Talán picit jobban rajzolgattam, mint általában a korosztályom, és egy nyári vakációban anyám unokatestvére, Zsigmond Márton, Marci, aki akkor Bukarestben volt egyetemista, meglátta valamelyik rajzomat, s ő hívta fel anyámnak a figyelmét, hogy esetleg felvételizhetnék az akkoriban induló csíkszeredai művészeti általános iskolába – vázolta a képzőművészettel való kapcsolatának kezdeteit az 1964. augusztus 20-án született csíkdánfalvi Erőss István grafikusművész, művészpedagógus, a Magyar Képzőművészeti Egyetem rektora. Édesanyja megfogadta a rokon tanácsát, és az ötödik osztályba már Csíkszeredába járt, a művészeti iskolába. Az általános műveltségi tárgyakat addigi iskolájában, Dánfalván tanulta, a művészeti szakórákra utazott be naponta Csíkszeredába. Így végezte az általános iskola felső tagozatát, célja volt bejutni a marosvásárhelyi művészeti középiskolába. Második nekifutásra jutott be, ott is érettségizett szobrász szakon. A továbbtanulás a nyolcvanas években egy-két személynek adatott meg, a tehetséges fiatalok évekig felvételiztek, míg bejuthattak valamelyik képzőművészeti főiskolára. E fiatalok sorsában osztozott Erőss István is.

A katonaságnál szerencséje volt, mert marosvásárhelyi diák korában jégkorongozott – mert az albérletben nem volt zuhanyozási lehetőség, a csapat öltözőjében pedig ez adott volt –, így sorkatonai szolgálatát játékosként tölthette. A katonaság után, 1985-ben visszatért Csíkszeredába és dekoratőrként dolgozott. Lakást kapott, műtermet, így kedvező feltételek között alkothatott és készült egy következő felvételire. Meghívták a Köllő Sándor, Fazakas Csaba és Turcza László alkotta Stúdió 3 csoportosulásba, így az Stúdió 4-re bővült, s egyre több alkalma nyílt kiállítani. Mint sokan mások kortársai közül, házasságot kötött egy magyarországi nővel, hogy elhagyhassa az országot. A szándék bejelentését követően gyakran megjelentek nála a rend­őrök, éjjel is bekísérték, de ő igyekezett komolytalanul viszonyulni a helyzethez, s mint mondta, nem tudták mit kezdjenek vele. 1985-től ’89-ig húzódott a házasság jóváhagyása és a kitelepedés engedélyezése. Az adott korszak történéseit így összegezte egy interjúban: „Aki a nyolcvanas években Kelet-Európában, és főleg Romániában edződött, remek kiképzést kapott a túlélésre.” 1989 októberében hagyta el az országot, pár nap múlva már munkát vállalt, kertészetben dolgozott, reklámot festett, költöztetést vállalt. Közben készült a felvételire, és 1990 őszén elkezdte tanulmányait a Magyar Képzőművészeti Főiskolán, egy-egy évet töltött a Bécsi Képzőművészeti Akadémián és a Hágai Királyi Akadémián – eközben több alkalommal a salzburgi nyári akadémia hallgatója volt –, majd 1995-ben diplomázott a Magyar Képzőművészeti Főiskolán.

Még abban az évben megkezdte mesteri tanulmányait, időközben pedig Post-Diplôme­-ot szerzett a Marseille-i Képzőművészeti Egyetemen. Doktori értekezését 2009-ben védte meg a Pécsi Tudományegyetemen, 2014-ben megkapta a habilitált doktori címet, 2016-ban pedig egyetemi tanári kinevezését, 2021-től a Magyar Képzőművészeti Egyetem rektora. Diákkorában egyik diáktársa meghívására Afrikába utazott, s az ott tapasztaltak megváltoztatták életszemléletét, a természethez és a művészethez való viszonyát. Aztán megismerkedett a keleti kultúrával és művészetekkel, itt szembesült a természet és művészet programszerűen megjelenített kapcsolatával. Ettől fogva kutatja a természet és a művészet viszonyát, s alkotásaiban is a természetművészet jelenik meg. Mint mondta, ez csupán visszatérés a gyökerekhez, ugyanis gyermekkorában az ember még értette a természetet, „nem egy romantikus elvágyódási célpont volt, hanem a természetben éltünk”. Nagyon fontosnak tartja a különböző kultúrák megismerését, összehasonlítását. Ugyanakkor vallja, hogy „a művészek sokkal érzékenyebbek, a membránjuk sokkal jobban rezonál a történésekre, és hamarabb, mint egy átlagembernek. És az a jó művészet, ami ezeket az impulzusokat formába tudja önteni és visszasugározza, tükrözi a valódi életet”.