Vartyog a gumicsizmájukban a víz, ahogy nekiiramodnak a hatalmas pocsolyának. Ez nem az a cuppogás, amikor iszapba, sárba beleragad a lábbeli és erővel kell kihúzni, hanem amikor jól hallhatóan a csizma belsejébe is jutott már jó néhány deci víz, ami minden lépésnél átcsap az apró lábfejeken és nekilökődik a polivinil-kloridnak. Ennyi erővel szandált is adhattam volna rájuk – nyugtázom, amint két fiamat nézem a nyári záport követően, ahogy mind nagyobb lendülettel, páros lábbal ugrálnak az egyre zavarosabb tócsákban, és a szemük sarkából azt lesik huncut mosollyal, hogy mikor sikerül engem is lespriccolni.

Pedig csak egy átlagos levegőzésnek indult, járjuk meg magunkat, szívjunk friss levegőt, ha már nem zuhog. De köszönhetően annak, hogy hozzánk még alig értek el a nagy infrastrukturális beruházások, a házak közötti kis utcákban az aszfalt és a vízelvezetők hiányában minden kisebb-nagyobb gödörben megállt a hirtelen lezúduló égi áldás. Először csak faágakkal piszkálták a víz felszínét, aztán köveket dobáltak bele, de mikor látták, hogy engedékeny hangulatomban vagyok – titokban azt remélve, hogy a szabadban töltött percek egyenesen arányosak az ébredés nélkül töltött éjszakai órák számával –, egyre bátrabban ismerkedtek az új közeggel: kinéztek maguknak egy kisebbet és beleléptek. Ekkor még volt értelme a vízálló nadrágnak és csizmának, de amikor már sokadjára rohantak végig úgy az utcán, hogy egyetlen tócsát se hagyjanak érintetlen, s egyre terebélyesebbeket és mélyebbeket kerestek, szép lassan megadta magát a védőöltözet. Végül előkerült a kismotor és a futóbicikli is, és boldogan emelték fel a lábukat, ahogy a kerekek két oldalra fröcskölték a vizet.
Sokadik kérésre jöttek be a házba, s ezzel együtt az előszoba padlójára is bőven jutott vízből és nedves ruhából egyaránt. A jó meleg, habos fürdő után pedig már jóformán vacsorázhattunk is, eltelt a délután. Azóta, ha szürke, esős napra ébredek, amikor semmi kedvem kitenni a lábam az ajtón, ezekre a pillanatokra gondolok, és arra, hogy remélhetőleg ma is lesz egy-két gyerek valahol a városban, akinek az anyukája épp nem siet, épp nem félti a rajtuk levő ruhát, és a benne levő gyereket sem a megfázástól, s kicsit félreteszi a következetes szigort, utat engedve a mókának.