Vegyes kilátásokkal indul a méhészszezon
Átlagosan napi három kilogramm nektárt hordtak a méhcsaládok a repcevirágzás idején, akácméz viszont valószínűleg kevés lesz az idén.
cm.jpg)
Kedvezően alakult a Hargita megyei vándorméhészek számára a repcevirágzás, ami lassan elnyílóban van – közölte érdeklődésünkre Zöldi István, a Hargita Megyei Méhészegyesület alelnöke. Mint elmondta, a méhek jól hordtak, az időjárás többnyire kedvező volt, noha a szezon végén beköszönő lehűlés és csapadék kissé visszavetette a termelést.
– A repcénél összességében jó közepes eredmények születtek, átlagosan napi három kilogramm nektárt gyűjtöttek a méhcsaládok – fogalmazott Zöldi István. Hozzátette: Hargita megye méhészei a repcevirágzás idején többnyire a Baragánba, Bukarest és Krajova térségébe vándorolnak, de akadnak olyanok is, akik inkább Maros megyében próbálkoznak, kihasználva az ottani repceföldeket.
Az állóméhészetekben a lehűlés előtt a gyermekláncfű és a gyümölcsfák virágzása napi egy kilogrammos hordást eredményezett kaptáranként. Az utóbbi napok esős, hűvös időjárása azonban jelentősen visszafogta a nektártermelést. A szakember ugyanakkor arra is figyelmeztetett, hogy ilyenkor fokozottan figyelni kell a családokat, mert a méhek a lehűlés miatt a kaptárakba szorulnak, ami erősíti a rajzási hajlamot, viszont ezt különböző módszerekkel meg lehet akadályozni.
Az akácszezont nézve kevésbé derűlátóak a méhészek. Délen, a Duna mentén már megkezdődött a virágzás, de sok helyen gyenge termés ígérkezik. A késői fagyok és havazás miatt jelentős károk keletkeztek az akácállományban. A Duna menti virágzás után a méhészek általában a Kárpátok déli lejtőin vagy Szatmár térségében próbálnak szerencsét az úgynevezett „második akáccal”, de sokan az erdélyi akácra Medgyes környékére is elvándorolnak. A kilátások azonban ezekben a régiókban sem túl biztatóak.
– Ottjártamkor nem láttam virágot az akácosokban. Nagy reményt nem fűzünk ehhez a szezonhoz – zárta gondolatait Zöldi.