– Milyen gondolatokkal zárja első mandátumát?

– Munkás és eredményes négy év volt. Pontosabban: úgy tud eredményes lenni egy időszak, ha munkás, és úgy tud munkás lenni, ha van rá lehetőség. Ez a mandátum munkás tudott lenni azáltal, hogy kezdetekor az RMDSZ kormányra került. Ha a magam tevékenységét nézem, jelentős eredménynek tartom, hogy nagyon hosszú vita végén sikerült az igazságügy reformját elfogadni, ami több törvénytervezetet foglalt magában, több törvény lett belőle, és ezekbe tudtunk mi a magyar kisebbség számára fontos módosításokat bevinni. Ez a tevékenység általánosságban az igazságügyi rendszer szempontjából is nagyon fontos volt, Császár Károly szenátorkollégámmal voltunk a bizottságban, amely ezen dolgozott. Ezt sikerként élem meg, de a munkát folytatni kell.

– Hogy látja, a fontosnak mondott törvények hatása „lecsorog” a mindennapokba is?

– Persze, ilyen például az anyanyelv használata az igazságszolgáltatásban. Az egész rendszer működése minden egyes állampolgárra kihat. 
– A képviselőház jogi szakbizottságának titkáraként még mit emelne ki?

– Már az eredmény, hogy az RMDSZ-nek sikerült megszerezni a bizottság titkári tisztségét, mivel a titkárnak elég fontos szerepe van a mindennapi munkában: ő az, aki az elnökkel előkészíti a megtárgyalásra kerülő anyagokat, ő ellenőrzi, hogy a tervezeteket úgy szerkesztették-e meg, ahogy a bizottság elfogadta, és ezt az elnök mellett saját aláírásával is szentesíti. A képviselőházban a jogi szakbizottság az egyik legfontosabb testület, a törvénytervezetek majdnem 90 százaléka megfordul itt is, ezért fontos, hogy reprezentálva legyünk. Hajdu Gábor kollégámmal képviseltük az RMDSZ-t a szakbizottságban, azt remélem, hogy a választások után ez ugyanígy marad. 

– Milyen területeken sikerült leginkább támogatni az udvarhelyszéki önkormányzatokat?

– Több esetben fogalmazódtak meg olyan kérések, amelyek egy törvénycikkely módosítását igényelték. De a törvényhozói tevékenység mellett fontosnak tartom az ügyvitel haladásának a segítését is, ezen a téren nagyon hatékonyan működtünk együtt a polgármesterekkel. Nyilvánvalóan az is dolgunk, hogy amikor a településvezetők, küldöttségek Bukarestbe jönnek, akkor segítsük az útjukat, ahogy lehet, és egyáltalán, az ügyintézésben nyújtsunk hatékony támogatást.

– Több mint 12 éve tartózkodik nagyobbrészt Bukarestben, bizonyára már otthonos ön számára a fővárosi közeg. Ez hogyan hasznosítható? 

– Ez komoly segítő tényező a munkám szempontjából. Akárcsak az, hogy egy olyan intézményben – az Országos Közbeszerzési Hatóságnál, majd Ügynökségnél – dolgoztam nyolc évig főtitkárként, amely fontos szereplője a közigazgatási rendszernek és fontos az önkormányzataink számára is. Ez lehetőséget adott nekem, hogy majdnem minden állami intézménynél ismeretségeket kössek, megismerjem működésüket, tág kapcsolatrendszerre tegyek szert, amelyet a mindennapokban nagyon jól tudok használni. Valójában évek kellenek ahhoz, hogy az ember megismerje a bukaresti mentalitást, azt, hogy hogyan kell viszonyulni az emberekhez, helyzetekhez. Pozitívumként emelem ki, hogy a román emberek elismerik az RMDSZ szakembereit mind a kormányzatban, mind a parlamentben, és nagyon jó személyes kapcsolatok tudtak ezen az alapon kialakulni.

– A szakmai oldalon tehát nincs etnikai súrlódás?

