A film a főszereplő, Zsa-zsa Korda (Benicio del Toro) elleni merénylettel kezdődik. A kelet-európai üzletember ismert és üldözött az ötvenes évekbeli ’félalvilági’ körökben, ahol szürkén-feketén bonyolítja befektetéseit. Az első jelenetben a magánrepülőjét találat éri, de a zuhanás és brutális földet érés után misztikus módon életben marad. Örkényi egypercesnek lehetünk szemtanúi: besántikál egy televíziós híradásba, ahol éppen a haláláról tudósítanak. Mikor a döbbent riporter megkérdezi, mit tart a kezében, közli, hogy valamely belső szerve lehet – megpróbálta visszagyúrni, de nehezebb, mint az ember gondolná. 
Ez a részben morbid, részben rendkívül szórakoztató jelenet nyomban berántja a nézőt a film groteszk világába, ahol Korda, seperc alatt felépülve, újra akcióba lendül. Költségvetési hiányokat kell pótolnia egy új és nagyszabású befektetéshez. Üzlettársai a világ különböző pontjain élő, különbözőféle emberek – annyi a közös bennük, hogy egyikük sem bízik benne. A nagy terv kivitelezéséhez meg kell győzze őket, hogy vállaljanak nagyobb anyagi terhet az üzletből. Útnak indul, hogy a tárgyalásokat lebonyolítsa, és magával viszi örökösét – egyetlen lányát, aki apácának készül, és akivel hat éve egyetlen szót sem váltott. Liesl (Mia Theapleton) mélyen vallásos, és mindenben gyanakvó az apjával kapcsolatban, akit anyjának meggyilkolásával vádol a közbeszéd. Feltételekkel egyezik bele, hogy „próbaidőre” az apjához szegődjön, elsősorban azért, hogy kiderítse az igazságot anyjával kapcsolatban. A páros egy tanácsadóként szolgáló norvég botanikussal (Michael Cera) indul útnak, hogy a föníciai sémaként is emlegetett nagy üzletet nyélbe üsse. 

A látvány mint világszervező eszköz

A film vizuális nyelvét tekintve jól illeszkedik Wes Anderson életművébe. A rendező legemblematikusabb alkotásai, így A francia kiadás (2021) vagy A Grand Budapest Hotel (2014) ugyanúgy, ahogy a neki Oscar-díjat hozó Henry Sugar csodálatos története (2023) egy statikus, színházidéző, szürrealista valóságot jelenítenek meg. A beállítások és a díszlet elemei természetellenes szimmetriát, harmonikus színpalettát használnak, a képalkotás gyakran kétdimenziósnak, rajzfilmszerűnek hat. Ez a sajátos vizualitás adja meg a hangulatot és olykor a narratívát is alakítja – sőt, gyakran dominálja. A fönícjai sémában a szereplők és tárgyak színe, mérete, helye a térben mind precíz tervezést mutatnak, a stilizáltság kendőzetlen szándéka és szervezőeleme a műnek. Ugyanígy működnek a karakterek is: valós személyek helyett inkább rajzfilmfigurákra emlékeztetnek, akik részben hűen képviselnek rájuk vetíthető típuskaraktereket, részben viszont viccet is csinálnak azokból egy-egy kiszólás, megnyilvánulás révén. Korda, a főszereplő jól azonosíthatóan a ravasz, gátlástalannak mutatkozó üzletember sémájába illik, akit a felszínen csakis a pénz motivál, titokban azonban folyamatos morális válság és magányosság hajtja. Ám a karaktert árnyalja az excentrikus színészi játék, amely bizarr sztoikussággal írható le: emberszerűtlen közönnyel, érzelemmentesen szemléli és fogadja el a groteszk, olykor sokkoló helyzeteket is, szinte természetesnek véve a körülötte kibontakozó káoszt. Ugyanez jellemzi valamennyi karaktert, ennek eredménye pedig egy olyan mesevilág létrejötte, amelyben a számunkra furcsa elfogadhatóvá válik, a színek, szerepek és történések a néző számára különös, de a film világában érthető és természetes jelenségek. Ez a világteremtő gesztus a rajzfilmek sajátja, hiszen az animációs világok önmagukban is a valóstól eltérő esztétika és rendszer szerint működnek – Wes Anderson bravúrja az, hogy ezt a fajta „világteremtést” élő szereplős környezetben valósítja meg. 

Az ’andersoni séma’

A játékfigura-szereplők elindulnak tehát a maguk groteszk, tarka, sötét humorú módján, és végiglépegetik a mezőket. A film vége tanulság, jól beazonosítható morális üzenet, amely után elégedetten, könnyű szívvel áll fel a néző. Nem tud és talán nem is kíván világmegváltó gondolatiságig elmenni – megelégszik azzal, hogy megnevettette a közönséget, és egyedi esztétikai élményével valami újszerűt mutatott. 
Ez a kényelmes rendezői hozzáállás azonban kockázattal jár. A kezdetben Anderson unikalitását garantáló vizuális koncepció mára már nem újdonság, hanem alapvetés, ahogy a sztoikus karakterek és a groteszk humor is. Az építőkockák, a séma ismert és adott – a kihívás az lenne, hogy valami újat, mélyet, ismeretlent alkosson ezeket felhasználva (vagy éppen elvetve). A föníciai séma azonban nem vállalkozik rá, hogy szakítson a rendező saját hagyományával, megmarad a keretek között. Azok számára, akik kevésbé ismerik Anderson munkásságát, nagyszerű élményt nyújthat a film, ám az életmű ismerőiben joggal merül fel a megújulásra való képesség kérdése. 
És talán magát a rendezőt is ez a gondolat foglalkoztatja. A filmet ugyanis átszövi az újrakezdés motívuma mind a narratíva, mind a végső üzenet szintjén.
Korda életét a vég és a kezdet kettőssége irányítja. Egyrészt az üzleti életben kénytelen újragondolni a terveit és ambíció­it, másrészt apaként próbálja meg újrafűzni a szálakat maga és egyetlen lánya között. Részben azért, hogy legyen, akinek továbbadni hagyatékát. Tudja, hogy a halál mezsgyéjén táncol, és az ismétlődő merényletek és bűntudata révén újra és újra egy szimbolikus ítélőszék előtt találja magát. Fekete-fehér, némafilmek esztétikáját idéző, túlvilági eljárás zajlik a sorsát illetőleg, ahol az ítélő maga Isten (Bill Murray). 
Korda makacsul tagadja a látomást, de a film végére – szintén az újrakezdés gesztusaként – lánya hatására elkezd hinni benne (és Istenben). 
Az új esély, a megújulás tehát végig fő témaként lebeg a szereplők, és talán a rendező felett is. De a karakterekkel ellentétben, akik végül képesek a változásra egy anyagilag rosszabb, de morálisan tisztább létben, addig A föníciai séma egésze minden igyekezet ellenére sem szabadul az ’andersoni sémából’. Ám Anderson továbbra is tehetséges csodabogár a mainstream és a szerzői filmgyártás határán, így mind a kritikus, mind a laikus közönség remélheti, hogy a következő lépése egy merészebb, régi kreativitását újra felragyogtató mű irányába mutat majd.