– Több mint harminc éve már, hogy a nápolyi szelet és a Harmopan az életetek részévé váltak. Hogyan emlékeztek vissza a gyártása kezdeteire?

Simon Katalin: András Ignác igazgató úr akkoriban valami teljesen új, tartós termékben látta a jövőt. Ko­vászna megyében már volt kekszgyár, ezért a nápolyi szeletre esett a választás, de gyártósorra volt szükségünk. Azóta sem értem, igazgató úr hogyan talált rá a HAAS osztrák cégre. Manapság nemzetközi élelmiszeripari rendezvényekre járva vagy egyszerűen csak az internetre bepötyögve könnyen megtalálja az ember, amit szeretne. Igazgató úr azonban mindezek hiányában is tudta, merre tekintsen. Végül egy külkereskedelemmel foglalkozó vállalaton keresztül importáltuk a gyártósort.

Egyed Adél: 1993 nyarán igazgató úrnak tudomása volt róla, hogy én gyakorlatoztam már nápolyirészlegen Szebenben, ezért elküldött engem is Simon Katalin mérnöknővel és még két kolléganőmmel Temesvárra tapasztalatcserére. Ott volt még az országban egy, a HAAS osztrák cég által gyártott gépsor. Ez volt az egyetlen esélyünk arra, hogy előzetesen tapasztalatot szerezzünk a gépsor működésével kapcsolatosan.
Simon Katalin: Akkor kapcsolódtam be a projektbe, amikor az ajtó-ablak nélkül tátongó falak közé a gépelhelyezési rajz alapján kellett helyére tervezni a gyártósort és a hozzá tartozó „fogadó” infrastruktúrát. Megtiszteltetés és kihívás volt számomra az új feladat. Emlékszem, tél volt, esett a hó, és sokszor fáztam, amikor György József mérnök úrral és Pop Misivel (villanyszerelő), valamint Bajkó Sándorral (karbantartó) a helyszínen dolgoztunk, gondolkoztunk a legjobb megoldásokon. Mire megérkezett a gépsor, minden elkészült, a víz, gáz, villany, sűrített levegős kiállások. Jöhetett a Haas cég mérnöke felszerelni, beüzemelni a vonalat. Időközben kiválasztottuk a pékségekből és a „patiból” (megj.: patiszéria – süteményrészleg) az ügyes, fiatal, tanulékony lányokat, mint Adél, Marika, Edit, Zsuzsa, Jolán, Marika néni, és még sokakat.

Egyed Adél: Ahogy megérkeztek a gépek, úgy csomagoltuk ki, mint karácsonykor az ajándékokat. Csodálattal töltött el, nagyon jó visszaemlékezni, hogy mindenki milyen izgalomban volt. Büszkék voltunk, hogy lesz egy gyönyörű, édességgyárunk!

Simon Katalin: Receptet is kaptunk a gyártó cégtől, de ki kellett kísérletezni a mi lisztünknek megfelelő összetételt. Az elején nem terült el megfelelően a tészta a sütőformán, törékenyek, könnyűek voltak a lapok, hiányzott a sarkuk, és sok volt a hulladék. Volt, amin még dolgozni, de 1993. november 9-én elindult a gyártás.

– Robi volt az első?

