Az első világbajnokság élménye örökre emlékezetes marad a futballrajongó életében, így az enyémben is. Az első, számomra felejthetetlen vébének is az Egyesült Államok adott otthont 1994-ben. Éjszakai ébrenlétek, hajnali felkelések – akárcsak most. Rengeteg emlék! Kezdve a Hagi fémjelezte román válogatottal, az örömtáncot lejtő Okocha vezette Nigérián át a Lecskov–Sztoicskov–Balakov hármas által irányított bolgárokig. Ez volt Maradona utolsó világbajnoksága: az isteni Diego szervezetében tiltott szert találtak, nem léphetett pályára a románok elleni nyolcaddöntőben. Emlékezetembe égett Roberto Baggio elrontott tizenegyese a brazilok elleni döntőben, amelyet a magyar Puhl Sándor vezetett, kifogástalanul.

Majd jött sorban a többi emlékezetes világbajnokság. 1998-ból Suker, Boban, Prosinecki és a többi hős horvát, 2002-ből a bírók által szemenszedett módon segített dél-koreaiak, 2006-ból a Materazzi afférja Zidane-nal, 2010-ből a képernyőkön keresztül is fülsiketítő vuvuzela, 2014-ből a házigazda brazilok kivégzése a németek által, és így tovább.

Az idei világbajnokságon rengeteg újdonság van. Három országban rendezik – három külön megnyitó is volt – rekordszámú csapattal, hiszen korábban soha nem vett részt 48 válogatott egy vébén. Sok a technikai újítás is: labdába szerelt chip, testkamerák, szabálymódosítások, amelyek közül a legérthetetlenebb a száj eltakarásáért járó piros lap. Értelemszerűen, akinek ez az első vébéje, annak ez lesz a mérföldkő. A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) szerint ez a világbajnokság már egy új generációt szólít meg, főként róluk, nekik szól – a régivágású futballdrukkerek ideje lejárt. Sokan mondják, főleg az idősebbek közül, hogy túlságosan felhígított a mezőny, holott a mai foci – és ezt a jelenleg zajló világbajnokság is hűen tükrözi – nagyon kiegyenlített lett. Itt van például Törökország esete. Alig egy éve sima oda-vissza 6–1-gyel intézték el a magyar válogatottat a Nemzetek Ligájában, a vb-selejtezőben könnyedén fosztották meg a világbajnoki álmoktól a románokat, de most két meccs után máris pakolhatnak, az utolsó kör eredményétől függetlenül számukra véget ért a vb, miután kikaptak Ausztráliától és Paraguaytól is. Hiába lőttek brutálisan sokat az ellenfél kapujára, hiába volt hatalmas labdabirtoklásuk és mezőnyfölényük a két meccsen, a fejüket valahol az isztambuli bazárban felejtették, képtelenek voltak gólt lőni. Mehetnek haza, akárcsak a miniállam Haiti, ők viszont mondhatni erőn felül teljesítettek, nehezen adták meg magukat a braziloknak, s még inkább a skótoknak. 

A vébé leggyengébbjeinek tartott Katar, Curaçao és a Zöld-foki-szigetek már mind pontot szerzett. S hogy mit jelent egy világbajnokságon játszani, azt Vozinha esete jól példázza. A Zöld-foki-szigetek 40 esztendős kapusa kivédte a spanyolok szemét, a közösségi médiában pedig követőinek száma néhány nap alatt 40 ezerről 14 és fél millióra ugrott.

Tartok tőle, ahogy megyünk majd előre az eseményekkel, egyre inkább előtérbe kerül a pragmatikus foci, amikor a csapatok a célnak rendelnek alá mindent. Még fontosabb lesz a taktika, s még annak is jelentősége lesz, amikor egy csapat kezdőrúgásból taccsot rúg, hogy minél közelebb kerüljön az ellenfél kapujához, és a letámadást ott kezdje meg. Ebben pedig a nagyok verhetetlenek, a kicsik várhatóan nem igazán rúgnak majd labdába. Az eddigi meccsek alapján „jól néznek ki” a németek, az angolok, a franciák, nyilván számolni kell az eddig nem túl meggyőző játékot mutató brazilokkal, említhetném a címvédő argentinokat vagy a spanyolokat, hollandokat, de Marokkó, Kolumbia vagy az Egyesült Államok is képes meglepetésre.

Hogy ki ér majd révbe, az rengeteg apróságon múlik. Addig is élvezzük az öthetes focidömpinget, hiszen négy évet kell várni a következőre!