– Nincs, a politikai oldalon viszont ez egy kicsit más. Sajnos az utóbbi időben ismét felerősödtek olyan hangok, megnyilvánulások, amelyeket az AUR-féle pártok hoztak vissza a közéletbe, és amelyekről már azt hittük, hogy el lehet őket felejteni. Úgy gondolom, a parlament színvonalán óriásit rontott az, hogy ezek a pártok és képviselőik bekerültek, mert a minimális etikett előírásait is semmibe veszik. De visszatérve a szakmai érdekérvényesítésre, azért ott is óriási a különbség aközött, amikor kormányon van az RMDSZ, és amikor nincs. 

– Ön a közigazgatási, adminisztratív apparátus számos frontján dolgozott már. Önkormányzati képviselőként, alpolgármesterként, alprefektusként, prefektusként, kormányzati intézmény munkatársaként, majd képviselőként volt már ott is, ahol kérik, és ott is, ahol adják a pénzt, ott, ahol a törvényesség betartása, és ott, ahol a törvények megalkotása a feladat. Hogyan látja az ország működését? Melyek a neuralgikus pontok?

– Én hálás vagyok, amiért végigjárhattam a közigazgatás összes lépcsőfokát, amiért több területen rálátásom nyílt az intézmények működésére. Már prefektusként sok fenntartásom volt az állami intézmények működésével kapcsolatban. Láttam, milyen különbségek vannak a különböző hatóságok helyi kirendeltségei és a bukaresti vezetés között. Egy nagyon központosított államban élünk még mindig. Miközben az RMDSZ az első pillanattól a szubszidiaritás elvét vallotta, azt, hogy a döntéseknek ott kell születniük, ahol az emberek élnek, sajnálatos módon az utóbbi idők trendje ismét a központosítás felé irányul. Ez nem jó. Mert nem ez emberek kell legyenek az államért, hanem fordítva. A lényeg a minél kevesebb bürokrácia lenne, azonban a rendszerünk továbbra is hangsúlyosan bürokratikus. Hozhatnék német példát, ahol az állampolgár jóformán mindent el tud intézni otthonról, beleértve az igazságszolgáltatás területét is, és nagyon ritka az, hogy el kell mennie egy hivatalba. Mi nagyon távol vagyunk ettől a szinttől, de legalább meg kellene próbálni. Beszélünk fejlesztésekről, digitalizációról, ehhez képest mi történik? Az, hogy központosítunk, és kaotikus döntések születnek. Például a kormány nekiáll, és hozzányúl a fiskális törvényekhez, annyi módosítást hoz sürgősségi kormányrendeletekkel, hogy nincs az a könyvelő, aki tudja, hogy ma hogyan kell végezze a munkáját, mert lehetetlen követni a változásokat. Aztán rájönnek, hogy sok módosítás rossz, amit hamar korrigálni kéne valamilyen módon… Így nem lehet egy államot vezetni. Azt vallja az RMDSZ, és magam is, hogy nagyon időszerű a közigazgatásban egy igazi reform, de ezt nem azzal kellene kezdeni, hogy egy irodában, egy térkép előtt bizonyos számokat leírunk, vonalakat meghúzunk, mert az élet nem erről szól.

– Valóban, megint fókuszba került a régiósítás.

