Senki se tudta az okát. Voltak persze pletykák, mindenféle spekulációk, hogy miért is veszett össze Iza néni és anyám, de megkérdezni senki nem merte. Egy nap kijelentették, hogy többet látni se akarják egymást, s lelkemre kötötték nekem is, öcsémnek is, hogy nem megyünk Iza néniékhez. Szomorkodtunk erősen, mert ott volt a legfinomabb mákos tészta, amit csak el lehetett képzelni, ropogós, forró, kövér mazsolákkal. De mit volt, mit tenni, szót kellett fogadnunk.
A faluban egyetlenegy vegyesüzlet volt, Piros boltnak hívták. Reggel hatkor nyitott, ezt mindenki tudta, de anyáméknak gyerekkorukban úgy tanították, hogy ott kell lenni korábban, mert biztos, ami biztos. Így aztán anyám minden reggel ötkor felkukorékolt, s úgy baktattunk az üzlethez kézen fogva háromnegyed hatra. Aztán ácsorogtunk ott tizenöt percet a hajnali fagyban, közben anyám cigarettázott, mert azt apám előtt nem mert.

A baj csak az volt, hogy Iza néném is épp ebben a nevelésben részesült, hát ő is mindig ugyanakkor érkezett. Az összeveszés előtt ilyenkor megbeszélték a felnőttdolgokat. Utána viszont nem volt más választásuk: egyik megállt a ház egyik sarkánál, a másik a másiknál, s úgy tettek, mintha nem vennék észre egymást. Én anyám szoknyája körül tébláboltam, az unokatestvérem, Jancsi az ő anyja mellett. Néha óvatosan összenéztünk, de valahogy mindig rajtakaptak, s jött a nyakleves. Hogy van pofája, dühöngött anyám hazafelé menet, direkt azért jön ilyen korán, hogy keresztbe tegyen. Nem tudtam, mivel tett keresztbe Iza néném, hát csak hallgattam. Három éven keresztül.
Egy napon aztán Iza néném elhozta a kisebbik gyermekét is. Anyám ettől megrendült. Mi ez, családi kirándulás, bosszankodott, szánalmas. Másnap reggel az öcsémre nézett, gyere, Gyurka, ma te is velünk jössz. Gyurka még kicsi volt, izgága, csapnivaló kölök, azonnal pattant. Hozta az ócska focilabdáját is, azt rugdosta maga előtt végig az úton. 
Megérkeztünk a bolt elé, megálltunk szokásos helyünkön, anyám rágyújtott, a szeme sarkából a másik oldalt leste. Érkezett is Iza néni mindjárt, oldalán Jancsival és Biankával. Álltunk és vártunk. Nagy, feszült csendben. Ekkor Gyurka egyszerűen átrúgta a labdát a másik oldalra. Megkövülten figyeltem, ahogy gurul, anyám is mocorogni kezdett, Iza néném összehúzta a szemét. Bianka meg, hopp, a lábával megfogta a labdát. Rávigyorgott Gyurkára, s ügyetlenül visszapasszolta. Bianka! – szaladt ki Iza néniből. Gyurka elérte a labdát, visszarúgta. Most Jancsi fékezte le. Rám nézett, én rémülten anyámra, anyám holtra vált arccal Iza nénire. Már közeledett a labda, kalapáló szívvel bámultam.
Ám mielőtt még dönthettem volna, anyám elém lépett. Lehajolt, kezébe vette, leporolta, s gondolkodás nélkül elindult vele. A másik oldalra. Megállt Iza nénje előtt, ne itt játsszanak a gyerekek, mert kigurul az útra, aztán valaki megsérül, mondta. Jancsival összeakadt a pillantásunk, értetlenül füleltünk. Igaza van Magdikának, bólintott Iza néni a gyerekeire nézve, inkább jöjjenek át Áronkáék ebédre, s utána játszotok. Úgyis kalácsot akartam ma sütni. Ekkor kattant az ajtó, a Piros bolt kinyitott. A két nővér belépett az üzletbe, és megkezdték a reggeli bevásárlást. 
Soha többé nem került szóba a nagy összeveszés. Mi Jancsival döbbenten néztünk utánuk, Bianka és Gyurka ismét rugdosni kezdte az ócska focilabdát. Fogalmuk sem volt, hogy mit tettek. 

Kassay Anna gyűjtése