Középiskolás lehettem, Marosvásárhelyre költözött kölyökkori barátommal ődöngtünk a főtéren. Aztán leültünk a teraszon, valahol a hadsereg háza környékén, és Melbát rendeltünk, a felnőttektől úgy tudtuk, hogy aki Vásárhelyen jár, meg kell kóstolja ezt a finomságot, amely a néhai Nellie Melba ausztrál szoprán nevét viseli. Az egyik szomszédos asztalnál egy ismerős-ismeretlen újságot olvasott, közben kávéját itta. „Honnan ismerem azt a férfit?” – szegeztem a kérdést barátomnak, aki felvilágosított: „Hát Csáky Zoltán az, a tévés!” Hát persze, a tévé képernyőjén láttam még az arcot, azért tűnt ismerősnek. Ismeretlen volt, mert addig soha nem találkoztunk személyesen.

Évekkel később volt szerencsém személyesen is megismerni, az akkor revelációként ható és a Székelyföldön is rendkívül népszerű Duna Televízió Székelyudvarhelyen forgatta közkedvelt Heti Hírmondó műsorát 1996. január­jában a hajdani jezsuita kolostorban, a Szent Miklós-plébánián, Kovács Sándor akkori főesperes volt az esemény házigazdája. A műsorvezető Csáky Zoltán volt, vendégei a hazai magyar politikai élet akkori meghatározó személyiségei, az RMDSZ csúcsvezetői voltak: Tőkés László püspök, tiszte­letbeli elnök, Markó Béla szövetségi elnök, Dézsi Zoltán SZKT-elnök, Verestóy Attila szenátor, valamint Antal István és Birtalan Ákos képviselő. A műsor felvétele után Csáky Zoltánnal beszélgettem, s többek között elmondta, hogy a Duna Televízió célja összekapcsolni a határon túli – így az erdélyi – magyarságot az anyaország magyarságával. Hogy ezt mennyire gondolták komolyan, lemérhető a tévé akkori vezetői és a képernyőn megmutatkozó személyiségei magatartásán, az általuk gyártott és sugárzott műsorokban. Hogy mivé lett a csatorna, az már nem rajtuk s nem a nézőkön múlott…

Később többször jártam a Duna Televízió székházában, részt vettem az általa szervezett nagyszabású rendezvények némelyikén, alkalmam volt többször is összefutni Csáky Zoltánnal e rendezvényeken vagy más közegben, magánemberként. Minden vele folytatott beszélgetés emlékezetes volt, több alkalommal szerzőként is megtisztelt egy-egy kéziratával vagy készségesen nyilatkozott interjúalanyként.

Arról már korábban beszámolt lapunkban is, hogy pár évtized teltén szinte napra pontosan megismétlődött kényszerű elbúcsúzása mindkét szerelem-televíziójától: a bukaresti tévé magyar adásától annak egyik percről a másikra történt megszüntetésekor, valamint a Duna Televízióban betöltött állása hasonló hirtelenséggel megejtett megszüntetéséről. Traumaként élte meg mindkét esetet, ugyanis alkotóereje teljében volt, de méltósággal túltette magát mindkettőn. Immár rég nyugdíjas, Gödöllőn él és alkot. Nem reflektorfényben, nem a kamerák előtt, mikrofon mögött, hanem számítógépe billentyűzetén, ugyanis úgy érzi, van még mondanivalója, közölnivalója, szüksége van az visszajelzésekre a befogadói – nézői, olvasói – oldalról.

Tavaly töltötte a 80. életévét. Az évforduló jó alkalmat szolgáltatott arra, hogy ha időben kis késéssel is, de megjelenjen legújabb kötete. Természetesen itthon, a Kriterion Könyvkiadónál, jelezve a kötődést. Pár cím a tartalomból: Huszonkét év emlékcserepei a kék Dunán; Vörösboros fogadás a stúdióban; Mestereim; Mentünk és örültünk Csíksomlyónak. Megannyi önéletrajzi fogantatású írás, ami azonban messze túlmutat a szerző személyén, egy kor szubjektív, de hiteles rajzát adják, ugyanakkor médiatörténeti forrásként is szolgálnak. A kötetben helyet kapott remek portré­interjúiból egypár, illetve szöveges formában újraélhetjük legendássá vált dokumentumfilmjeit. A könyv végén újabb keltezésű írásai, esszéi olvashatók, majd pályatársak köszöntik a nyolcvanéves szerzőt.

Könyve olvasása közben eszembe jut, hogy évekkel ezelőtt kaptam tőle egy üveg cseresznyepálinkát, ő maga főzette a kertjében termő cseresznyéből. Egészségére megbontottam, telefonon köszöntöttem rá…