– Igen, de a helyi sajátosságoktól nem lehet eltekinteni! Például Románia domborzata nagyon változatos – zárójelben mondom, hogy turiszitkai szemponból ezt sokkal jobban ki kellene használni –, ami az önkormányzatok működésére is hat: nem mindegy, hogy egy hegyvidéki községhez tartozik 13 falu, ami 13 templomot, 13 iskolát stb. jelent, vagy pedig máshol egy nagy falu alkotja a községet. Ha reformot akarunk, én először a közigazgatással kezdeném: vegyünk sorra minden intézményt, nézzük meg, hol dolgoznak kevesen, hol többen, hogy működik, hogy tudna jobban működni, mennyi pénzt lehet megspórolni. De amíg az embereket és közhivatalnokokat igazából csak szavazógépnek tartják, addig nagyon nehéz a változásokat végrehajtani. Pedig muszáj lesz ezekkel a kérdésekkel foglalkozni, de egy területi-adminisztratív módosítást végrehajtani nagyon nagy felelősség. Ha a nagy megyék kialakítása ismételten központosítást jelent, az pont szembemegy azzal az elvvel, hogy helyi szinten dönthessenek az emberek az őket érintő kérdésekben – arról nem is beszélve, hogy ez az erdélyi magyarság szempontjából egy nagyon veszélyes dolog. Ezért is fontos, hogy az RMDSZ bejusson a parlamentbe és ismét kormánytényező legyen, mert ha nem vagyunk ott, ahol a döntések születnek, azok nem feltétlenül a mi javunkra történnek. Ott kell lennünk, hogy megvédjük az eddig elért eredményeinket, és új programokat, projekteket tudjunk elindítani. Visszanézve is jól látszik, hogy mennyi minden történt, amíg kormányon voltunk, majd jött a megtorpanás: sok esetben késnek a kifizetések akár olyan munkálatok esetében is, amelyek már befejeződtek vagy folyamatban vannak. 

– Udvarhelyszék hol tart most?

– Jó dolgok történtek, de sok beruházásra van szükség, és úgy látom, most van egy kedvező pillanat a térség szempontjából. Van egy udvarhelyszéki megyeitanács-elnökünk, Székelyudvarhelyen RMDSZ-es polgármesterünk és RMDSZ-es többségű önkormányzatunk. Én mindig azt vallottam, hogy a város kell legyen a környék motorja, a vár, és körülötte az udvarhelyszéki községek a bástyák. A vidék felzárkóztatása a fontos, ehhez meg az szükséges, hogy jó együttműködés legyen a város és a környező települések között, ehhez most minden adott.  

– Politikusként, de két fiatal felnőtt fiú apjaként is kérdezem: hogyan látja a fiatalok helyzetét Székelyföldön?

– Szerintem a legfontosabb feladatunk a jövő nemzedéknek élhető körülményeket kialakítani, hogy a fiatalok itthon maradjanak. Ez sok mindent magában foglal. A munkahelyteremtést nem lehet megkerülni, de a munkahelyek mellett jó fizetést is kell biztosítani. Másrészt olyan környezet kell, ahol jól érzik magukat, gondolok sportra, szórakozási lehetőségekre, jó infrastruktúrára, közlekedésre, és nem mindegy az sem, hogy milyen nevelést kapnak a gyermekek az iskolában. Én a hagyományos családmodellt támogatom, és az oktatási rendszer kapcsán is van, amit visszasírok: azt az iskolát, amely nagyon jó általános műveltséget biztosított, de nem terhelte túl a fiatalokat. Most viszont úgy látom, hogy a rendszer óriási terhet ró rájuk, és talán ezen is változtatni kell, hogy jobb kedvvel menjenek iskolába. Ugyanakkor jóval többet kellene foglalkozni a pályaválasztással. Apaként – az én fiaim 21 és 24 évesek – nem azt mondtam, hogy kötelező módon egyetemre kell menni, hogy ezt meg azt kell végezni. Hanem azt, hogy csinálják, amit szeretnének, olyan szakmát találjanak, amely munka, de egyben a hobbijuk is. Hála istennek, ez megvalósult. A nagyobbik fiam hotelmenedzsmentet és mestersszakács-képzést tanult, majdnem egy évet Londonban praktizált, most Budapesten séfként dolgozik, de később hazajönne, a kisebbik fiam pedig a hairstyling irányába indult el, Budapesten tanult, hazajött és itthon dolgozik. A megfelelő hivatás megtalálása is kulcs ahhoz, hogy itthon maradásra ösztönözzük a gyermekeinket. Ehhez, ha megvan a szülői támogatás is, akkor hazavonzzuk és nem eltaszítjuk őket.