A tünemények erdejéből szerencsésen kijutva Almáskertes és barátai egy fagyos, jégtüskék borította tájra érkezett. A hideg tundra távoli horizontján egy hatalmas, fehéren csillogó jégtorony magasodott, amely Noxhenna birodalmának kapuja volt. A jégtorony félelmet és ridegséget árasztott magából, mintha maga a gonosz ereje lakna falai között.
– Ez Noxhenna birodalmának bejárata – mondta Almáskertes, – innen már nincs visszaút!
Ahogy közeledtek a toronyhoz, a hideg egyre elviselhetetlenebb lett. Minden lépésükkel érezték a gonosz hatalmát, amely megpróbálta a fagy erejével megállítani őket, de Almáskertes varázspálcája melegen tartotta a barátokat. A toronyhoz érve egy jégből faragott őr állt, szemeiben hideg, érzelemmentes szürkeség derengett.
– Senki sem léphet be Noxhenna birodalmába anélkül, hogy legyőzne engem! – mondta a porkoláb, és egy hatalmas jégbuzogányt emelt a magasba.
A barátok tudták, hogy itt nincs helye habozásnak. Almás­kertes előhúzta varázspálcáját és kivédte vele a hatalmas erejű csapást. Az őr megingott, de nem adta fel. Újra támadt. Tücsök Muri gyorsan ugrándozott körülötte, igyekezve elterelni figyelmét. Hencegi Cincogi jégvirágos nadrágját harapdálta, Füles Berci pedig hátsó patáival rugdosta az őr valagát. Ezalatt Kurázsi Nyuszkó bátran ugrándozott a jégkatona sisakján, igyekezve a szemét takarni.

Végül Almáskertes forró vizes varázslata sikeresnek bizonyult. A jégőrző hirtelenjében elolvadt, így a barátok kissé vizesen, de beléphettek a jégtorony belsejébe, mely tele volt folyosóval, akár egy labirintus. Az útközben összegyűjtött szirmok segítségével kitaláltak a labirintusból, melynek végén egy csarnok várta őket, ahol Noxhenna trónolt. A boszorkány rideg, gonosz mosollyal fogadta őket.
– Nem hittem, hogy idetaláltok, de kitartóak voltatok… Viszont ne higgyétek, hogy legyőzhettek! – kacagott Noxhenna. – Most itt a végetek!
Noxhenna jégseregének vezére, Árnyharcos, a trón elé lépett, és rátámadt a barátokra. Almáskertes és társai nem riadtak meg. Tudták, hogy győzelmük az egyetlen esély, hogy megmentsék Holdvilág Csodáját és vele együtt az Almafák hegyének boldogságát. Almáskertes varázspálcájával védőpajzsot emelt maguk elé, így Árnyharcos erőteljes csapásai elkerülték őket, és egy újabb forró vizes varázslattal történő ellentámadásban szétloccsant.
Noxhenna dühösen ugrott fel trónjáról, és kristálypálcájával megpróbálta jeges kásává változtatni a hősöket, de Almáskertes almafapálcája erősebbnek bizonyult, kivédte a varázsnyalábot, mely visszacsapódott Noxhennára, akit így a saját varázslata győzött le. A csarnok megtelt napfénnyel, és Holdvilág Csodája előtűnt a trón mögül. 
– Megcsináltuk! – kiáltotta Almáskertes. A barátok örömmel ölel­­ték át egymást és Hodvilág Csodáját. 
Noxhenna mindent elfelejtett, jégbirodalma virágos mezővé változott, ahol virágról virágra ugrálva töltötte további napjait ártalmatlanul.