Az Almafák hegyén, egy vén almafa gyökerei között található üregben élt egy kis nyuszi, akit Kurázsi Nyuszkónak hívtak. Legalábbis most már így hívják a többiek, mert egykor a saját árnyékától is megijedt szegény. Nyuszkó egy kedves, okos nyuszi volt, de félénknek született, és különösen a víztől, a sebes patak folyásától rettegett.
Az Almafák hegyén egy áramló gyors patak mellett éltek a nyuszi barátai is, akik gyakran játszottak a vízfolyás túloldalán. A félénk kis Nyuszkó azonban soha nem mert átkelni a patakon, mert félt a morajló víztől.
Egy nap Almáskertes, a jó tündér, észrevette Nyuszkót, amint szomorúan nézte, ahogy barátai a túloldalon szórakoznak, de ő nyárfalevélként remegett a patak innenső oldalán. A tündér odalépett hozzá és megkérdezte: 
– Miért vagy olyan szomorú, Nyuszkó?
– Mert soha nem merek átkelni a patakon, kedves Almáskertes – válaszolta a nyuszi szomorúan. – A víz morgása, sodrása, zúgása oly félelmetes nekem!
Almáskertes lehajolt és szelíd mosollyal mondta: 
– Nem kell félned, kis barát. Segíteni fogok neked átlépni ezen a félelmeden. Még ma megtanítalak bátornak lenni.
A jó tündér elmagyarázta Nyuszkónak, hogyan kell átkelni a patakon, és a tapsifülébe suttogva biztatta, hogy lépjen ki a komfortzónájából, és próbáljon meg átkelni a patakon átívelő keskeny pallón. Az erdő többi lakója énekelve, tapsolva biztatta. 
– Kurázsi Nyuszi, Kurázsi Nyuszkó! Mersz, mersz, mersz! – ösztönözték kedvesen, de határozottan.

Nyuszkó lassan közelebb lépett a patakhoz, és megnézte a víz fodrozó, apró zuhatagát. Lépésről lépésre követni kezdte Almáskertes tanácsait. Hogy megbarátkozzon a patakvízzel, először megmártózott benne; elsőként csak a mellső lábacskáit áztatta bele, majd apránként mélyebbre merészkedett.
Egy pillanatban Nyuszkó hirtelen megrázkódott, mert a víz ereje megpróbálta elragadni, de ő nem hagyta, hogy a félelme legyőzze! Szorosan megkapaszkodott egy faágban, amit Almáskertes mutatott neki, és lassan csobbant egyet a habokban. A fürdést követően odalépett az akácfából készült keskeny kis pallóhoz, és immár megbarátkozva a vízzel, bátran és biztos léptekkel haladt büszkén a túloldalra a hidacskán keresztül. Barátai lelkesen üdvözölték őt, és legyőzve félelmét, Nyuszkó boldogan csatlakozott a játékhoz. Onnantól kezdve mindenki Kurázsi Nyuszkónak híva a kis bátor tapsifülest.
Aznap Nyuszkó rájött, hogy az igazi bátorság az, amikor le tudjuk győzni a saját félelmeinket, és képesek vagyunk megbirkózni velük. Bátor Nyuszkó soha többé nem hagyta, hogy a víz megfélemlítse őt, és a patakparti játszótér most már neki is a nevetés és a kalandok helyszíne lett.