Simon Katalin: Azért döntöttünk a ROBI mellett, mert könnyen kimondható, jó a hangzása, legalábbis Csíkszeredában. Bukarestben nem annyira, az első román vevő rá is kérdezett, hogy miért „robj”? Erre a kiejtésbeli különbségre mi székely észjárással nem gondoltunk, de már késő volt, megrendeltük a csomagolófóliát. A MAUGLI talán szerencsésebb választás volt, A dzsungel könyvét VHS-kazettán terjesztették a városban, minden gyermek kedvence volt. A DIANA is sikeres névnek bizonyult, akkoriban ugyanis mindenki Diana hercegnőről beszélt… A beüzemelés és a termelés beindulása után a piacszerzés volt a nehezebb feladat. Azzal szembesültünk, hogy az üzleteinkben nem tudjuk eladni a napi 1-1,5 tonnát. Sem tapasztalatunk, sem információnk nem volt az elosztóhálózatokról, és üzletkötőink sem voltak, akik csak ezzel foglalkoztak volna. Találtunk aztán egy-két brassói és bukaresti nagykereskedőt, akik házhoz jöttek.
Egyed Adél: Nem tudtunk eleget gyártani, már a legelején kialakult a három műszakban való folyamatos gyártás, éjjel-nappal dolgozott a gép. Hamarosan a ROBI 50 grammos nápolyi mellett megjelent a PUKY, majd születtek a jobbnál jobb ötletek, és így lett a 20, 40 grammos MAUGLI, a DOMINO kakaós, vaníliás, citromos, búzacsírás, gyümölcsös ízesítésekben. Annyira kelendő volt a csíki nápolyi szelet, hogy 1997 nyarán újabb gyártósorral kellett bővíteni a kapacitást. Nemcsak hogy nagyobb helyiségbe költöztünk, de csokoládéöntő géppel is bővültünk. Ekkor kezdtük csokikrémmel is bevonni a nápolyi szeleteket. Ez volt talán az aranykor. Hosszú sorokban álltak a kamionok a vállalat udvara előtt. Csak ezen a részlegen 65 személy dolgozott, és 93 tonna nápolyi szelet gördült le a szalagról minden hónapban.

– Puky, Robi, Diana, Maugli, most is emlékszem a szüleimtől kapott dorgálásra, amiért egy egész nagy doboz citromos Pukyt képes voltam begyúrni egy délelőtt… Ezeket a termékeket már rég nem látjuk a polcokon, a helyüket más nevek vették át. Mi történt?

Egyed Adél: 2003–2004-ben hirtelen elárasztották a piacot a külföldi termékek. Döbbenten figyeltük a történéseket. Nem tudtuk felvenni a versenyt a nemzetközi vállalatok kapacitásával, így aztán árban sem tudtunk versenyezni. Az egyes márkák egyenként tűntek el, ahogyan a kereslet évről évre folyamatosan csökkent. Ma már az egykori 65 kolléga helyett már csak heten vagyunk, és 93 tonna helyett 5 tonna nápolyi szelet gördül ki a szalagról havonta. Úgy érzem, mindezek ellenére nincs okunk a búslakodásra, gyönyörű szép harminc évet tudhatunk magunk mögött, és habár kézműves formában és kisebb mennyiségben, de az elkövetkező évtizedekben is ugyanilyen jó szívvel igyekszünk folytatni a munkát. Én itt ragadnám meg a lehetőséget, hogy megköszönjem a harminc évet. Ez egy kivételes időszak volt számomra, köszönöm a munkatársaknak és a vezetőségnek a támogatást és a bizalmat.

– Mit lehet elmondani a jelenlegi trendekről? Van jövője még a nápolyi szeletnek?

Koncz István: 2015-ben egy újabb kis csomagolású nápolyi szeletet fejlesztettünk. Így született meg közösen a Székelyföldi Legendárium csapatával összedolgozva a Csetlik nápolyi szelet, ahol mi magát a terméket, ők pedig az arculatot és a nevet hozták. A termék négyfajta ízben, csokis, mogyorós, kókuszos, karamellás változatokban került a polcokra, és viszonylag rövid idő alatt a Harmopan üzletek rendszeres terméke lett. A vedres kiszerelésű, fél és egy kilogrammos nápolyi szeleteink esetében az utóbbi években növekedés volt tapasztalható, még mindig úgy tűnik azonban, hogy a kisebb csomagolású nápolyik a kelendőbbek. A családi csomagolású termékek ellenében a 140-300 grammos kiszereléseket részesítik előnyben a fogyasztók. Világszinten az édességek kategóriájában a nápolyi szelet piaci részesedése csökkenő tendenciát mutat, amelyet évről évre háttérbe szorítanak a különböző ízesítésű csokoládék. Ezt a jelenséget felismerve hoztuk létre mi magunk is a KEX termékcsaládot, amely a nápolyi szeletet ötvözi a házi csokival. Aggodalomra nincs ok, még hosszú évekig velünk lesz, továbbra is megkerülhetetlen elemeként az édességeknek, tény azonban, hogy világpiaci szinten is a nápolyi szelet termékgörbéje egy érett korszakába érkezett, stagnál.