– Mi a kiindulópontja ebben a témában, miért foglalkozik a 20. század legnagyobb magyar tudósainak történetével? 

– Elfogultak vagyunk a magyar tudósokkal szemben, érthető módon. Tizennyolc Nobel-díjjal számol a magyar lista, és ezzel tizennegyedik helyen vagyunk a világ országai között, ami fantasztikus, tekintve, hogy tízmilliós népről beszélünk. Igaz, hogy egy-egy Nobel-díjast több nemzet is a magáénak tart, de tény – ahogy mondani szoktam , hogy ha Budapesten megállunk a Deák téren és képzeletben leszúrunk egy óriási körzőt, amellyel lehet húzni egy öt kilométer sugarú kört, akkor tizenöt zseniális tudós szülőháza is belekerül ebbe a körbe, olyan kutatóké, akik megváltoztatták a huszadik század gondolkodását, tudományát és technológiáját. Csak néhányat említenék: Békésy György, Gábor Dénes, Hevesy György, Neumann János, Szilárd Leó, Teller Ede, Wigner Jenő és Szent-Györgyi Albert…

– Egy korábbi interjúban azt mondta, statisztika szerint minden milliomodik emberből lesz matematikus, minden tízmilliomodikból jó matematikus, és minden milliárdból egy zseni. Mivel magyarázzák a tudománytörténészek az előbb említett bőséget?

– Nagyon sok tudománytörténész próbálta megfejteni, mi lehetett az 1900-as évek Budapestjének levegőjében, hogy ilyen zsenidömping alakult ki. És ez csak a jéghegy csúcsa, mert ezenkívül még rengeteg magyar mérnök ment ki az Egyesült Államokba, akik a 30-as, 40-es években több mint háromszáz találmányra kértek szabadalmat. Mondhatni, ők a névtelen katonák, de a jelenség érdekes, és annyira összetett, hogy nagyon nehéz igazán jó magyarázatot találni rá, ezért hasznosabbnak tartottam előadás és kis kiállítás segítségével egyszerűen bemutatni. Sok tudománytörténész arra tippel, hogy ez az 1900-as évek elején történt oktatási reform eredménye. Ebben az időszakban ugyanis több budapesti középiskola – például a Fasori Gimnázium és a Mintagimnázium – Európa legjobbjai közé tartozott, nagyon magas színvonalú volt az oktatás, de ehhez képest az egyetemeken gyengébb képzést nyújtottak. Ezért mentek el sokan más országokba egyetemre, mert Magyarországon nem kapták meg azt a képzést, amit a gimnáziumi oktatás után igényeltek volna. Ugyanakkor az is igaz, hogy a századfordulón született tudósok közül többen is azt mondták, hogy számukra nem volt meghatározó a gimnáziumi oktatás, szóval akármennyire erős ez az elmélet, nem biztos, hogy csak ennek köszönhető, hogy ebben a korban ilyen sok zseni nőtt fel Budapesten. Tény az is, hogy többnyire vagyonos családi háttérrel rendelkeztek ezek a fiúk, és nemcsak a természettudományokból kaptak elit oktatást, hanem tizenkét évesen már többnyire négy-öt nyelvet beszéltek és zongoráztak is. Hihetetlen világlátásuk, műveltségük és tudományos felkészültségük volt már gyermekkorukban.

– És mi az Ön észrevétele ezzel kapcsolatban?

– Biztos, hogy nemcsak én vettem ezt észre, de sehol sem olvastam, hogy ezeknek a tudósoknak a sikere nagyrészt abban rejlik: különösen jól ráéreztek arra, hogyan lehet az elméletet összekapcsolni a gyakorlattal. Ezt a magyar kutatók igen jól tudták, pedig a legtöbb esetben a kutatók vagy jó kísérletezők voltak és elméletben gyengébbek, vagy nagyon jó elméleti szakemberek, de a cipőfűzőjüket sem tudták bekötni. A magyarok viszont az elvont alapkutatás mögött meglátták a megvalósítható technológiát: példaként említhetem Neumann Jánost a számítógéppel. Emellett nagyon ügyesen gondolkodtak interdiszciplinárisan: több tudományon, szakterületen – matematikán, fizikán, kozmológián, informatikán – átnyúlva tudtak csodálatos eredményeket elérni. Ezt a két tényezőt fontosnak látom, habár egyik sem ad kimerítő magyarázatot arra, hogy miért lettek ezek a tudósok ilyen sikeresek, de jó támpont ahhoz, hogy arról beszéljünk, hogy mi minden járult hozzá a sikerükhöz. Alfred Nobel egyébként a végrendeletében kiemelte, hogy a díj odaítélésekor nem szabad figyelni a jelöltek nemzetiségére, és azt is hangsúlyozta, hogy ne elvont elméleteket díjazzanak, hanem elsősorban olyan konkrét eredmények kerüljenek elbírálás alá, amelyek hasznot hoznak az emberiségnek. A magyarok ezt is nagyon jól csinálták.

