Kicsit gondban vagyok, mert nem hagynak egészségtelenül élni. Értem én a jó szándékot, de azért mégis…

Egyre több olyan termék sorakozik az üzletek polcain, amelyeken öles betűkkel hirdetik: nem tartalmaz cukrot. Ez eddig különösebben nem zavart, hiszen nem nekem szólt. Ám amióta egyre nehezebben találom meg a kedvenc cukros termékeimet, és a keresgélés lassan külön sportággá válik, kezdem diszkrimináltnak érezni magam. Ráadásul egyre gyakrabban fordul elő, hogy a megszokott árucikkek helyén már csak ezek az „ohne Zucker” förmedvények árválkodnak. Naná, az egészségmániások örömére.

Láttam már én is azokat a reklámokat, amelyekben gyanútlan emberekkel kóstoltatják meg ugyanannak a terméknek a cukros és cukormentes változatát, és állítólag meg sem tudták különböztetni őket. Értem én, hogy ez kőkemény marketing, de a vásárló átverése mégsem tekinthető korrekt megoldásnak, hogy jobban fogyjanak ezek a cuccok. Nincs olyan cukormentes termék, amelyet az ízlelőbimbóim ne szúrnának ki.

Ha pedig mégis akad, annak legalább négyszer annyi az ára, mint a cukros változatnak.

Márpedig ha én két kézzel akarom tömni magamba a cukrot, a sót, a zsírt meg mindenféle egészségtelen dolgot, hát adják meg rá a lehetőséget! Ne csökkentsék az esélyét annak, hogy ezt tegyem. A gyorséttermekben bezzeg senki sem aggódik ennyire az egészségemért.

Én azt mondom, hagyják élni a cukorevőket is! Ne nézzék le, ne közösítsék ki őket, még akkor sem, ha időközben kisebbségbe szorultak. A kisebbségnek is járnak jogok, nem? Nálam bejön a cukor, és büszkén mondhatom: még jól is tartom magam.

Nem véletlenül mondják, hogy ami jó van az életben, az vagy hizlal, vagy erkölcstelen, vagy káros. Én ebből kérek, igen… úgy két dekát, az mára elég lesz. Szeletelve, ha kérhetném. Köszönöm a kiszolgálást. Holnap még jövök!