Becses és megbecsült fotórelikviák

A ritkaságnak számító Szathmári Pap Károly-fényképek dr. Molnár Attila Csíkszeredában élő fotótörténész gyűjtemé­nyének legértékesebb darabjai közé tartoznak: a fotográfia történetét illetően a nemzetközi szem­pontból is jelentős képeket közel húsz európai országban, valamint az Amerikai Egyesült Államokban, Ausztráliá­ban és Kínában is bemu­tatták a Román Fotómű- vészeti Szövetség köz­re­működésével.

Péter Ágnes
Becses és megbecsült fotórelikviák
Szathmári Pap Károly fényképeit mutatja Molnár Attila. Kicsi, de annál értékesebb album Fotó: László F. Csaba

Rendkívül ritka olyan fotókat találni a műtárgy­kereskedelemben, amelyek Szathmári Pap Károly művei: a 19. századi, Kolozsváron született alkotó munkássága ugyanis nemzetközi jelentőséggel bír, Európa első tíz fotográfusa között tartják számon, és fotográfiáit, festményeit és grafikáit román, magyar és német köz- és magángyűjteményekben is őrizik. Ha mégis előfordul, hogy valaki Szathmári Pap Ká­roly-fényképre bukkan, roppant magas árat kell fizetnie érte, hiszen munkái a legértékesebbek közé tartoznak, magyarázza dr. Molnár Attila fotótörténész, kezében tartva nemcsak egyetlen Szathmári Pap Károly által készített fényképet, hanem egy díszes kötésű kis albumot, amely kizárólag az ő fotóit tartalmazza. A harmincoldalas albumban két önarckép is látható Szathmári Pap Károlyról, illetve megannyi zsánerkép különböző népcsoportok tagjairól – közöttük csángókról, cigányokról –, illetve különleges figurákról, például városról városra utazó mutatványosokról, emellett portrék és panorámaképek is találhatók a fényképek között.

Becses és megbecsült fotórelikviák

– 2007-ben egy online aukción akartam megvásárolni az albumot, de elvesztettem a licitet. Később felvettem a kapcsolatot azzal, akinek sikerült megszereznie az albumot, és végül sikerült megegyezni egy árban, úgyhogy az enyém lett. Utólag az üres oldalakat kiegészítettem egyenként beszerzett Szathmári Pap Károly-fényképekkel

– részletezi dr. Molnár Attila a vásárlás körülményeit.


Cikkünk a hirdetés után folytatódik!


Udvari festő és hadi riporter egy személyben

Az albumnak később híre ment, ő pedig 2012-ben meghívást kapott a Romániai Fotóművészek Szövetségétől (Asociația Artiştilor Fotografi din România, AAFR), hogy a híres fotográfus születésének 200. évfordulóján kiállításon mutassa be az albumban lévő fényképeket, illetve, hogy előadást tartson mindarról, amit kutatásaiban sikerült felfednie Szathmári Pap Károlyról és az ő fényképeiről. Ezt követően közel húsz európai országban, valamint az Amerikai Egyesült Államokban, Ausztráliában és Kínában is sikerült bemutatni a Román Fotóművészeti Szövetség közreműködésével.

2011 óta a neves alkotó születésnapján, január 11-én ünneplik a román fotográfia napját. Nemcsak munkássága, hanem életútja is kiemelkedő, véli a fotótörténész, hiszen a Kolozsváron 1812-ben született és nevelkedett festő, grafikus és fényképész kolozsvári, bécsi, majd itáliai tanulmányai után dolgozott a havasalföldi fejedelem udvarában festőként és fényképészként; bejárta Kínát, és Szibériáig is eljutott; dolgozott Miklós orosz cár és a török szultán részére is, és őt tartják az első fotóriporternek, aki hadszíntéren fotózott, a krími háborúban. „Világhírét és román fotográfusi hírnevét azonban nem annyira a tucatszámra készülő portréknak köszönheti, hanem várospanorámáinak és háborús fotóinak.

