Van még valaki, aki rajong a vasútért, a hazai viszonyok ismeretében? Szinte hihetetlen, de a válasz igen! Gyermekkoromban a vonat a kitörést jelentette szűkebb környezetemből, és ez az érzés máig megmaradt. Persze akadtak gyomorforgató élmények a CFR szerelvényein és pályaudvarain, de ezek fölött elegánsan átsiklottam, az utazás nyújtotta szabadságérzésért cserébe. Később, felnőttként voltak alkalmak, amikor kimondottan utáltam vonatozni, főleg éjszaka, aztán magyarországi és ausztriai élmények hatására ismét lelkesedni kezdtem ezért a közlekedési formáért.
Van azonban nálam lelkesebb is, olyannyira, hogy szabadidejében az országot járja vonattal, és erről videókat készít, a legnagyobb videómegosztó portálon pedig tízezrek tekintik meg egy-egy felvételét. Romániá­ban az egyik legismertebb vlogger a témában az aradi Valter Patrick. Az egyébként magyar anyanyelvű utazó a román nyelven kommentált felvételein időről időre visszatér útvonalakra, hogy megtekintse, hogyan halad egy-egy felújítás, vagy miként változott a pálya minősége és a menetidő. A lényeg azonban legtöbbször a táj szépsége, illetve a vonatozás hangulata, amely átjön a képernyőn azoknak, akik utaztak valaha is vasúton.

Valter Patrick országos hírnevet szerzett magának a YouTube-ra feltöltött videóival. Külföldi járatokról is jelentkezett, de többnyire romániai útvonalakon jár. Megvan ennek a varázsa: a hazai tájak gyönyörűek, és ezek a filmek utazásra csábíthatják a nézőt, hogy a helyszínen tekintse meg a képernyőn látottakat. És közben azt is megtudhatjuk, hogy az országban a legjobb távolság-menetidő arány a Brassó–Jászvásár gyorsvonaté, 470 km 7 óra és 52 perc alatt. A médiában legtöbbször – nem alaptalanul – lesajnált román vasútnak néhány pozitív vonása is feltűnik Valternél: például nem tudtam, hogy a Bukarest–Suceava vonalon 120 km/h-val haladnak a vonatok, de a Segesvár és Medgyes közötti felújított szakaszon akár 160 km/h-val is száguldhatunk. És amiről a híradásokban szintén nem nagyon esik szó, ám saját tapasztalat: az utóbbi tíz-tizenöt évben eltűntek a bőrüléses vagonok, korszerűbb szerelvényeket állítottak forgalomba, ma már személyvonaton is találunk konnektort a telefontöltőnknek meg légkondicionáló berendezést – a román média ezeket a lehetőségeket úgy tálalja az újonnan beszerzett motorvonatok kapcsán, mintha újdonságnak számítanának, holott másfél évtizede léteznek nálunk is; a legtöbb szakaszon a probléma ma már „csupán” a lassú tempóval, a sínek állapotával van…

A vlogger több tízezer követőjéhez hasonlóan, több-kevesebb rendszerességgel késő este leülök a kanapéra, a tévé elé, és elmélyülök a vonatról filmezett tájban. Nemcsak ismeretlen vidékeken „járok” olyankor, hanem általam ismert útvonalakat is szívesen végigkövetek, akár nosztalgiázva, ha rég jártam ott.
Alkalmam volt más országokban is vonatra szállni, és nyilván láttam a színvonalbeli különbségeket meg az eltérő menetidőket, a külföldi járművek javára. A CFR fent említett pozitívumai kissé elhalványulnak, amikor azt tapasztaljuk, hogy a hagyományos francia intercity a Limoges és Párizs közti 400 kilométert három óra és egy negyed alatt tette meg, a saját pályán 320 km/h maximális sebességre képes TGV pedig a Párizs és Tours közti 200 kilométert egy óra és öt perc alatt (megállókkal!), továbbá arra is irigykedve gondolhatunk, hogy Ausztriában, Németországban, Lengyelországban vagy akár Szerbiában hagyományos pályákon emelik a sebességet 200 km/h-ra vagy még nagyobbra…
Mindezek ellenére kedves nekem a hazai vonatozás is, hiszen gyermekkorom óta a szívemhez nőtt. Kicsit lassú, kicsit büdös, de a miénk.