– A marslakó elnevezés eredetének több története is van. Melyiket tartja a legvalószínűbbnek?

– A legvalószínűbb Enrico Fermihez köthető, amikor megfogalmazta az ellentmondást a földön kívüli civilizációk létezésének magas valószínűsége és az ilyen civilizációk létezésére utaló bizonyítékok hiánya között. Ekkor épp a magyarokkal ebédelt – Tellerrel, Wignerrel meg Szilárd Leóval –, és megkérdezte, hogy ha van ilyen fejlett civilizáció, amelyik keresztül-kasul utazik a galaxisban, akkor mégis hol vannak? Tréfásan folytatta, hogy hát a marslakók itt vannak, csak magyarnak álcázzák magukat, és páratlan logikájuk van, csak egymás között magyarul beszélnek, angolul pedig nagyon furcsa akcentussal. Nem csoda, hogy földönkívülinek tartották őket, mert bizonyos dolgokat ezek a fickók sokkal hamarabb megláttak, mint mások. Szilárd Leóról például Wigner Jenő egy előadáson azt mondta, hogy életében olyan kreatív, olyan okos és hozzá hasonlóan gondolkodó embert nem látott, mint Szilárd Leó. Aztán hozzátette, hogy vegyék figyelembe, hogy ő Albert Einsteint is jól ismerte. Ez óriási mondat. Néha Einstein maga is meg volt szeppenve Szilárd eszmefuttatásaitól, éleslátásától. Nem csoda, hogy róla, és a hozzá hasonló magyarokról azt gondolták, nem a Földről jöttek. Van olyan történet is, amely szerint ezt ők maguk fogalmazták meg így, de tény, hogy élvezték, hogy marslakónak tartják őket. Volt bennük hiúság.
– Gondolom, részben az emberi oldalukat is be fogja mutatni.

– Persze, hiszen ők is emberek voltak. Miután négy-öt órán át dolgoztak, ötleteltek, ők is ugyanúgy leültek sörözni, mint bárki más. Voltak szerelmesek, ők is megrészegedtek néha és voltak másnaposak, szóval nem voltak annyira elvont figurák, mint gondolnánk.

– Az április 12-i előadáson mire számíthat a közönség?

– Ezt az előadást Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa segítségével szervezzük, és különlegessége, hogy itt lesz dr. Partl Alexandra Petra, a Külgazdasági és Külügyminisztérium Hunor magyar űrhajós programért felelős főosztályának vezetője, aki Magyarország szerepéről fog beszélni jelen korunk űrversenyében. Én a marslakók-témában a jéghegy csúcsára figyelek, mintegy húsz kutatóra, és az életrajzi adatok mellett a munkájukról is fogok beszélni, mert alapvetően ez mégiscsak egy természettudományos ismeretterjesztő előadás lesz. Persze történeteket is fogok mesélni róluk, amelyek emberi oldalukról mutatják be őket. Mindenképp megemlítem a tudományos Nobel-díjasokat, és még három-négy olyan személyt, aki nem kapta meg, de megkaphatta volna a Nobel-díjat. A zenészeimet is elhívtam, itt lesz Gyergyószentmiklósról György László, Korpos Szabolcs és Csibi András. A magyar tudomány nagy alakjairól készítettünk egy kiállításelőzetest, ezt majd meg lehet nézni, a nyárra ugyanis tervezünk egy tudományos fesztivált, amelynek része lesz egy kiállítás néhány magyar tudósról. Ebből fog ízelítőt adni ez az előzetes, és ennek az előadásnak, illetve a kiállításnak a tartalmából elkészítem majd a tudományos magazinunk második részét, amely szintén a nyáron fog megjelenni.