Boszorkányság
A Kis-Homoródmentén máig él a mondás, hogy akinek „ropogós a térgye”, azt gyakran táncba viszik a szépasszonyok, ha pedig a bokája dagadt, egyik éjszaka „pellengérre állították a boszorkányok”. Erdőfülében a forgószelet a boszorkányok tevékenységének tartották, amibe fejszét vagy fokost kellett hajítani, mert így a rontó megsebesült, s kiderült, hogy ki az. Emiatt sok derékfájós vagy lábfájós emberről szárnyra kelt a hír, hogy „nem a Fennvaló karában muzsikál, másfelé kontrázik”. Gyimesekben a térdfájós emberre mondták, hogy „meghordozták a levegőbe a boszorkányok, mert a térgye attól fáj, hogy utána jól fődhöz vágták”. Hidegségben úgy tartották, hogy a boszorkányok kővályúban tartják a békájukat, amit ha az ember zsebébe tesznek, az menten megnyomorodik, s csak akkor jön újra helyre, ha a békát a kővályúban megölik a megrontott hozzátartozói.

Sós fürdők és forrásvizek
Ilyen ténykedések okozta megbetegedésként ismerték a csúzt is, amit korábban a reuma és a köszvény megnevezésére egyaránt használt a népi gyógyászat. A csúz kezelésére többféle gyógymódot ismerünk: a dunsztborogatásokat és az ülőfürdőket. Sóvidéken a sós iszapot tartják hasznos gyógyírnek az idült ízületi gyulladások kezelésére, de több olyan településen, ahol sós kutak találhatók (Korond, Lövéte, Homoródszentpál), használják azok vizét borogatásként és fürdővízként egyaránt. Udvarhelyszéken a szejkefürdői Attila-forrás vizét, a homoródkarácsonyfalvi Dungó-feredő iszapját, a korondi Csiga-domb alól fakadó sós vizet és korábban a szombatfalvi Szapulj Kati iszapfeltörés iszapját is használták fájó ízületek kezelésére. A Nagy-Küküllőmentén a csikkanások és zúzódások kezelésére is használják a sós vizet, melyet búzakorpával összekeverve kell a sérült testrészre helyezni.

Körmök, paták, csontok
Eleink ugyanakkor egyes betegségek gyógymódjait az állatok tulajdonságaihoz társították: az állatok szőrzetét, csontjait és vérét hasznosították gyógymódként. Hoppál Mihály és Törő László népi gyógyászatot elemző gyűjtéséből kiderül, hogy eleink hite szerint a vakond körméből készített amulettet viselő gyermek foga jobban nő, a halott ember koponyadarabja felruházza viselőjét annak erejével, és a zöld gyík körme szürkegém hájába reszelve egészségessé és gyorsabbá teszi a bekent végtagokat. Hasonló erejű gyógyszerként tekintettek az öszvér patájára és a szarvasagancsra is, melyeket porítva, állati zsiradékkal elegyítve kellett felvinni a végtagokra. Utóbbit orrvérzés csillapítására is használták. Fontos megjegyezni, hogy az állati bőr, a különféle csontlevesek és porcos ételek fogyasztása is jó hatással van az ízületek működésére a kollagéntartalma miatt.

Szelídebb megoldások
A gyógynövényekről általában elmondható, hogy nem egyetlen betegség kezelésére alkalmazhatók – számos hatóanyag van bennük, melyek sokoldalú felhasználási lehetőséget biztosítanak. Az ízületi gyulladások, vízzel feltelt hajlatok, csúz, reuma és egyéb sérülések okozta panaszok kezelésére így sok gyógynövényt ismerünk. A kamilla – amely egyben gyulladáscsökkentő és nyugtató hatású – ízületi fájdalmakra is megoldást nyújthat, hasonlóképp a málnalevél, melynek teáját főként állapotos nőknek javallják fogyasztani, vagy a levendula, ami görcs­oldó hatása mellett keringésjavító is. Ízületi problémák esetén azonban máig a káposzta és a fekete nadály a két legtöbbet emlegetett ír. A ká­poszta levelét zúzódások és húzódások kezelésére, valamint a köszvény tünetei­nek visszaszorítására használják, elsősorban dunsztkötésben. A nadály fekete kérgű gyökeréből, azt kiszárítva és porítva, tinktúrát vagy kenőcsöt készítenek, azzal kezelik a fájó hajlatokat.