1859–1862 között készült el egy jelentős Bukarest-album Elena Cuza hercegnő számára, hogy az jobban megismerhesse a román vidéket, majd 1866-ban Románia címmel adott ki albumot. Mindkét munka a kelet kapujának számító, balkáni főváros jellegzetes világát tárja fel: a kolostorokat, fogadókat, rég elbontott főúri épületeket, melyeknek nyoma sincs már a posztszocialista városban” – írja Kincses Kolozsvár Kalendáriuma 2021–2022-es kötetben megjelent, Szathmári Pap Károly, a fényképező festő című tanulmányában dr. Blos-Jáni Melinda.

Fotórelikviák garmadája

Dr. Molnár Attila, aki már diákként nagy érdeklődéssel fordult a fényképezés és fotótörténet irányába, egyetemi tanulmányait is ebben a témában végezte. Kutatási témái közé tartozik az erdélyi fotográfia története, valamint a magyar fotográfusok és műtermeik Erdélyben és Romániában. Kiemelten kutatja Szathmári Pap Károly, Veress Ferenc, Orbán Balázs és Nopcsa Ferenc fotográfusi munkásságát, illetve az emigrációban élt fotográfusokról is adatbázist készít. Alapítója és elnöke az Erdélyi Fotográfiai Múzeumért Egyesületnek, melynek célja létrehozni Erdély első fotográfiai múzeumát Csíkszeredában, viszont ez ügyben anyagi források hiányában az utóbbi években nem történt előrelépés, jegyzi meg érdeklődésünkre a fotótörténész.

Magángyűjteményét jelenleg otthonában őrzi, mondja. Számos érdekes és értékes fotó szerepel e gyűjteményben, melyet újabb és újabb beszerzések, illetve adományok útján bővít. Példaként egy másik különleges albumot tár elénk: egy első világháborúból származó fényképgyűjteményt (kis képünkön, középen), amely az Úzvölgyében lévő honvédek mindennapjainak részleteit mutatj be. Az album – mint olvasható az első fénykép hátoldalán – egykor Meskó Tibor tulajdonában volt. A fényképek között látható olyan felvétel is, amely a Magyaros-tető visszavétele előtt készült: e csata emlékére szervezik meg évente a Litzmann-túrát, hiszen Karl Litzmann gyalogsági tábornok vezetésével a magyar királyi miskolci 10. honvéd gyalogezred és a 39. honvéd hadosztály többi egysége ezen a napon foglalta vissza az oroszoktól az Erdély keleti határán stratégiai fontosságúnak számító Magyaros-tetőt.

Becses és megbecsült fotórelikviák

Becses és megbecsült fotórelikviák

A honvéd albumát összecsukva újabb érdekességre hívja fel a figyelmünket: 1966-ból származó albumot mutat, amely az akkori Magyar Autonóm

Tartomány területét és az ott élőket ábrázolja. A katalógusjellegű, kézzel összeállított album fényképeit Seiwarth László, Csíkszereda egykori neves fényképésze készíthette, véli dr. Molnár Attila, habár nincs feltüntetve a fotós neve. Mellette egy másik album hever, benne megannyi propagandafénykép a Szovjetunióról: több fotón is látható Sztálin, illetve elszánt élsportolók, lelkes munkások és fiatal tanulók. Ahány album, annyiféle va­lóságot tár a szemlélő elé a fo­tó­történész. Mindössze egyórányit beszélgettünk, s ezalatt a 19. századi Erdélyből és Havasalföldről térben és időben is nagyot ugorva az első világháborús Úzvölgyén át a Szovjetunió, illetve az 1960-as évekbeli otthonunk tárult a szemünk elé, s mindez csak egy kis része annak a fotógyűjteménynek, amelyet dr. Molnár Attila őriz.

Becses és megbecsült fotórelikviák



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!