Kiemeltem 2026. febru­ár 12-én egy csíkszere­dai Könyvkuckóból a köny­vecskét, amelynek címe: A gyimesvölgyi parasztok fel­kelése. A mintegy 150 oldalas könyvet a Politikai Könyvkiadó jelentette meg 1960-ban. Szer­­zők: Titu Georgescu és Fodor László… Két dolog jutott eszem­be, amikor ki­vettem a könyvet a kuckóból. (1) Sok­szor elhaladtam a me­gyei tör­vényszék előtt, és pillan­tottam meg annak a falán a márványtáblát, amely a gyi­mesi lázadók perének állít emléket. (2) 1974 nyarán a munkahelyemen, a börtön mellett lévő Vinalcoolnál vol­tam beszerző, és ott ismertem meg egy Vorzsák nevű idősebb bácsit, akiről azt beszélték akkor, hogy harmincnégyben szereplője volt a gyimesi fel­kelésnek… Vorzsák bácsi ré­gebbi munkatársai néha el­kacagták, hogy a gyimesi pa­­­rasztfelkelés keretében az akkor fiatal Vorzsákot mint fináncot ugyancsak meg­sap­kázták a csángók… 

Tehát én egy történelmi személynek lettem közeli is­merőse, viszont az említett márványtáblán kívül más „dokumentum” nem került azóta sem a szemem elé. Ezért a Könyvkuckóból most, 2026 februárjában kiemelt könyvet nagy izgalommal vettem kézhez, és kezdtem el olvasgatni… Az a stílus, az az agitációs propagandaszöveg a mai olvasónak „élvezetes”, de a felsorolt tények, ese­mények, a perek ugyancsak sokatmondóak. Igen, a párt szemüvegén át láttatták a szer­zők a történetet (a történelmet), de mai szemmel és aggyal is sok olyan információval találkoztam, amely, gondolom, azóta feledésbe ment, s talán a gyimesiek sem nagyon em­lékeznek mindarra. A köny­vet a magam részéről könyv­ritkaságnak könyveltem el, gondolván, hogy sok példány talán már nincs, nem maradt belőle. Mert nem őrizték meg, vagyis az akkor megjelent 1700 példány azóta elhasználódott, elemésztette az idő…
Ízelítőként idemásolok egy passzust, amelyből kiderül, hogy hajdani ismerősömet, Vorzsák bácsit ugyancsak nem kímélte a történelem:
„A gyimesbükki parasztok százainak gyűrűje egyre szo­rosabbá zárult a község­háza körül. A tömeg haragja nőttön-nőtt. Az albíró csendőrökkel és börtönnel fenyegetőzött… Az asszonyok felháborodott lázító kiáltásai elnyomták az albíró hangját. Fenyegetően emelkedtek a községháza ab­lakai felé a vasvillák, bun­kósbotok és fejszék. A pa­rasztok egyre közelebb nyo­multak az ablakokig, a községháza tornácáig. Bo­tokkal és vasvillákkal meg­futamították a községi tanács tagjait, akik az épület hátsó szárnyába húzódtak vissza. Az asszonyok megverték Vor­zsák adószedőt, aki az új végre­hajtások fogana­to­sítására néhány napja ér­kezett a községbe. Kihívó magatartásának, amellyel a parasztok halasztásra irányuló kéréseit fogadta, most a hátán és fején kettétört guzsalyak ütései vetettek véget…”
Ejnye-bejnye, Vorzsák bá­csi! Hanem mi is volt tu­laj­donképpen a bajuk a gyi­mesieknek?

„A gyimesvölgyi akció­bizottságnak 11 tagja volt, közöttük három nő. A bizott­ságra az a feladat hárult, hogy Gyimes­bükk, Gyimesfelsőlok és Gyimesközéplok közsé­gekben megszervezze a pa­­­rasztok akcióit a bur­zsoá-földesúri hatóságok ön­ké­nyes­kedéseinek meg­fé­ke­­zé­sére, továbbá a községi taná­csok visszaélései ellen, az erdőségek urai ellen… A ro­mán és magyar munkások és parasztok tömegeit a követ­kező követelésekért mozgó­sították: az illetékek és adók erőszakos behajtásának meg­szüntetése, a lefoglalt javak visszaadása, munkaalkalmak teremtése a fűrészgyárakban, a vágtereken és egyebütt, az erdészeti és iskolai bír­sá­gok hatálytalanítása, a csen­d­őr­terror megszüntetése, a fa­lusi iskolák tantestületének kiegészítése magyarul is tudó tanerőkkel, a gabonaüzérke­dés meggátolása, ínségsegély nyúj­tása és annak a jognak a biztosítása, hogy a parasztok fát kapjanak a községi erdő­ségekből…”
A felkelés után pereskedés­re került sor, és áprilisban Ion Gheorghe Maurer seges­vári védőügyvéd jelen­létében meg­született az ítélet is. A 17 perbe fogott vádlott közül a csíkszeredai törvényszék mind­­­össze hármat ítélt el 3-tól 5 hónapig terjedő fogház­büntetésre… A könyv egyéb­ként foglalkozik a gyimesi felkelés sajtóvisszhangjával, idéz a korabeli román és magyar nyelvű újságokból, és hangsúlyozza: „A gyi­mes­völgyi román és ma­gyar parasztok felkelése nagy­­szerű és beszédes pél­dát szolgáltat annak meg­is­me­réséhez, hogy miként te­vékenykedett a kommunista párt a dolgozó tömegek so­raiban… A felkelés újólag be­bizonyította a kommunista párt szervezőképességét, ha­talmas erejét, amellyel az illegalitás rendkívül nehéz kö­rülményei közepette a nagy ipari központoktól távol eső vidékeket is át tudta fogni.”
A könyv utolsó fejezete a Gyimesek jelenével, az ötvenes évek nagyszerű vívmányaival, megvalósításaival foglalko­zik, megemlítve többek kö­zött, hogy 1955-ben Felső­lokon megalakult a Petőfi Sándor Mezőgazdasági Tár­sulás, amelynek egyelőre még csak 31 hektár legelője és 21 főnyi állata volt. Ugyan­akkor Gyimesközéplokon Vörös Haj­­­nal néven állattenyésztő társulás jött létre néhány hek­tár földdel és pár juhval…
Lapozgatom és olvasgatom a pártos szellemben megírt könyvecskét, és arra gondolok, hogy a ma „pártatlan” törté­nésze vajon hogyan tálalná mindazt, ami ebben a kiad­ványban a párttörténeti intézet munkatársai által oly heroikussá vált. Nem mindegy, hogy mikor és kik írnak meg egy könyvet, és nem mindegy, hogy kik és mikor olvassák el azt! Hanem a tények tények maradnak, csupán a körítés változik. Minden könyvből ki lehet hámozni valami lényegeset, ezért ezt a ,,kommunista” könyvet is haszonnal lehet lapozgatni. Mert sok olyan eset van benne, ami valós volt… Mert szerepel benne Vorzsák bácsi, akit megismertem ké­sőbb a Vinalcoolnál… Szere­pel benne Ion Gheorghe Maurer is, akivel aztán ugyan­csak találkozhattunk még Gheorghiu-Dej után is, a Ceaușescu-érában… Hogy az 1955-ben alakult gyimes­felsőloki társast Petőfi Sán­dorról nevezték el – most tudtam meg! Bizonyára, ha lett volna sírja, megfordult volna benne a nagy magyar költő a névadó ünnepség meghitt perceiben…