– Csíkszeredában nyolc éve indítottak vadgazdamérnök mester­képzést. Mi a célja, és miért fontos az ilyen irányú felkészítés? 

– Én eredetileg agrármérnökként végeztem, és több mint 32 éve dolgozom a vadgazdálkodási felsőoktatás és kutatás területén. A csíkszeredai vadgazdamérnök mesterképzést még a Szent István Egyetem részeként, Magyar Ferenc akkori kancellár támogatásával indítottuk el. Azóta már nyolc éve működik a képzés Csíkban, aminek egyik különlegessége, hogy kis csoportokban, átlagosan minden második évben 10-15 hallgatóval indulunk, akiknek 60-70 százaléka sikeresen végzi el a szakot. Ez a szűk létszám lehetőséget ad arra, hogy személyre szabott, intenzív oktatást biztosítsunk, ami kiemelkedő szaktudást garantál a végzett hallgatóknak. A képzés jelentősége különösen nagy a Kárpát-medencében, ahol a vadgazdálkodás és a természetvédelem szorosan összefonódik. Fő célja, hogy ökológiai és vadbiológiai alapokra épülő tudást adjon át, amely segíti a természeti erőforrások fenntartható hasznosítását. A hallgatók megtanulják, hogyan kell hatékonyan kezelni mind a vadászható, mind a védett állatfajokat. Az egyik legfontosabb terület az élőhelyek kezelése, hiszen a vadgazdáknak tudniuk kell, hogy egy adott élőhely milyen feltételeket biztosít a vad és védett fajok számára, és hogyan kezelhetők ezek a populációk fenntartható módon. Az élőhelyek manipulációja, például az erőforrások növelése vagy csökkentése révén, hatással van a fajok populációdinamikájára. Ez különösen izgalmas kihívás, mert a szaporodás biológiájának és az utódnevelés körülményeinek ismerete elengedhetetlen, és ha szükséges, be kell avatkozni a megfelelő kezelési módokkal.

– A túlszaporodott medveállomány veszélyezteti a hegyi legeltetés hagyományát. Ennek a tevékenységnek a megszűnése milyen hatással lehet a környezetünkre? 

– Ez egy rendkívül fontos kérdés, hiszen a Kárpátok ökoszisztémája emberemlékezet óta szoros kapcsolatban állt a hegyi legeltetéssel. A hegyi legelők azért alakultak ki, mert a zárt erdőtömbök mellett legeltetés, állattartás zajlott. Ez a tevékenység nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a hegyi legelők és kaszálók gazdag, változatos növény- és állatvilággal rendelkezzenek, ezért e hegyvidéki területeket gyakran nevezik a biodiverzitás szigeteinek. Amennyiben a hegyi legeltetés megszűnik, az élőhelyek az erdősödés természetes folyamatának következtében vissza fognak alakulni zárt erdőtömbökké. Ez pedig azt jelenti, hogy elveszítjük ezeket az értékes élőhelyeket, amelyek jelenleg fontos szerepet játszanak a régió ökológiai egyensúlyának fenntartásában. A legelők eltűnésével a vadállomány és a védett fajok élőhelye is megváltozik, ami hosszú távon komoly természetvédelmi kihívásokat jelenthet.

– A római jogban létezett az uratlan jószág fogalma. Jelenleg a vad tulajdonosa az állam. Melyik a megfelelő megoldás?

– Ez egy összetett kérdés. A római jogban az uralatlan jószág azt jelenti, hogy az a dolog, ami senkié, azé lesz, aki először megszerzi. A jelenlegi jogszabályok alapján mind Magyarországon, mind Romániában a vad állami tulajdon. Az állami tulajdon koncepciójának az a lényege, hogy ha van egy tulajdonos, akkor az képes megvédeni a tulajdonát, így, ha valaki kárt okoz a vadállományban – mondjuk illegálisan lelő vagy csapdába ejt egy állatot –, akkor az állam mint tulajdonos, felléphet az elkövető ellen, megbüntetheti őt. A vadállatok esetében azonban ez a tulajdonjogi rendszer kissé félrevezető lehet, mert a lakosság gyakran úgy gondolja, hogy az állam felelős a tulajdonáért, „át tudja helyezni” a vadakat. Ez nyilvánvalóan nem lehetséges, hiszen a vadon élő állatfajok a természet törvényei szerint mozognak. Ezért úgy vélem, hogy a jelenlegi tulajdonjogi rendszer bizonyos szempontból félreértést szül. A vadak tulajdonjogát tehát vagy újra kellene gondolni, vagy speciális jogi státuszt kellene kialakítani, amely tisztázza, hogy az állam nem rendelkezik teljes hatalommal a vadállomány felett, ahogyan más tulajdonok esetében.

– Egy ideális világban miként kezelnék a medvekérdést?

– Az ideális világban két fontos célkitűzést kellene megvalósítani. Az egyik, hogy megőrizzük a medvét mint fajt, hiszen az európai természetvédelem számára fontos, hogy a nagyragadozók fennmaradjanak. Korábbi tapasztalatok alapján tudjuk, hogy a nagyragadozókat ki lehet irtani, ahogyan azt Európa számos régiójában sikerült is megvalósítani őseinknek. Ezt a hibát nem szabad megismételnünk. A másik cél pedig az, hogy a természetben gazdálkodó emberek, legyen szó erdőgazdálkodásról, vadászatról vagy akár gyümölcs- és gombaszedésről, biztonságban végezhessék munkájukat. Emellett a magántulajdonosok se szenvedjenek el jelentős károkat a medvék jelenléte miatt. Itt lép be a közgazdaságtan kérdése: a károk mértéke és az azokkal szemben nyújtott kártérítési rendszerek nagyon fontos szerepet játszanak, mert ahol a károkat megfelelően kezelik, ott senkit nem érdekel, hogy hány medve él a területen. Ez lenne az ideális egyensúly. 

– Mit gondol, hogyan lehetne távol tartani a medvéket a településektől, az emebrektől?

– A legfontosabb az, hogy a medvék féljenek az embertől. Ha egy medve elveszíti a természetes félelmét, akkor egyre közelebb fog merészkedni az emberekhez, és veszélyt jelenthet rájuk. Ezért az egyik megoldás, hogy a medvék tanulják meg, hogy az ember közelsége veszélyes lehet számukra. A gumilövedékes puska például egy hatékony nem halálos eszköz, amely fájdalmat okoz a medvének, anélkül, hogy komoly sérüléssel járna. A fájdalom arra tanítja az állatot, hogy kerülje az emberi településeket. A vadászat szintén egy eszköz lehet a távoltartásukra – addig kell csökkenteni a medveállomány létszámát, amíg láthatóan és érezhetően nem csökken a kár. De természetesen minden esetben szükség van a szakértői felügyeletre és a jogszabályi keretek betartására.