Óriási hatással van a szak­mák világára a globalizáció, a tech­nológiai fejlődés (pl. digi­ta­lizáció, mesterséges intelli­gen­cia, automatizálás stb.) és a társadalmi változások so­ro­zata. Ma a pályaválasztás előtt álló fiataloknak közel sem olyan egyszerű a dolguk, mint volt a szülők, nagyszülők idején. Anno az út többnyire egyenes, a jövő meg jóval beláthatóbb volt: az ember kiválasztott egy foglalkozási te­rületet, tanult, belépett a munka világába, előbb-utóbb összejött a biztos meg­élhetés, a társadalmi stá­tusz, és tartott évtizedeken át, akár egy mun­kakörben, akár egé­szen a nyugdíjig. Most? Ettől a kép­lettől elbúcsúzhatunk.

Hiánycikk az oktatásban

Mindeközben nálunk még a „klasszikus” pályaválasztási ta­­­nácsadás is döcögősen mű­ködik. Vannak jó programok (su­libörzék, pályabörzék, szak­mai napok stb.), mégis a szak­szerű pályaorientáció vagy karriertanácsadás „hiánycikk” a közoktatásban. Ha van is, többnyire olyan módszerrel él, ami ma már nem ad hatékony viszonyulást és muníciót a diákoknak, olyasmit, amire tá­­maszkodva rugalmasan tud­nak kapcsolódni a válto­zó munkaerőpiachoz. A „klasszi­kus” pályaválasztási taná­cs­adás nagyjából így néz ki: a döntés előtt álló fiatal rálátást kap képességeire, érdeklődési területeire, munkával kapcso­latos értékeire, és ehhez a „profilhoz” lehet találtatni a szakmákat. Vannak évtizedes múltú tesztek, kérdőívek erre (online is elérhetők több plat­formon is), és persze a folyamat szakmaismeretet is feltételez, tehát arról is infor­mációkat kap a fiatal, hogy az adott foglalkozás milyen típusú embert „igényel”.

Pályaorientáció középcsoportosoknak?

A szakirodalom viszont a pá­lya­­választási tanácsadás helyett már egy ideje az életút-támogató vagy életpálya-támogató pálya­orientációt hasz­nálja. Ez több egy pár alkalmas, kam­pány­szerű tevékenységnél, és nem­csak abban az évben téma, amikor dönteni kell, hanem tantárgyszerű, rendszeres fog­lalkozás után jutnak el a diá­kok az egyéni fejlődési célok meg­határozásáig, amit egy cse­lekvési terv felállítása követ. Sőt, ma már azt is mondják, hogy óvodától középiskola vé­géig folyamatos kéne legyen a pályaorientáció! Nyu­gati or­­szá­gokban a karrier vélet­len­szerűségét és a kínálkozó dön­tési alkalmak megragadását is tanítják a fiataloknak.

A Z generáció (a 2000–2010 között születettek) és az utánuk jövők esetében szü­­­lőként is át kell for­mál­nunk a munká­ról­ való véle­ményünket, ha jól akarjuk tá­mogatni gyermekeinket vá­lasz­tásaikban. Ajánlatos túl­lépni azon, hogy a munka ön­magában érték, vagy hogy el kell fogadni az első kínálkozó munkahelyet… Nincs más út, mint megérteni: ők más szint­jeit és tereit látják a világnak, más elképzeléseik vannak az életről, és a kihívásaik is másak.

Felértékelődött puha készségek

Bár mifelénk a diploma, a szak­tudás még érték, azért jó, ha a fiatalokat az élethosszig tartó tanulásra készítjük fel, mert a világ alakulását nézve akármit is választ, majdnem biztos, hogy folyamatosan frissítenie kell majd a felkészültségét és kompetenciáit, vagy adott eset­ben teljesen más terü­leten kell érvényesülnie. Már számunkra is ismerős a fel­nőttképzés, és láthatjuk, hogy a pályakorrekció sem ördögtől való. 
A korszerű pályaorientáció olyasmivel is foglalkozik, mint az érdekérvényesítő képes­sé­gek támogatása; nagyon fon­­­­­­tosnak tartja az önálló és folya­­matos tájékozódásra, a többszöri döntéshozatalra va­ló ké­pességet. Abból indul ki, hogy az egyéni pályafutás so­rán egyre fontosabbak az úgynevezett soft skillek, azaz „puha” mun­kavállalói készségek, ame­lyek az élethosszig tartó tanu­lást is támogatják, és amelyek alapján többféle munkakörben, több pá­lya­módosítás mentén is képes lesz érvényesülni az egyén.

Döntő-e, hogy hányasa van matekból?

Minél jobbak a készségek, annál nagyobb az esély a jobb munkára, ezáltal a jobb éle­t­re, ugyanakkor ezek hiá­nyában nagyobb az esé­lye a sodródásnak, kiszol­gál­ta­tott­ságnak, peremre szoru­lásnak. Nem véletlen, hogy a for­mális végzettség helyett egyre inkább a kompetenciák, soft skillek fontossága felé bil­len a mérleg.

Számos kutatás rámutat: már nem tartható az a meg­közelítés, hogy a fiatal jegyei­ből, tantárgyi érdeklődésé­ből, a csa­lád lehetőségeiből ki­­­indulva, a saját munka-, ka­r­ri­er­­tapasztalataink men­tén adjunk „tanácsot” egy pálya­választás előtt állónak, ne­­­­­­­­tán fogalmazzunk meg elvá­rá­­so­­kat, hogy mi legyen, hol ta­nuljon tovább stb. Ide­ális az lenne, ha az iskolás évek alatt a személyiség- és kom­petencia­fejlesztésnek biz­tos helye és tere lenne az okta­tásban.

Kár a stresszért

Szülőnek és főleg az iskolának a riogatás, a végletesség hang­súlyozása (vö. „ha most nem jutsz be, akkor végleg elszú­rod az életed”) helyett az önálló életpálya-építési kész­ségek, az említett soft skillek fejlesztésére kellene össz­pontosítani. Mond­juk ki, hogy a nyolcadikos dön­­tés például igazából nem pálya­választás, hanem közép­iskola-választási döntés, még csak nem is feltétlenül foglal­kozásválasztás, kár tehát a stresszért, mert az oktatás szintjei között van átjárás, és a jövőben bármikor lehetséges a korrekció.

A pályaválasztási dön­tés mint egyszeri és meg­má­­­sít­hatatlan aktus he­­lyett ta­­nuljunk meg pálya­ru­­gal­­­­mas­­ságban gondolkodni. Könnyebb lesz nekünk, de gye­re­­keink­nek is.