– Honnan jött az ötlet a PosTeleport létrehozására? 

– Messze nyúlik vissza a történet, még amikor Both Magdi néni (Both Magdolna, csíkszentmártoni lakos – szerk. megj.) elkezdett fotókat gyűjteni a faluban, majd digitalizálták is a képeket. Több mint 1600 felvétel gyűlt össze, ő ezekhez feliratokat készített, és lejegyezte, hogy kik és milyen eseményen láthatók éppen. Hat mappából álló anyagot készített, de nem volt, aki ezt bármire felhasználta volna. Aztán megkereste Juditot (Potyó Judit, Csíkszentmárton polgármestere, korábban vállalkozóként dolgozott – szerk. megj.), mert akkoriban kezdtünk a Falusi Kalandokkal programokat szervezni, és felajánlotta a fotókat, hogy kezdjünk vele valamit.

Egy online adatbázist akartunk létrehozni, de semmilyen anyagi keretünk nem volt erre, úgyhogy a közösségi médiát kezdtük használni, és azt is akartuk, hogy valamilyen interaktivitás is legyen ebben az egészben, amivel akár a lakosokat is be tudjuk vonni. Én kaptam meg a fotók kezelésének feladatát, és előbb családi albumokat kezdtem létrehozni, aztán ehhez generáltam QR-kódokat, amelyeket a családi házak előtt, a kapukon, a postaládákra ki is helyeztünk – már ahol beleegyeztek az ott lakók. Így aki végigsétál a falun, és okostelefonjával beolvassa a kódokat, az gyakorlatilag a falu múltjába utazhat vissza, megtekintve a régi családi fotókat. Innen jött a PosTeleport név is. 

– Milyen korszakból származó fényképek vannak a gyűjteményben?

– Régi felvételek. Van néhány a 19. századból, de többnyire a 20. század első feléből származnak.

– Mikor, hogyan sikerült bővíteni, újragondolni az ötletet?

– Beneveztünk a második Fuss Neki! Csík rendezvényre, meglepően sok nagykövetünk volt, és több mint négyezer lej adomány gyűlt össze, amelyből laminálófelszerelést tudtunk vásárolni, meg mindenféle anyagot, amire szükségünk volt. Szabad­időmben továbbra is népszerűsítettem a fotókat a közösségi médiában, rendszereztem az adatbázist.

– Gondolom, most már sok az ismerős arc, nemcsak a faluban, hanem a falu fotóalbumában is.

– Igen, most már sok olyan szentmártoni arcát felismerem a fényképeken, akikről egyébként nem is tudnám, hogy valaha éltek. Az utcán pedig néha egy-két gyereken látom a hasonlóságot, volt, hogy valakinek az unokáját ismertem fel. Az azonosításban a mamám szokott segíteni, ő sokakra emlékszik.

– Hány családnak van külön albuma?

– Jelenleg hatvannégy családi album van feltöltve, hiszen már másfél éve kezelem az oldalt. Viszont ahogy haladtam a feldolgozással, rájöttem, hogy nemcsak csalá­donként lehet felosztani a képeket, hanem ünnepek, hagyományok, ikonikus helyszínek szerint is lehet csoportosítani. Évszak szerint is szoktam fotókat feltölteni, jeles napokhoz igazodva is. Még nagyon sok feldolgozatlan kép van, nem is látom a végét. Egyetemistaként több időt tudtam erre szánni, most sajnos sokkal kevesebbet.

– Milyen messzire jutottak el így a fényképek?

– Tavaly a Magyar Nemzeti Múzeumnak volt egy kiállítása, a Magyar menyasszony, amelyre készült egy nagy adatbázis, amelybe a Kárpát-medencéből bárki tölthetett fel olyan képeket, amelyeken magyar menyasszonyok voltak láthatók. Gondoltam, hogy ez nekünk is jó lehetőség, úgyhogy beküldtem több fényképet is. Amikor elmentem megnézni a kiállítást, láttam, hogy az utolsó teremben kivetítették az összes beküldött fotót, és köztük voltak a szentmártoniak is. Meg aztán a Hargita Megyei Kulturális Központnak is tetszett a PosTeleport, és amikor konferenciát rendeztek, amelyen jó gyakorlatokat mutattak be játékos, interaktív örökségvédelem terén, akkor minket is elhívtak, hogy mutassuk be ezt a kezdeményezést. Különösebben nem reklámozzuk, a községben működik ez a dolog, de jólesik, hogy mások is felfigyeltek erre.

– Honnan ered a motiváció a fotók kezeléséhez? 

– A történelem, a régi dolgok mindig is felkeltették a kíváncsiságomat, és amikor kicsi voltam, sokat vigyáztak rám a nagyszülők, idős szomszédok, tőlük sok régi történetet hallottam. Aztán a tanulmányaimat a középiskolában társadalomtudományok, majd az egyetemen kulturális turizmus szakon végeztem, és kulturális örökség tanulmányok szakon mesteriztem. Mindig helyi témák iránt érdeklődtem.
– Milyen helyi témák iránt?

– Az egyik kutatásom témája például a Szentmártonon élő Sütő-Nagy Jenő ügyvéd, magyar királyi közjegyző személye, munkássága, pályafutása volt. Neki hatalmas, nagyon értékes magángyűjteménye volt, a feljegyzések szerint igazi kincsek voltak benne, de a második világháború után sajnos elkallódott a gyűjtemény. Csíkban akkoriban még nem volt múzeum, de ő sokat utazott, külföldön múzeumokat látogatott. Képzőművészeti, népművészeti tárgyakat, régiségeket gyűjtött, érdeklődött a művészettörténet iránt is. Volt külön galériája magyar és nemzetközi festők műveiből, illetve levéltára, amelyben erdélyi, székely nemesi családok iratai voltak megtalálhatók, és még középkori oklevele is volt. Fegyver- és éremtára is volt, és minden olyasmi, ami a székelység történelméhez kapcsolódott. Viszont 1944-ben el kellett menekülnie Budapestre a feleségével, és bár tervezte, hogy a gyűjteményt is odajuttatja, ez nem sikerült. Aztán megbetegedett, és 1945 tavaszán meg is halt. Felvettem a kapcsolatot a leszármazottjaival, levéltárakban kutattam, régi újságokat olvastam, közben pedig sokat inspirálódtam a munkájából, és kicsit én is lokálpatrióta lettem.

– Visszatérve a PosTeleporthoz: milyen tervek vannak a folytatásra? 

– Most készül egy honlap, mert a fényképeket csak a közösségi médiában közzétenni nem a legjobb. A honlapra más is tölthet majd fel fotókat, és akár régi dokumentumoknak, recepteknek, történeteknek is helyük lenne egy ilyen felületen. Akár helytörténeti kutatásokhoz is lehetne használni forrásanyagként, de az iskolásokat is be lehetne vonni a gyűjtésbe, és a turizmusban is lehetne ezt valahogyan hasznosítani. Aki kíváncsi a régi Szentmártonra, annak jó lehetőség ebbe bekapcsolódni.