A siker útja a gyakornoksággal kezdődik

Idén ötödjére indítja el Hargita Megye Tanácsa a fizetett gyakornoki programját. Olyan fiatalok jelentkezését várják, akik már megszerezték az egyetemi alapfokú diplomájukat, de még nincs szakmai tapasztalatuk a munkaerőpiacon. A későbbi elhelyezkedésüket fogja megkönnyíteni Hargita Megye Tanácsának a gyakornoki programja. A 2022-es fizetett gyakornoki programot sikeresen elvégző Ferenczi Tamást és Szőcs Anitát kérdeztük.

HN-információ
Becsült olvasási idő: 7 perc
A siker útja a gyakornoksággal kezdődik
Fotó: HMT

– A megyei önkormányzatnak fontos a fiatalok jövője, és érdemesnek látják kísérletezni, hogy konkrétan milyen pályán is szeretnének végül elhelyezkedni. Jelenleg három fizetett gyakornoki állást hirdettek meg, és idén még továbbiakra lesz lehetőség. Három szakterületről érkező diplomás fiatalt keresnek. Egy olyan fiatalt, aki építész-, épületgépészeti, villamossági mérnöki vagy műépítész területen érzi otthon magát, egy olyant, akinek a földrajz és a turizmusföldrajz a fő területe, valamint egy olyant, akinek a kommunikáció, marketing vagy újságírás a fő szakterülete, de utóbbinál a más szakról érkezők jelentkezését is várják. Mennyire találtátok nehéznek az írásbeli és szóbeli vizsgát?

Anita: – Könnyen vettem az akadályt, szerintem egyszerű volt megírni az írásbeli vizsga átmenőjét.
Tamás: – Pont olyan volt a vizsga, mint egyetemen. Azért tűnt egy kicsit nehezebbnek, mert idegen környezetben kellett megmérettetni, és úgy éreztem, nagyobb tétje van, de visszanézve nem volt olyan nehéz.

HMT

– Milyen egyetemet végeztetek, és végül Hargita Megye Tanácsa melyik részlegén helyezkedtetek el?

Anita: – Számomra egyértelmű volt, melyik részlegen fogok elhelyezkedni. A Babeș–Bolyai Tudományegyetem kör­nyezetmérnöki szakán végeztem, Hargita Megye Tanácsánál pedig a környezetvédelmi részlegen találtam meg a helyem.
Tamás: – Egy kicsit kísérleteztem a részlegek között. A Babeș–Bolyai Tudományegyetem nemzetközi kapcsolatok és európai tanulmányok szakán végeztem, a közpolitika és menedzsment szakon pedig mesteriztem. Kezdésként a feladatkövető részlegen helyezkedtem el, később pedig az informatikai menedzsment részlegre kerültem. Igazából mindkét helyen szerettem dolgozni, figyeltek arra, hogy mi érdekel engem inkább, ezért is kerültem át az informatikai részlegre, és bevált. 

– Volt kiemelkedő sikerélményetek? Milyen feladatokban tudtatok jobban kiteljesedni? 

Anita: – Összessé­gé­ben nem kaptam nehéz vagy meg­old­hatatlan feladatokat, vi­szont ha valamit nem értettem vagy elakadtam, akkor bárki szívesen segített. A gya­kor­nok­ság alatt jobban megismertem a zero waste témát, egyik kedvenc feladatom volt, hogy ezekről info­gra­fikákat kellett készítenem.
Tamás: – Én leginkább a weboldalak frissítésében és digitalizációs projektekben vettem részt. A legnagyobb sikerélményem az volt, amikor az egyik digitalizációs projektben tudtam segítséget nyújtani, ami az alkalmazottak adatainak rendszerezéséről szólt az új beléptető rendszerhez. 

– Miért döntöttetek végül úgy, hogy hosszú távon is Hargita Megye Tanácsánál szeretnétek dolgozni? 

Tamás: – Úgy gondolom, hogy Hargita Megye Tanácsánál sok jól képzett, nagy tudású és tapasztalt alkalmazott van, akiktől sok mindent lehet tanulni. Nagyon sokrétű és színes a közösség, barátságos a légkör, összhangban dolgozunk, nem éreztem magam soha különcként itt.
Anita: – Hargita Megye Tanácsánál azt tapasztaltam, hogy nagyon fiatalos a  munkaközösség, és mindenki nagyon segítőkész, ezért is döntöttem úgy, hogy hosszú távon itt szeretnék maradni. Az itt töltött idő alatt nagyon sok programon vettem részt, ifjúsági hackatonon, különböző előadásokon, valamint önkéntesként a „Busz­jegy palackért” nevű országos környezetvédelmi kampányban.

– Pályakezdőként mi a véleményetek a fizetett gyakornokságról? Miért éri meg jelentkezni rá?

Anita: – Szerintem pályakezdőknek nagyon jó lehetőség, nekem sokat segített az elindulásban és a tapasztalatszerzésben. Nemcsak az egyetemen megszerzett tudásomat hasznosítottam itt, hanem nagyon sok új dolgot is tanultam a mentorom által.
Tamás: – Ha valaki azon gondolkodik, hogy köztisztviselő legyen, akkor megéri ide jelentkezni, de aki még nem határozta el magát a jövőjét illetően, annak is nagyon jó kiindulópont lehet. Több területen kipróbálhatja magát, akár új profilt is találhat magának, amelyre a karrierjét építené.

– Hogyan látjátok a jövőtöket?

Anita: – Én mindenképp Hargita Megye Tanácsánál látom kirajzolódni a jövőmet.
Tamás: – Elsődleges célom, hogy tanuljak és fejlődjek, minél több kapcsolatra tegyek szert Hargita Megye Tanácsánál. Tudom, hogy minden állásnak megvan a fehér és fekete része, de szerintem, ha ezt jól kezeljük, akkor a jövőnk is biztosabb lesz, és jobban tudunk alkalmazkodni. Sok türelemre volt szükségem ahhoz, hogy megértsem a rendszer működését.
 



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!