A hús az emberi táp­lálkozás alapja volt és marad – de nem mindegy, hogyan termeljük, és milyen szemlélettel fo­gyasztjuk – fogalmazott Friedrich László (medalionképünkön) a Székely Gazdaszervezetek Egyesülete (SZGE) által kézműves hús­készítmények gyártóinak szer­vezett csíkszeredai kép­zéssorozaton. A professzor szerint a fogyasztók elvárásai radikálisan megváltoztak az elmúlt évtizedben: az emberek nem csupán tovább, hanem jobb minőségben szeretnének élni, s ezért egészsége­sebb, természetesebb étele­ket akarnak fogyasztani. A me­ző­gazdaság és az élel­miszeripar feladata ennek a szemléletváltásnak meg­felelni – vagyis nemcsak ter­melni, hanem tudatosan és fenntarthatóan termelni. Föl­dünk eltartóképessége már­pedig véges: felszínének mindössze 22 százaléka termékeny bio­lógiailag, a teljes, 13 milliárd hektárnyi szárazföldi területből pedig csak körülbelül 13 szá­zalék alkalmas szántóföldi művelésre. Ezek a számok jelzik, mennyire szűkös az a mozgástér, amelyen belül az emberiség az élelmiszer-termelését bővítheti. A kor­látozott termőterület mellett pedig egyre nő a lakosság s vele az élelmiszer iránti igény, miközben a klímaváltozás, a vízhiány és a biodiverzitás csökkenése még inkább nyo­más alá helyezik az ag­ráriumot.

– A jövő mezőgazdaságának egyik kulcsa a racionalitás és a helyi tudás megőrzése. Európában gyakran túlzásba visszük a szabályozást – nálunk, Közép-Európában, különösen Erdélyben viszont megmaradt a józan gazdaész, ami most kincsnek számít

– fogalmazott a szakember. 

A stratégiai jelentőségű hús

A hús ugyanakkor továbbra is stratégiai termék marad a világ élelmiszer-ellátásában, ezért több mint élelmiszer, ugyanis az erre épülő ágazat gazdasá­gi és társadalmi szempont­ból is kulcsfontosságú. Emiatt Friedrich szerint „aki a hús­ipart elveszíti, az a nemzeti szuverenitásának egy darabját is elveszíti”. 
A globális termelés és fo­gyasztás átrendeződött: míg Európa termelése stagnál, ad­dig Ázsiában, főként Kínában, robbanásszerűen nő a hús irán­ti kereslet – az 1980-as években egy kínai átlagfogyasztó évi 30 kilogramm húst fogyasztott, ma ez 80 kilogrammra emelkedett, s így a kínai piac növekedése önmagában képes átrendezni a világ élelmiszer-kereskedelmét. A világ hústermelése több mint 350 millió tonna, ebből Európa 59 milliót, Ázsia pedig 155 millió termel. A marhahúsállo­mány tekintetében a világ leg­­na­gyobbjai között van Brazília, India, az Egyesült Államok, Kína. A kitermelt hús­mennyiség szem­pontjából viszont így vál­tozik a sorrend: USA, Brazília, Kína, India. Például az USA-ban egy szarvasmarhára vetítve 370 kilogrammnyi húst termelnek, míg Brazíliában 245 kilogrammot, a különbség elsősorban a fajták, a takarmányozás és a technológia fejlettségében ke­re­sendő.
Kelet-Közép-Európa orszá­gai ezzel szemben nem tö­megben, hanem minőségben versenyezhetnek, nálunk a jövő a magas hozzáadott ér­tékű, regionális termékeké – hangsúlyozta a professzor. A magyar húságazat erőssége a tradíció, a termőföld közelsé­ge és a minőségi alapanyag, ugyanakkor komoly kihívást jelent az olcsó importáruk megjelenése. A brazil mar­hahús ára például másfél euró kilogrammonként, ami versenyképtelenné teheti az európai termelést, ha a fogyasztók csak az árat né­zik, ezért a multik által 70 százalékban uralt piacon lét­fontosságú megtalálni a kis boltok szerepét is.

Centrumban az egészségtudatosság

A húsfogyasztás jövője szo­rosan összefügg az egész­ségtudatossággal, mutatott rá Friedrich. A fejlett országokban a túlfogyasztás okoz problémát, míg a fejlődő térségekben még mindig az alultápláltság. A jólét ára sokszor az egészség – és ez az élelmiszeripar felelőssége is. Egyfelől globális szinten a kényelmi termékek szerepe megnőtt, a fogyasztói trendek a gyorsan elkészíthető, konyha­kész, úgynevezett ready to eat – előcsomagolt élelmiszerek, ame­lyeket a gyártó közvetlen fogyasztásra szánt – ételek, termékek felé fordult. Másrészt régiónkban is egyre nagyobb teret nyernek a szénán vagy szálastakarmányon nevelt álla­tokból származó termékek, az ilyen hús és tej nemcsak ízletesebb, hanem magasabb tápértékű is. A fogyasztók haj­landók többet fizetni az ilyen termékekért, így a fenntartható húsfogyasztás nem lemon­dás, hanem tudatos választás, mondta a professzor.
A fenntarthatóság ugyan­akkor nemcsak környezet­védelmi, hanem gazda­sági és technológiai kihívás is. A hús­iparban például a modern feldolgozási technológiák, az energiahatékony rendszerek és az élelmiszerlánc átláthatósága kulcsfontosságú. E területen a kutatásoknak és innovációknak kiemelt szerep jut, hisz rendkívül fontos a takarmányozási rendszerek fej­lesztése, a metánkibocsátás csök­kentése és az új fe­hérjeforrások vizsgálata. 

– Nem az a cél, hogy kevesebb állat legyen, hanem az, hogy okosabban, felelősebben tartsuk őket

– fogalmazott Friedrich László.