Kulcsfontosságú a korai védekezés!
A melegedő időjárás hatására Hargita megyében is egyre nagyobb számban jelenik meg a vetésfehérítő bogár, a kalászosok egyik legjelentősebb kártevője. A szakemberek szerint fontos, hogy a gazdák rendszeresen ellenőrizzék gabonatábláikat, mert a megfelelő időben és módon elvégzett védekezéssel jelentős terméskiesés és minőségromlás előzhető meg.
A vetésfehérítő bogárnak több faja is ismert, de vidékünkön a vörösnyakú árpabogár a leggyakoribb. Ez a kártevő elsősorban a kalászos gabonaféléket támadja, jelenléte pedig komoly mértékű gazdasági károkat okozhat azzal, hogy rontja a termés minőségét és csökkenti a hozamot – tudtuk meg Józsa Esztertől. A Székely Gazdaszervezetek Egyesületének (SZGE) falugazdásza, kertészmérnök, növényorvos rámutatott, hogy a kártevő megjelenése nagymértékben időjárásfüggő.
Ha megjelentek a lárvák, már nehéz a gazda dolga
A melegebb vidékeken korábban, a hűvösebb térségekben később jelenik meg – miközben a szomszédos Maros megyében már erőteljes a jelenléte, Hargita megyében az idei hűvös tavasz némileg késleltette ugyan a bogarak megjelenését, de az elmúlt időszak felmelegedése kedvez a gyors terjedésnek. A kifejlett bogarak és a nyálkás lárvák (árpacsiga) a levelek klorofilltartalmát hámozgatják, ami a levelek elfehéredéséhez, rosszabb esetben a termés igen jelentős csökkenéséhez vezethet.
Megtudtuk: a kifejlett rovarok a gabonatáblák környékén található avarban telelnek át, majd tavasszal, a hőmérséklet emelkedésével előbújnak és benépesítik a vetéseket. A szakember szerint a védekezés leghatékonyabb időszaka a párzás ideje. A lárvák megjelenését követően a beavatkozás eredményessége már csökken, mivel a különböző fejlődési stádiumban lévő lárvák eltérően reagálnak a rovarölő szerekre.
De ha a bogarakat még a párzási időszakban felfedezik, akkor nagyon hatékony és sikeres tud lenni a védekezés – hangsúlyozta Józsa Eszter. A növényorvos ezért arra biztatja a gazdálkodókat, hogy rendszeresen végezzenek szemlét a gabonatábláikon, hogy időben észrevegyék a kártevő jelenlétét.
Az árpa és a zab a kedvence
A szakember érdekességként megjegyezte: a vetésfehérítő bogár bizonyos gabonaféléket jobban kedvel. A tapasztalat azt mutatja, ha egymás mellett búza-, árpa- és zabtábla található, a kártevő nagyobb valószínűséggel az utóbbi kettőt támadja meg leginkább, mivel ezeket jobban kedveli, mint a búzát. Ugyanakkor arra is felfigyeltek a kutatók, hogy a szőrösebb levelű növényeket kevésbé támadja, ezért a növénynemesítők is törekednek olyan fajták előállítására, amelyek levelei szőrösebbek.
Vegyszerezni csak kíméletes módon
A védekezésben fontos szerepet kap a vetésforgó alkalmazása, valamint a megfelelő kontakt rovarölő szerek használata. A vegyszerek használatával kapcsolatban Józsa Eszter ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy a növényvédelmi kezeléseket minden esetben méhkímélő módon kell elvégezni.
Mint elmondta, a méhekre mérsékelten veszélyes vagy mérsékelten kockázatos besorolású készítmények – amennyiben ezt az engedélyokiratuk lehetővé teszi – virágzó vagy a méhek által más okból látogatott növényállományban is kijuttathatók. A permetezést azonban csak a méhek napi aktív repülésének befejezése után szabad megkezdeni, legkorábban a csillagászati napnyugta előtt egy órával, és legkésőbb 23 óráig be kell fejezni.


