– Miről szólnak, mi a hasznuk a próbavizsgáknak? 

– Amikor tanulásról, tanulási motivációról és hatékonyságról beszélgetek fiatalokkal, szívesen idézem Szendi Gábor pszichológust: „A tanulást úgy foghatjuk fel, mintha ösvényeket taposnánk ki az agyunkban. Amerre csak egyszer jártunk, ott nem lesz látható nyoma a lépteinknek. A sokszor bejárt utak otthonos csapásokká válnak. Ha valamit pedig több irányból is meg tudunk közelíteni, az könnyebben elérhetőbbé fog válni.” A lényeg az, hogy az aktív tanulás hagy erős memórianyomot bennünk. Ennek a leellenőrzése, az erre való rátekintés történhet meg a próbavizsgák alkalmával: milyen mértékben tette a diák a sajátjává a tananyagot, milyen mértékben uralja és jut el hozzá, hogyan tudja előhívni, felidézni, alkalmazni. Ez lehetőséget ad arra, hogy felülvizsgálja a tanulási folyamata hatékonyságát, hiányosságait, átgondolja, tudatosítsa a változtatási módjait. Természetesen mindez akkor valósulhat meg, ha a fókusz nemcsak az elért jegyen van, nemcsak átesni, túl lenni akar a vizsgán, ha a cél a személyes fejlődés, a tapasztalás és tanulás, nem pedig a megfelelés. 

– Kimondható tehát, hogy nem mindegy, miért tanul a diák, ha tanul? 

– A tanulási célok tekin­te­téteben különbséget kell tennünk az elsajátítási és a viszonyítási célok között. Az elsajátítási célok az új képességek elsajátítására, az ismeretek megértésére, mélyítésére, a személyes értelmi fejlődésre vonatkoznak. Teljesítésük esetén a diákban megnő az én-hatékonyság érzése, hosszasan fennmarad a tanulási motivációja és kitartása. Kudarc esetén, mivel az a megvalósított teljesítményre vonatkozik és nem a személyes én-hatékonyságra és értékre, nem jelenik meg a kisebbrendűség, negatív önértékelés érzése, helyette az újragondolás, tervezés van, a „mit kell máskép csinálnom”. A viszonyítási célok valamilyen külső elváráshoz („sikerülnie kell, különben...), vagy más személy teljesítményéhez való viszonyítás mentén szerveződnek és aktiválódnak, beindítva annak a törekvését, hogy túlteljesítsünk másokat és megmutassuk egyéni értékünket. Ebben az esetben szintén nő az egyéni én-hatékonyság érzése, viszont kudarc esetén megnő a demotiváltság, az elbizonytalanodás, az értéktelenség érzése és az ezekkel együtt járó fokozott teljesítményszorongás. A vizsgák előtt álló diák környezetében lévő felnőttek, a szülők, pedagógusok attitűdje, gondolkodásmódja, érzelmi hozzáállása és elvárása kihat arra, hogy hogyan gondolkodnak és éreznek ezzel a helyzettel kapcsolatban, hogy elsajátítási vagy viszonyítási célokat fogalmaznak meg maguknak. A nyolcadikosok esetében ez fokozottan érvényesül.

– Hogyan segíthetik jól ebben a helyzetben a szülők és pedagógusok a diákokat? 
– A felnőtteknek felelősségük van abban, hogy mit tulajdonítanak a megmérettetésnek: a saját szülői, tanári hatékonyságukat, a nevelésük sikerét vagy kudarcát, a gyermek teljes, életre szóló megmérettetését, jövőjét, netán a gyermek értékességét, és felelősségük van abban is, hogy milyen érzelmi nyomást helyeznek a gyermekre. Mindez olyan mértékben növelheti a diákban az eleve meglévő vizsgadrukk- és szorongásszintet, amely már elvonja a figyelmet magáról a feladatról, és az alkalmatlanság érzetét keltve megteremti az önbeteljesítő jóslatok, az „úgysem fogom tudni”, „el fogom felejteni, nem jut eszembe” mélyen demotiváló ördögi körét. Fontos lenne ezért a felnőttek részéről reálisan és helyén kezelni az adott megmérettetést, hogy buzdítsák a fiatalokat a felelősségvállalásra, az aktív tanulásra, erősítsék a tanulási folyamat értékességét, az elsajátítási célokra helyezzék a hangsúlyt, felhívják a figyelmet a tapasztalatszerzés fontosságára, a tudatosságra és a vizsgarutin szerepére.
–  Hogyan lehet hasznosítani a próbavizsgán szerzett tapasztalatokat? 

– A próbavizsgák nemcsak arra adnak lehetőséget, hogy a diákok felülvizsgálják a tanulásuk hatékonyságát, az elsajátítás szintjét, a hiányosságaikat, hanem arra is, hogy begyakorolják a vizsgahelyzet merev, önmagában stresszt keltő szabályrendszerét, a szituációt, amelyben nagyon leszabályozott, egyáltalán nem természetes keretek között szükséges teljesíteniük. Az ismerősség érzése, a begyakorlás, a helyzetre való rálátás növeli a vizsgázók kontrollérzetét és hozzájárulhat a vizsgadrukk és stressz normál keretek között tartásához. Az idén érettségizők új módszertan szerint vizsgáznak román nyelv és irodalomból, az új típusú érettségi tételek megoldásának begyakorlása órán, otthoni egyéni tanulásban és az ezekre kapott visszajelzés próbavizsgán szintén hozzájárulhatnak egy reális teljesítményszintre való rálátásra. Lehetőség arra is a próba, hogy megtanulják a vizsgahelyzettel természetesen együtt járó feszültség, stressz szintjét a kezelhető szorongásszint keretei között tartani, amely éberré, fókuszálttá tesz, felkészít a feladatra, de még nem bénít le. Ennek feltétele a felkészültség, a „megtettem a tőlem telhetőt” érzése és tapasztalata, mely lehetővé teszi, hogy gyakorolják a saját képességeiket és aktiválják  a memóriájukba vetett bizalmukat, amely az aktív, sokoldalú tanulás sajátja.

– A próbavizsgák és az éles megmérettetés között három hónap van. Hogy érdemes kihasználni ezt az időt? 

– Ez az időszak lehetőséget adhat a tanulási stratégiák, technikák újragondolására, az ismeretek elmélyítésére, a tanulással kapcsolatos attitűd és motiváció újragondolására, megváltoztatására, a célok tudatosítására. Szükség esetén ebben lehetnek a fiatalok segítségére az iskolai tanácsadók, a szaktanárok, a kortársak és a szülők.

– Mit lát, hogy viszonyulnak a próbákhoz a diákok?

– Elméleti gimnáziumban (a gyergyószentmiklósi Salamon Ernő Gimnáziumban) dolgozva azt tapasztalom, hogy a próbaérettségi és érettségi előtt álló diákok közül a tudatos, személyiségükben érett, a vizsgahelyzetet egy természetes életfeladatnak és kihívásnak értelmezők reálisan állnak hozzá a megmérettetéshez. A próbavizsgákat lehetőségként értékelik, motiválja őket, rendezetté és szervezetté teszi a felkészülést és ezek a fiatalok céltudatosabbak. Öröm hallani, hogy motiváltak, szeretnének rálátni arra, hol tartanak a tanulási folyamatban, mennyire hatékonyak. Természtesen vannak olyanok is, akik szükséges rossznak, fölösleges fáradozásnak vélik vagy nem foglalkoznak vele, mert „úgysincs tétje”.