–  Mi vesz rá egy fiatal lányt arra, hogy önkéntes tűzoltó legyen?

– Körülbelül másfél éve vagyok önkéntes tűzoltó, de gyakorlatilag a tűzoltó-egyesület mellett nőttem fel. Édesapám már évek óta a Villámnál tevékenykedik, és az egyesület gyermekkorom óta a mindennapok részét képezi. Édesapám jó példa számomra: másokon segíteni olyan önzetlen cselekedet, amely feltölti a szívünket. A családban nem okozott nagy meglepetést, hogy önkéntes tűzoltó lettem. A környezetemben mások talán megütköztek a döntésem hallatán, de szemtől szemben senki nem mondott negatív dolgokat, és nem is akart senki lebeszélni erről. Tűzoltónak lenni, még akkor is, ha csak önkéntes tűzoltó az ember, nagy fizikai és lelki felkészültséget igényel. A segíteni akarás vezet az úton, mert bár nőként nem vonulhatok ki a tűzesetekhez vagy a műszaki mentések helyszínére, ott vagyok az állomáson, hogy segítsek a károsultakon. Ahhoz, hogy vonulni is tudjak, képesítést kellene szereznem, de ez nem kimondottan női hivatás, ezért nem is fontolgatom, hogy ennél többet magamra vállaljak. A fő feladatom segíteni a rászorulóknak: adománygyűjtéseket szervezünk, ételt és ajándékokat osztunk, illetve részt veszünk a város főbb rendezvényein. Teljes mértékben kielégít a feladatkör, amelyet pillanatnyilag is elvégzek, nem feltétlenül vágyom a tűzoltás közelébe. Kevesen gondolnak bele abba, hogy a tűzoltás mellett még annyiféle tennivaló akad az egyesületnél.

–  Milyen nehézségekkel jár az önkéntesség?

– Nehéz szembesülni azzal, hogy nagyon hamar megtörténik a baj. És a baj bárkivel megtörténhet… Az önkéntesség megmutatja, hogy nem csak jó dolgok vannak a világban, a katasztrófa nem válogat, előtte mindenki egyforma. Fájdalmas látni, hogy egy-egy károsult család milyen rettenetes dolgokat él át egy tűzeset alatt és utána. A nehézségek ellenére azonban óriási örömet okoz az, hogy a baj megtörténte után segítő kezet nyújthatok csupán azzal, hogy ruhákat gyűjtök, élelmiszercsomagot osztok ki. Feltölt, amikor látom az arcukon, hogy milyen jólesik a segítség. Erős a személyiségem, de vannak esetek, amikor még én is megrendülök. Ilyenkor nagyon sokat számít, hogy az önkéntestársaimmal ott vagyunk egymásnak, átbeszéljük a látottakat, megosztjuk a gondolatainkat. Olyanok vagyunk, akár egy család, és ebből az összetartozásból merítjük az erőt a továbbiakhoz.

– Hogyan osztod be az idődet?

– Első a munka, utána elmegyek a Villám gyűléseire, a szabadidőmben pedig eladásra szánt táskákat horgolok. Közel három éve foglalkozom a táskák készítésével, a pandémia ideje alatt született az ötlet. Akkor igazán jól jött a kreatív tevékenység, különben aligha tudtam volna bármit is kezdeni a szabadidőmmel. Kialakítottam egy boltocskát, és nagy örömömre nemcsak a keresztúriak érdeklődnek a táskák iránt. A táskáimat viselik például Németországban és Marokkóban is.

– Mi a legemlékezetesebb élményed önkéntes tűzoltóként? 

– Az egyesület tízéves születésnapi eseménye maradt meg élénken az emlékezetemben. Akkor először szerveztünk nagyobb horderejű ünnepséget. Rengeteg tűzoltócsapat érkezett az eseményre. Együtt főztünk, sokat nevettünk, illetve tanultunk egymástól. Izgalmas volt a tűzoltóverseny és a városi felvonulás is.
 
– El tudod képzelni azt, hogy tíz év múlva még mindig Keresztúron fogsz élni, és a Villámnál leszel önkéntes? 

– Először szeretnék találni egy olyan állást, ami illik hozzám. Elképzelhető, hogy Keresztúron fogok élni, de ha mégsem, akkor is gyakran hazajárok majd. Az önkéntességről nem mondok le, hiszek abban, hogy a jövőben is ott leszek, ahol kell.

– És mi leszel, ha nagy leszel?

– Marketinges. Idén nyáron kaptam első ízben lehetőséget arra, hogy egy helyi cégnél dolgozzam reklámkampányokon. Ez még jobban megerősített abban, hogy ezt szeretném csinálni hosszú távon. Persze mellette még simán elfér az önkéntesség is.

–  A családalapítás befolyásolhatja a jelenlegi önkéntes tevékenységedet?
 
– Kizárt. Előttem van egy jó példa, hogy a kettő nem zárja ki egymást, a szüleim nagyszerűen megoldották. Én 2004-ben születtem, a Villám pedig 2005-ben, tehát majdnem egyidősek vagyunk az egyesülettel. A Villámmal nőttem fel, és azt is láttam, ahogy a szüleim egyszerre építik a családot meg a szervezetet. Ráadásul a Villám egy gyermekbarát csoportosulás. Számos rendezvényünk családbarát jelzővel illethető, és mindig örömmel fogadjuk a gyermekeket a programjainkra.