Decemberben, az esztendő utolsó hónapjában az Almafák hegyének minden lakója izgatottan várta a Mikulás érkezését, hogy közösen ünnepeljenek. Az összes állat és bogár izgatottan készült a nagy találkozásra és a szívből jövő ajándékozásra.
Az idei ünnepet azonban valami váratlan esemény árnyékolta be. Amikor a Mikulás elindult a messzi Üveghegyeken túlról az Almafák hegye felé, hogy átadja a szebbnél szebb ajándékokat, még minden rendben volt. Rénszarvasai – élen Rudolffal, aki piros orrával világított, mint a pilács az éjszakában – vígan poroszkáltak a friss hóban. A Mikulás, mint egy tapasztalt pilóta, varázstérképe segítségével – amin egy aranyló nyíl mutatta mindig a helyes irányt – önfeledten irányította a vidám fogatot. Kicsi manója, Muki, nótákat dalolva adta a ritmust, lóbálva ezüstös virgácsát, mint egy karmesterpálcát. Aztán egy óvatlan pillanatban, hopp, kiverte a Mikulás kezéből a térképet, amit a huncut szél szárnyára vett és messze, messze repített, ahol már senki sem láthatta.
Rudolf orra hiába világított, mint a ragyogó mécses, mert az út ismeretlenné vált a sűrű erdőben, ahol az ösvények hol jobbra, hol balra kanyarodtak, és a fák is egyre magasabbak lettek. A Mikulás és immáron nem is annyira vidám csapata eltévedt. Nem találta az utat az Almafák hegyéhez, a Nagyszerű ligetbe, ahol Almáskertes, az erdő állataival és bogaraival, már készült a Mikulás fogadására.
A készülődés közepette Hencegi Cincogi, a kisegér surrant Almáskertes mellé és a fülébe súgta, hogy maga a fénysebességű Szikracsárdás őbogársága, az erdő hírhozó szentjánosbogarainak tótumfaktuma villogta el az infót, miszerint:
– Haj, haj, haj, nincs Mikulás, baj, baj, baj, ajándék sincs, jaj, jaj, jaj!
Almáskertes azonnal összehívta az erdő lakóit, hogy segítsenek a keresésben. Az állatok és bogarak szétszéledtek mind a négy égtáj felé, hogy a Mikulást és kis csapatát, valamint az ajándékokkal teli nagy piros zsákját megtalálják. A kis izgő-mozgó állatkák és bogárkák mindent tűvé tettek, nyomokat kerestek, rejtett zugokba tekintettek. 
Fáról fára ugrándozva Márkus Mókus egy piros süveget talált az ágon, majd egy térképet, és a Muki Manó virgácsát is megkapta. Amint haladt a nyomok után, a Sárkánysziklán innen, Morgó gödrön túl, egy nagy bokor tövében szomorkodva megpillantotta a Mikulást és kis csapatát. Rudolf orra a mélabútól egyre halványabban pislogott, de a találkozás örömére újra ragyogni kezdett, mint a reflektor.
Az örömhír hallatán a keresőcsapat minden tagja, Almáskertessel az élen, a helyszínre érkezett, és segítettek Mikuláséknak összeszedni magukat, s így együtt a nagy társaság visszaindult a Nagyszerű almafaligetbe, Almáskertes tündér házához, ahol hatalmas ünnepséget tartottak a Mikulás megkerülésének örömére. Persze az ajándékozás sem maradt el, viszont az erdőlakók megértették, hogy az ünnep valódi ajándéka az, hogy együtt lehetünk azokkal, akiket szeretünk.