Nagyszeben a mai állomás
Zsinórban hat mérkőzésen szerzett pontot az FK Csíkszereda a labdarúgó Szuperligában, igaz, a csütörtöki, a Kolozsvári CFR elleni döntetlen az 5. fordulóban szerepel majd. Ám örvendetes, hogy a csíkiak az eddigi 12 szuperligás mérkőzésük több mint felén pontot szereztek.
A kolozsvári vasutasok elleni, csütörtök esti meccsen egy sorozatot kezdett el az FK: 18 nap alatt öt mérkőzést játszanak a piros-feketék, ebből négy bajnoki és egy kupamérkőzés, és összesen 1500 kilométert buszoznak, ennek kétharmadát Konstancáig és vissza, azaz két nap sporttevékenység nélkül telik el a csapat számára.
Az 5. fordulóból elhalasztott és csütörtök este pótolt meccsen a Kolozsvári CFR kétszer is vezetett: Cordea a 17., Sliami a 71. percben szerezte meg a vasutasoknak a vezetést, Eppel a 34., Pászka a 99. percben egyenlített, így döntetlennel zártak a felek. Érdekesség, hogy Eppel találatánál a partjelző tévedett, ám végül a videóbíró szabályosnak ítélte a találatot, Pászka büntetője előtt pedig a játékvezető nem látta a Bakos elleni szabálytalanságot, amit ugyancsak a VAR-szobában jeleztek a pályán lévő bírónak. A felek 115 percet fociztak, igaz, ebből szinte tíz percig videózás miatt állt a játék.
Az FK Csíkszereda továbbra is utolsó előtti a tabellán 9 ponttal, mai ellenfele, az FC Hermannstadt 10 ponttal a 13. helyen áll, így egy vendégsiker esetén a felek helyet is cserélhetnek a tabellán. A nagyszebeniek egy hónapja nyertek utoljára (a Rapid ellen idegenben 2–1-re), azóta kétszer kikaptak, hazai környezetben is csak egyszer tudtak nyerni és a 0,83 gól/meccs átlaggal sem dicsekednek. Az FK Csíkszereda viszont első idegenbeli sikeréért játszik ma 18 órától.

