– Milyen okból választotta az onkológusi pályát, és hogy szerződött a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórházhoz?

– Amikor kihozták a rezidens posztokat, volt egy végleges állás Csíkszeredában az onkológiára, és számomra valódi ajándék volt Istentől, hiszen mire a szakirány választásánál sorra kerültem, ez a poszt még betöltetlen volt. A kórháznál a rezidensi időszakot követően szakorvosként fogok tevékenykedni. Tágabb nézőpontból pedig azért ebben az ágazatban mélyültem el, mert nincs behatárolva egyetlen szervrendszerre, hanem számos lehetőség és probléma van, ami mind újabb és újabb ismereteket, tapasztalatokat hoz. Szélesebb az a spektrum, ahogyan és ahol megtámadja, aztán meg elterjed a szervezetben egy daganatos megbetegedés, ezért sok terápiás lehetőség és beavatkozási pont van. Továbbá a szakág nagyon dinamikusan fejlődik. 

– A szakmai kérdések előtt időzzünk még a téma emberi oldalánál. Lelkileg mi a legnagyobb kihívás, ami próbára teszi Önt mint szakembert?

– Mire a betegek hozzánk kerülnek, már tudják a rossz hírt, nálunk már csak az árnyalatokat kapják meg: hogy hányas stádiumú a betegség és milyen kezelési formák vannak. A kezeléseket ciklikusan végezzük, egy-egy ilyen ciklust követően vizsgálatot végzünk. Ha rossz az eredmény, azt nagyon nehéz megmondani. A másik nagy kihívás, hogy minden esetben emberségesnek kell tudni maradni a páciensekkel. Mert amikor felgyűl a feldolgozni való, gyakran megesik, hogy az orvosokról, asszisztensekről leperegnek az emberek panaszai, a helyzetük hétköznapian érinti őket. Én ezt próbálom és igyekszem elkerülni, mivel empátia nélkül ezt nem lehet jól csinálni. Emellett mindig a következő lépésre kell fókuszálni, hiszen a betegnek is ezt mondjuk: lépésről lépésre kell haladni. Próbálunk mindig adni egy kis reményt, ha pedig már az onkológiai kezelés sem segít, legalább a tüneteket kezeljük. 

– Ön szerint mi az oka, hogy ma sokkal több rákos megbetegedésről értesülünk, mint akár csak egy-két évtizeddel ezelőtt?

– Ez összetett, de például vannak olyan változások az életünkben, melyek növelik a daganatos betegségek számát: eleve nagyobb a sugárzás, több káros anyagot – például dohányterméket –, több egészségtelen élelmet fogyasztunk, mint korábban. Ugyanakkor régebb is küzdöttek emberek rákos megbetegedésekkel, de ezt sokszor olyannyira tabuként kezelték, hogy a betegek még a legközelebbi családtagoknak sem mondták el. Így értelemszerűen nem is hallottunk ennyi esetről. Illetve kevésbé volt fejlett a diagnosztika és az orvoslás ezen a téren. Az mindenképpen jó, hogy napjainkban egyre kevesebben kezelik stigmaként a megbetegedést. 

– Fontos faktorként említette az étkezést. Ez ma milyen veszélyeket hordoz?

