– Mikor állítottál ki utoljára Csíkszeredában?

– Egyéni kiállításom 2011-ben volt utoljára Csíkszeredában, ugyancsak fotó, a Székelyföld Galériában. Az érdekesség, hogy a házigazda, Lövétei Lázár László a megnyitón a kezembe nyomott egy kis fotóalbumot, azzal a dumával, hogy te biztosan hasznát veszed. Ennek a képeslapgyűjteménynek a címe New York Now, amiben több fotós munkái találhatóak a városról. Akkor még sejtelmem sem volt, hogy igenis hasznát veszem, hogy valaha is eljutok a nagy amerikai olvasztótégelybe, és végül ilyen szépen összeérnek a szálak.
Közös kiállításokon gyakran szerepeltem az utóbbi években festményekkel, vagy a TAG – Transylvanian Art Group – csoporttal, vagy a Hargitai Szalon kiállításain, vagy a BMC – Barabás Miklós Céh – keretében.

– Édesanyád képzőművész, édesapád elismert fotográfus volt. Előny vagy teher volt ez számodra művészi karriered során?

– Egyértelműen előnynek tartom, így utólag visszagondolva is. Apámtól kaptam egy Zenit fényképezőgépet még gyerekként, amit lehetett hurbolni, vitt magával ide-oda, voltunk Besztercén a nagyszüleimnél, akkor láttam először szász építészetet, gyönyörű városközponttal, a lenyűgöző középkori evangélikus templomával. Emlékszem, osztották a felnőttek, hogy több stílusjegy is megtalálható a templomon, alapjában gótikus, de a nyugati homlokzat egészen különleges, a kapu meg reneszánsz, azóta is nézegetem. Engem a pisai Dóm homlokzatára is emlékeztet – ami sokkal korábbi, de szintén több építészeti kor stílusjegyeit viseli –, ugyanakkor a szárhegyi Lázár-kastély egyes elemeire is emlékeztet. Visszakanyarodva a kérdéshez: a fotólaborban is gyakran üldögéltem a vegyszerszagban, a piros fényben, és néztem, hogyan jelenik meg az üres papíron a kép. Elvarázsolt. Édesanyám végig egyengette az utamat, visszaterelgetett, ha úgy érezte, hogy nagyon elcsángálok. Vele is sokat kalandoztam, voltak közös kiállításaink Magyarországon, akkor nekem nagyon fontos volt, az érettségi körül és az egyetem előtti bizonytalan periódusomban.
Vonattal, busszal vittük a kiállítás anyagát, megharcolva a kal­lerekkel, a vámosokkal, mit viszünk, hova visszük, miért visszük, extra csomag, plusz tarifa. Hosszú utak, jó beszélgetések voltak, a kilencvenes években, a reményteli Budapest felé. Erről egy Csinibaba-idézet jut eszembe: „Helsinki az már Nyugat?”

– Mi áll hozzád közelebb: a piktúra vagy a fotográfia, ugyanis mindkét műfajban nevet szereztél magadnak?

– Mindkettő közel áll, nem tudnék, de inkább nem akarok választani, jól megfér a két műfaj egymás mellett, nem dulakodnak, inkább kiegészítik egymást. Teljesen különböző világ, más eszközökkel jönnek létre, másképp kell gondolkozni egyik vagy másik művelésénél. Más-más eredményt hoznak, és eltérő dolgokat lehet kifejezni általuk. Inkább hasznosnak érzem, mint soknak, hogy a festészet és a fotó felváltva jelen van az életemben.

– És hogyan jött be a képbe a könyv? Az illusztrálás meg a tipográfia?

– Egyik nagyapám nyomdász volt, emlékszem egy fa könyvprésre, gyönyörű tárgy, aminek a fogantyúi fényesre voltak csiszolódva a használattól, mindig csodálattal töltöttek el az ilyen régi, időtálló mechanikus szerkezetek. Apám könyvmániában „szenvedett”, volt vagy ötezer könyvünk, édesanyám a mai napig szeret olvasni, gyerekkoromban nagyon sokszor olvasott nekünk mesét, aztán egy idő után már én olvastam, a könyvekből lehetett megtudni a legtöbb dolgot a világról, egyéb információforrás nem is volt, tévé, internet, még csak el sem tudtuk képzelni, hogy egyszer lesz Wikipédia, és ennyire elérhető lesz bármi. Ha valamit nem értettem, édesanyám rámutatott egy lexikonra, „fiam, vedd le s nézd meg”. „Így megy ez” – Vonnegut szavait idézve.

– Az alkalmazott művészetek terén is otthonosan mozogsz, reklámgrafikusként (is) tevékenykedsz. Milyen kihívásokkal jár ez?

– Meg kell felelni egy felkérésnek, bizonyos feltételek, keretek között. Meg kell találni az egyensúlyt a saját ízlés, elképzelés és a megrendelő igényei között. Az a jó, ha az ember úgy tudja alakítani az útját a saját nézetei szerint, hogy egy idő után már azért keresik meg egy-egy felkéréssel, mert szeretik a munkáit, azt, ahogy dolgozik. Nem mindig sikerül teljesen közös nevezőre jutni a megrendelővel, de minél kevesebb kompromisszummal születik meg egy-egy grafikai terv, annál jobb. Néha meg muszáj visszamondani egy-egy felkérést, a karrier elején ez persze nehezebb, de idővel ez is segít abban, hogy a stílus a saját elképzelés szerint csiszolódjon.

– A Megyeháza Galériában állítasz ki a hétvégén. Hogyan fogadtad a meghívást?

– Régóta tervezek egyéni fotókiállítást „otthon” is, és ez az anyag szépen kibővült, két kisebb kolozsvári kiállítás anyaga – Korunk Galéria – plusz még válogattam melléje, így most 29 fotót állítok ki, kilencet 100 x 70 centiméter és húszat 70 x 50 centiméter méretben. A meghívást nem „kaptam”, ugyanis én jelentkeztem, keresgéltem a megfelelő helyszínt a csíkszeredai kiállítói palettán, és végül a Megyeháza Galéria bizonyult a legmegfelelőbbnek.

– Amerikai utad alkalmával készített fotókkal jelentkezel. Milyen tapasztalatokkal jöttél haza az óceánon túlról? Mi volt az, ami a leginkább megragadott?

– Nagy reményekkel mentem ki, tudtam, hogy rengeteg élményben lesz részem, kiéhezve vártam a kulturális sokkot, ami nem is maradt el. Elterveztem, hogy nagyon sokat fogok fotózni, megörökítek mindent, aztán itthon lesz időm válogatni és rendszerezni, de mindenképpen legyen bőséges nyersanyag. New York a világ egyik legnagyobb metropolisza, rengeteg téma van, erről nagyon sokat tudnék mesélni, de most inkább meséljenek a fotók, amelyeket a közönség is láthat, és majd a megnyitó után folytathatom kötetlen beszélgetés formájában.

– Mikor láthatunk képzőművészeti alkotásokat is tőled Csíkszeredában?

– Volt egy kiállításunk Kolozsváron, a TRIMAGINARIUM (City ArtSpace • DoubleTreeby Hilton) név alatt, László Hajnalkával és Szabó Andrással közösen; a felállás sikeresnek bizonyult, és úgy gondoltuk, folytatjuk a közös bemutatkozásokat. A pandémia miatt kimaradt pár év, de úgy néz ki, hogy Csíkszeredában lesz a következő közös tárlat, a TRIMAGINARIUM II., jövő év elején, márciusban, szintén a Megyeháza Galériában, ezen festményekkel fogok részt venni.