– A szívorvoslásban elért érdemeit méltatták és emlékplakettet vehetett át a csíkszeredai kórháznapokon. Hogyan fogadta? 

– Örvendek neki, és annak is, hogy nem felejtették el. Jól­esett, hogy gondoltak rám, és ajánlom, mindenki keresse a múltat is – nem csak az én személyemben –, mert múlt nélkül nincs jövő. 

– Pályája során kiemelkedő sikereket ért el a szívorvoslásban. Mire a legbüszkébb?

– Talán arra, hogy olyan klinikát hoztam létre, ami újabb klinikák modelljéül is szolgált. Itt a marosvásárhelyi egyetemi klinikára gondolok. Kezdetben ez csak két kórteremből állt, csupán ágyak és ágyneműk álltak a rendelkezésünkre. Ma már a világon az egyik legjobban felszerelt és mindenféle szempontból az egyik legszínvonalasabb kardiológiai akadémia. Büszke vagyok arra, hogy a vásárhelyi klinika mintájára a csapatommal hasonló kardiológiai központokat tudtunk létesíteni Nagyváradon, Szatmáron, Nagy­bányán, Gyergyóban, Csík­szeredában, Kézdivásárhelyen, Sepsiszentgyörgyön, de Nyugat-Európa több országában is. Nagy megelégedés számomra, hogy ahol a tanítványaimmal elkezdődött a munka, ott a hozzáállás, az ütem, a lelkesedés, a kitartás és a beteg iránti elköteleződés nem lankad. 

– Közel két éve adták át a csíkszeredai intervencionális kar­­diológiai központot. Hogyan látja a tevékenységét?

– Sikeresnek, de úgy gondolom, a központ létesítése hamarabb meg kellett volna történjen. Már huszonöt évvel ezelőtt latolgattam a létesítési esélyeket. Eljöttem ide Csíkszeredába, eljártam Gyergyószentmiklósra, Sepsiszentgyörgyre és Székelyudvarhelyre is. Csíkszeredában találtam alkalmasnak a kardiológiai központ létesítését. Ezt meg is ajánlottam az akkori politikai vezetőknek. Nem értékelték, de most hadd ne beszéljünk politikáról. Végül Gyergyószentmiklóson létesítettünk új központot, mert ott nem volt akkora ellenreakció, de mivel ott sem nagyon támogattak, nem tudtuk fenntartani a kis létszámú csapattal, ezért megszüntettük. Két évvel ezelőtt itt Csíkszeredában a nálunk tanult orvosokkal indították az intervencionális kardiológiai központot. Dr. Konrád Judit kórházmenedzser sokszor mondta, hogy nagy szükség van erre a központra, és mi, amiben tudtunk, segítettünk. 

– Az innováció terén is jelentős az Ön tevékenysége – a kórháznapokon is az újdonságokról számolt be. Hogy gondolkodik a szívgyógyítás jövőjéről?

– Talán az összes betegség közül a kardiovaszkuláris betegségek gyógyítása a leghatékonyabb, és a gyógymódok kifejlesztése is gyorsabb a más betegségekhez képest. Ha csak azt nézzük, hogy Billroth (Theodor Billroth 19. századi osztrák orvos, úttörő sebész – szerk. megj.) több mint kétszáz évvel ezelőtt eltávolította egy emberből az epét, és ilyen műtéteket most is csak a nagyobb központokban végeznek, akkor azt kell mondanunk, azon a területen nagy a lassúság. Ha a szívtranszplantációt nézzük, amiről tudjuk, hogy az elsőt 1968-ban végezték, és most évente ötöt-hatot végzünk, akkor mondhatjuk, lassú az ütem. A kardiovaszkuláris területen, az aritmiában, az infarktuskezelésben, a strukturális betegségek kezelésében, a különböző innovációs eljárásokon minden fantasztikus. Amikor a szív egyes részeit le tudom bontani 0,1 milliméterre, és bejutok a sejtbe, illetve tudom gyógyítani, az semmihez sem fogható élmény. Mi ennél fantasztikusabb?

– Egyébként hogyan lett szív­orvos? 

– A családunk az egyetemi struktúrában dolgozó család volt. Az őseim már az 1572-ben indult kolozsvári egyetemen tanítottak. Édesapám annak a generációnak volt a tagja, akik a marosvásárhelyi orvosi egyetem alapításán dolgoztak, így belénk ivódott az orvosi pálya iránti érdeklődés. Persze, volt az az időszak, amikor mint sikeres sportoló és bajnok, nem nagyon tudtam mindenre odafigyelni, de a szívre különös tekintettel voltam. Állandóan veszekedésbe kerültem a tanáraimmal, mert ők nem olvastak el aprólékosan a dolgokat. Én elismerem azt a fiatalt, aki nagyon alapos, precíz, és olyan kérdést tesz fel nekem, amit nem tudok megválaszolni. Annak idején nagyon haragudtak rám a tanáraim, mert egyre jobban beleástam magam a kardiológiába, és gyakran ellenkeztem velük. Egyre nagyobb ellenségeim lettek, de utólag bebizonyosodott, minél nagyobb az ellenség tábora, ha túl tudjuk élni őket, annál erősebbek leszünk. Így lettem én – az öndicséret gyalázat, de a szerénység sem jellemez – nagy kardiológus.

– Azt mondja egy ének, a szív nem játékszer, csak egyszer tud igazán szeretni. De hányszor gyógyítható, és mire figyeljünk, ha a szívünk egészségéről van szó?

– Nem vagyok a legjobb példa, de a szívünk egészségét illetően fontos, hogy nem szabad kövérnek lenni. A másik fontos dolog, hogy kerüljük a dohányzást, illetve figyeljünk arra, amikor a szívünk nyugtalankodik. Ennek egyik tünete a magas vérnyomás. Szerintem ez a legnagyobb csendes gyilkos. A magas vérnyomás okozza az ateroszklerózist (érelmeszesedés – szerk. megj.) és a más betegségeket. Tehát nagyon fontos a magas vérnyomás kezelése. E tekintetben ismernünk kell a szervezetünket. Ha tudjuk, milyen esetekben szokott megugrani a vérnyomásunk, akkor figyeljünk ezekre a jelekre is, mert azok figyelmeztetnek. Ha lüktet a szív, ha szédül az ember, akkor megint baj van. Ha nagyon verejtékezünk, és nem a nagy kánikulában, akkor az ugyancsak figyelmeztető jel. Ha ilyesmiket tapasztalunk, mindenképp forduljunk orvoshoz, hiszen ha a szívbetegséget idejében felfedezzük, lehet kezelni. Van olyan betegem, akinek a szívébe 2000-ben ültettem be sztentet (érfalat kitámasztó ún. fémháló – szerk. megj.), és nagyon jól van. Van olyan betegem is, akiben szintén több mint húsz éve 11 sztent működik. Tehát a szív többször gyógyítható, és életminőséget is tudunk biztosítani – csak vigyáznunk kell rá.