran beleesem abba a csapdába, hogy folyton a kijelzőt bújom. Amikor hazamegyek, igyekszem figyelni arra, hogy a kislányom ne azt lássa, hogy egész este telefonozom. Hogyan is tilthatnám meg neki a kütyüzést, ha én is azon lógok? Néha, amikor meglátom a képernyőidőmet, elszörnyedek, hogy mennyit vett el a családtól. Sokszor csak este 9-10-kor, a lányom elalvása után tudok igazán nekiállni a munkának, és van, hogy hajnalig tervezek, reggel pedig indulok edzésre. Tudatosan készülök arra, hogy a jövőben sokkal szigorúbban meghúzzam a határokat, mert fontos a családra szánt minőségi idő.

– Mozgalmas pályafutása során több várost is megjárt. Hogyan vészelte át lelkileg a távolléteket a családjától?

– Jelenleg itthon, Csíkszeredában élünk, innen ingázom az edzésekre, meccsekre. De nem volt ez mindig így. Öt évig éltünk Brassóban, imádtuk, modern, fejlődő város, a kislányunk is ott született 2019-ben, így szép emlékek kötnek oda. Ha akkor szerződést hosszabbítanak, el tudtuk volna képzelni, hogy ott kezdje el az iskolát. Aztán jött egy kényszerű váltás: egy szezont Galacon töltöttem, amit nagyon nehezen éltem meg, a családom nem tudott velem tartani, én pedig csak kéthetente tudtam hazajönni néhány napra. Hét hónapig éltünk így, úgy éreztem, egy szezon alatt tíz évet öregedtem. Ma már nem csinálnék ilyet, a külön töltött idő felemésztett lelkileg. Ezután jött a Háromszéki Ágyúsok megkeresése, ami megváltás volt, olyan fantasztikus, befogadó közösségbe csöppentem, hogy a Galacon „elvesztett” tíz évemet pár hónap alatt visszakaptam. Idén 38 éves leszek, a jégkorongozói karrierem vége felé járok már, de hálás vagyok, hogy itthon, a szeretteim közelében, egy kiváló csapatban játszhatok.

– A harmincas évek végén már tudatosan kell készülni a jégkorong utáni életre. Mik a hosszú távú tervei? A dizájnból építene saját márkát, vagy inkább a sportág mellett maradna? 

– Nem szeretek egyetlen lapra feltenni mindent; az a jó, ha van A, B, sőt C terv is. Nem szabad egy dologra feltenni a jövőt, mert a több lábon állás adja meg azt a biztonságot, amivel valaki hosszú távon sikeres és kiegyensúlyozott lehet. Harminc év felett egy profi sportolónak már tudatosan kell építenie a kilépőt: ha holnap jön egy sérülés vagy nincs szerződés, a családnak holnapután is ételt kell tenni az asztalra. A dizájnból mindenképpen szeretnék egy komoly brandet építeni – nagyot kell álmodni! De a jégkorongtól sem szeretnék elszakadni, akár edzőként is kipróbálnám magam, de vannak más, még titkos ambícióim is.

– Olvasóink között is sok fiatal sportol és álmodozik nagy dolgokról. Mit üzenne azoknak a csíki srácoknak, akik több lábon szeretnének állni az életben?

– Ahogy telik az idő, az ember gyakran mondja azt magában, hogy „bárcsak tíz évvel ezelőtt lennék, mert sok mindent tudatosabban csinálnék”. Két dolgot emelnék ki. Az egyik a kitartás: meg kell találni azt, amit igazán szeretsz, amiben ki tudsz teljesedni, és abba bele kell tenni a melót. Lesznek olyan napok és hónapok, amikor a hátad közepére sem kívánod az egészet, de ki kell tartani, mert lehet, hogy pont holnap jön el az áttörés. Ha már rengeteg energiát áldoztál rá, ne add fel! A másik a tudatos kapcsolatépítés: fiatalon hajlamosak vagyunk ezt félvállról venni, pedig a jó emberi és szakmai kapcsolatok később mind kamatoznak. Ki kell lépni a komfortzónából, és megszólítani olyan embereket, akiktől tanulhatunk. Én is most látom csak igazán, mekkora biztonságot és segítséget ad az, hogy a múltból rengeteg értékes kapcsolathoz tudok visszanyúlni. Keményen kell dolgozni azon, amit szeretünk, bele kell kóstolni több dologba, és jól bánni az emberekkel!