A Magyar Film Napja alkalmából a csíkszeredai közönség számos filmet láthatott. Túlzás nélkül Püsök Botond csíkszeredai származású rendező Túl közel című filmje aratta az egyik legnagyobb sikert a filmhétvégén. 
Aktuális, mély és tabukat feszegető alkotás. Műfajilag, a rendező bevallása szerint, a megfigyelői dokumentumfilm kategóriába tartozik, öt éven keresztül forgatták, szinte észrevétlenül. A film egy pedofil élettárs elítélése után követi nyomon a család – édesanya és két gyermeke – mindennapjait, amely a törvények útvesztői és a falu elítélő, rosszindulatú pletykáinak kereszttüzében él.
A film cselekményét nem boncolgatnám, sokkal inkább kitérnék a közönségtalálkozó élményeire, ahol a telt házas Csíki Mozi közönsége felállva tapsolta a rendezőt és a főszereplőt a vetítést követően. A taps megérdemelt, és ideje gondolkodni és cselekedni nekünk, kívülállóknak is. A főszereplő Andrea a közönségtalálkozón elmondta, hogy a filmet minden alkalommal megnézi, ami segíti őt a történtek feldolgozásában.

Románia gyengén teljesít a gyermekbántalmazások feltárása és szankcionálása terén. Sok esetben a pedofilokat csupán felfüggesztett börtönbüntetésre ítélik – az Andreáék esete kivétel, a bántalmazót a hatóságok többéves börtönbüntetésre ítélték. Ilyen esetekben nehéz egyáltalán bizonyítani, hogy valóban megtörtént-e az eset, de sok esetben még a szülő sem hiszi el gyermekének, hogy saját társa ilyet tesz vele. Ezalól Andrea sem volt kivétel, ám szerencsére mégis hitt lányának.
A törvények csűrése-csavarása sajnos olyan tág értelmezést enged, hogy sok esetben a bűnös büntetlenül marad. Ez esetben, hála az élettárs elszántságának és kitartásának, másképp történt. Megbirkózott minden akadállyal, és hitt a gyermekében. Végre talán egy olyan szikra ez, ami megerősít minket abban, hogy igenis vegyük komolyan a hasonló eseteket, és a rendszer is tegyen lépéseket az ilyen helyzetek megfelelő kezelésére.
A család többek között a nehéz anyagi helyzete miatt sem tudta elhagyni a települést rögtön az eset után. Ráadásul a helyi közösség is kivetettként kezelte. Ez részben annak is betudható, hogy az elkövető értelmiségi, megbecsült családból származott, így sok esetben neki adtak igazat (még a jogerős ítélet után is), és az áldozatokat hibáztatták az eset miatt.
A film a főszereplők számára terápia, mindenki más számára pedig tanulság kell legyen! Ideje felébredni és tenni! Nem kell amerikai filmeket nézni, hogy ilyen és ehhez hasonló helyzetekkel találjuk szembe magunkat. Nyissuk ki a szemünket, tenni kell, méghozzá azonnal, és nem homokba dugott fejjel szemet hunyni környezetünk bűntettei fölött!
A törvényhozóknak pedig olyan törvényeket kellene alkotniuk, amelyek nem engednek kibúvókat, kiskapukat az elkövetőknek. A törvények különféle értelmezése az egyik-másik büntetőjogi ügyet nem szabadna külön kezelje. Főleg, hogyha mindkettőben gyermek az érintett. Persze egy tett miatt nem kell halálra ítélni senkit, viszont arról tudomást sem véve tárgyalni a gyermekfelügyeleti jogot egy pedofília miatt elítélt személy esetében... Nos, ez véleményem szerint skizofréniára vall. Éljenek törvényhozóink!
Bátorságot és legalább akkora erőt kívánok az ilyen személyeknek, mint amit a film főszereplői tanúsítottak, akik vállalták a megpróbáltatásokat, és kiálltak igazuk mellett. Példával szolgálnak, merész választ adva egy súlyos társadalmi problémára.