– Mindennapos dilemmám, hogy szinte nem tudok olyan élelmiszerhez jutni, ami egészséges. Igyekszem nézni, hogy melyik termék mit tartalmaz, elolvasni az apró betűs részt, de a helyzetből még nem találtam megnyugtató kiutat. Talán hogyha piacról vásárlunk, kisebb a veszélye, hogy karcinogénekkel kezelt élelmiszereket veszünk. Természetesen a kiskertben való termelés ez ellen jó megoldás lehet, de egy panellakásban élő embernek erre nincs lehetősége. Én hiszem azt, hogy régebben sokkal tudatosabban és egészségesebben táplálkoztak: a házi kolbász, szalonna és a saját kertben termett zöldségek is sokkal egészségesebbek, mint az a hústermék, amit a szupermarketekből szerzünk be, és azt írja rajta, hogy nyolcvan százalék hús. Természetesen ezeket a karcinogéneket nem úgy kell értelmezni, hogy direkt módon okoznak daganatot, viszont olyan szubklinikus krónikus gyulladásokat hozhatnak létre, melyek egy puzzledarabot hozzátesznek a nagy képhez. A leveskockában lévő ízfokozók, emulgeálószerek, a monoglutamátok, a műfüst, amivel egyes hústermékeket kezelnek, a tartósítószerek mind karcinogének, és növelik a rizikót.
– Az ultrafeldolgozott élelmiszerek jelentette kockázatról sokat hallani, de van veszélyesebb tényező is?

– A cigaretta, elfbar, alkoholos italok és a káros adalékanyagok mellett sokkal nagyobb rizikó, ha olyan munkahelyen dolgozik valaki, ahol káros anyagokat lélegez be. Festékgyárakban, gumiabroncsgyárakban, útépítéseknél vagy az ilyen munkapontok közelében dolgozók jelentősen ki vannak téve annak a veszélynek, hogy hosszú távon szén-dioxiddal, nehézfémekkel vagy egyéb egészségkárosító hatású vegyi anyagokkal szennyezett levegőt lélegeznek be. Rengeteg betegünk van, akik ilyen munkahelyekről érkeznek, és bár kimondottan nem bizonyítható, de a kórlapon fel szoktuk tüntetni, hogy a megbetegedés potenciális okozója a munkavégzés környezetének levegőminősége.

– A szűrések tekintetében mennyire tudatosak az emberek?

– Figyelembe véve, hogy mennyi súlyosan előrehaladott állapotú beteggel találkozunk, akiknek már rég tünetei vannak, de nem mentek orvoshoz, azt kell mondjam, hogy van még hová fejlődni. Sokan vannak úgy, hogy már csak akkor kérnek szakmai segítséget, mikor kezdenek elhatalmasodni a tüneteik, vagy már nem tudnak lábra állni. Ugyanakkor azt is el kell mondani, hogy a daganatok jelenlétének olyan tünetei is vannak, melyek más betegségek esetén is felmerülnek, mint a puffadás, fáradékonyság, éjszakai izzadás vagy a fogyás. Utóbbinak a nők általában örülni is szoktak... Az a helyzet a daganatos betegségekkel, hogy önmagukban nem fájnak, márpedig az emberek főként akkor fordulnak orvoshoz, amikor fájdalmat éreznek. A daganatokban nincsenek idegrostok, így csak akkor kezd fájdalmat érezni az alany, ha olyan szövetet ér el a daganat, amiben vannak. Csakhogy ekkorra akár 8-9 kilogrammosra is megnőhet.

– Tapasztalatai szerint mi gátolja az embereket abban, hogy nyitottabbak legyenek a rákszűrésekre?

– Azért, hogy nem fordítanak elég figyelmet egészségükre, nemcsak az emberek okolhatók. Maga az egészségügyi ellátás rendszere is riasztó. Akár állami kórházakról beszélünk, akár magánklinikákról, rendkívül bürokratikus a folyamat, a várakozási idő is hatalmas, az orvosok pedig leterheltek, és az ajtók előtt állók sora is nagy. Hálátlan a helyzet, hiszen egy túlbonyolított, már-már a végletekig bürokratizált rendszerbe várjuk, hogy az emberek besétáljanak. Teljesen megértem, aki már attól hidegrázást kap, hogy elmenjen egy járóbeteg-rendelőbe. Személyes tapasztalatom, hogy szűrésre szerettem volna időpontot kérni, és csak rá két hónapra kaptam – egy előrehaladott stádiumú megbetegedés esetén két hónap végzetes is lehet.

Cikkünk múlt év novemberében készült.