Lajoska kalandjai
Lajoskának holnap ügye van, de nem nagy ügy. Legalábbis elsőre nem tűnik annak. Egy papírt kell elintézni, amivel egy másikat lehet megszerezni, hogy aztán egy harmadikat is beadhasson. Lajoskáék ezt ügyintézésnek hívják, a hivatalban valószínűleg folyamatnak.
Lajoska előrelátó ember, ezért előző este online regisztrál. Kitölti az adatokat, létrehoz egy fiókot, megerősíti az e-mail-címét, jelszót választ, majd elégedetten hátradől. Haladunk a korral! Másnap reggel elmegy a hivatalba, és húz egy sorszámot. Online regisztráció, offline sorban állás. A digitalizáció tulajdonképpen azt jelenti, hogy előbb otthon várakozol virtuálisan, aztán a hivatalban személyesen. A sorszám 147-es, a kijelzőn 132. Tizenöt ember, ez még semmi. Aztán kiderül, hogy rossz ablaknál van.
– Ezt a harmadik emeleten intézik.
Lajoska felmegy. Ott megnézik a papírját.
– Nem, ezt az első emeleten.
Lajoska visszamegy. Egy épület, két ajtó, két külön világ, más szabályokkal. A fogaskerekek persze együtt kávéznak, de a gépezetben mindenki külön funkcionál. Lajoska lassan megérti, hogy a hivatalban először azt kell kideríteni, ki intézi az ügyet. Végre megtalálja az illetékest, de hiányzik egy dokumentum.
– Milyen dokumentum?
– Egy másolat.
– Miről?
– Az eredetiről.
– Az eredeti nálam van.
– Akkor kell róla egy másolat.
Csakhogy a másolatnak hitelesnek kell lennie, a hitelesítéshez pedig kell egy másik dokumentum, ahhoz egy igazolás… Lajoska itt már nem kérdez. Csak néz. Az ügyintézés egy pontján ugyanis az ember bármilyen papírt odaad, csak haladjunk: személyit, anyakönyvi kivonatot, telekkönyvet, kutyaoltási könyvecskét.
Újabb órát tölt a hivatalban, majd hazamegy. Nem üres kézzel: van nála három papír, két másolat, egy sorszám, egy visszaigazoló e-mail és egy újabb időpont. Meg egy fontos felismerés: a hivatal nem azért van, hogy ne lehessen elintézni az ügyeket, hanem azért, hogy az embernek legyen mit elintéznie. És holnap Lajoskának megint ügye lesz.

