Almáskertes és barátai még mindig a hatalmas kerekerdőn haladtak keresztül, azon az úton, amit a holdvilágszirom mutatott nekik az útelágazásnál. Egyszer csak tündérek csoportjai kezdtek táncolni körülöttük, bűbáj lengte be a hatalmas ligetet. Az őserdei tündérek országába értek. Az angyali dallamok aranycsillámokkal keveredtek és ugrándoztak, amit a pillangószárnyú tündérek kecses, hófehér tüllruhában lejtettek a Seregélyek Serege zenekar melódiájára.
Almáskertes és társai tiszteletteljesen kö­­­­szöntötték a tündéreket, és megosztották velük a Holdvilág Csodájának rablástörténetét. A tündérek elérzékenyültek az eset hallatán, és megígérték, hogy segítenek Almáskertesnek és barátainak az út legnehezebb erdei szakaszán. Ezért az Ősi erdőn keresztülvezették a kis csapatot, mélyebbre és mélyebbre jutva a bozótosok sűrűjében. A legenda szerint az Ősi erdő bozótosán még senkinek sem sikerült átkelnie, de a pillangószárnyú tündérek segítségével mindez könnyen ment a csodavirág megmentésére siető Almáskertesnek és társainak. A sűrű bozótos végén a barátok meghatódva és hálásan mondtak köszönetet a tündéreknek, mielőtt folytatták volna útjukat.
A tündércsapat még el sem tűnt az első kanyarban, amikor a csodavirág meg­­mentésére indult kicsiny seregnek Sármos Cirmos és Rőt Rémusz állta hirtelen útját. A két furmányos, tréfás kedvű úton­álló, kezében két varázsfurkósbottal, egy bűvös kaput rittyentett a barátok elé, amelyen nem lehetett csak úgy egyszerűen átlépni. Az őserdei tündérek, látván a gu­bancot, visszafordultak segíteni, de a furmányosok kapuját nekik sem sikerült kinyitni, pedig Almáskertes is besegített almafavessző varázspálcájával.
– Hihihi, hahaha! – nevetett Cirmos és Rémusz. – A kapu bűbáját csak a találós kérdésünkre adott jó válasz tudja feloldani. Rossz válasz esetén a kapu zárva marad, és nincs tovább! A varázspálcák itt nem segítenek! – kuncogtak a csibészek.
– Halljuk a találós kérdést! – mondta Almáskertes, miközben barátai és a tündérek helyeslően bólogattak.
– Mindig hazudik és mégis szüntelen igazat mond. Mi az? – hangzott a kérdés.
A barátok és a tündérek összedugták a fejüket és gondolkodni kezdtek. Hencegi Cincoginak egyszer csak derengeni kezdett, hogy reggelente, amikor az arcát látja a patak tiszta vizében, az igaz, de mégis hamis, mert csak egy múló káprázat. Csettintett is finom ujjaival és felkiáltott: 
– Hát persze hogy a tükör!
A varázskapu hirtelen elillant. Sármos Cirmos és Rőt Rémusz megszeppenve álltak, de már nem tehettek semmit. Hogy mentsék, amit még lehet, a batyujukból előkotortak egy holdvirágszirmot, amit nem messze az erdő szélén találtak. Gyorsan odaadták Almáskertesnek, aki ezért cserébe megígérte, hogy nem változtatja őket varanggyá. Elköszöntek az erdei tündérektől, majd a holdvilágszirom megmutatta a helyes irányt Noxhenna jeges és sötét birodalma felé. Minden egyes lépéssel közelebb kerültek Holdvilág Csodája kiszabadításához.