– Kezdjük a legelején… Mióta szenvedélyed a főzés?

– Mindig is szerettem a konyhában tevékenykedni, és idővel nagy rajongója lettem A Konyhafőnök című műsornak. A műsornak köszönhetem, hogy a fine dining étkeztetés (ínyenc étkezés – szerk. megj.) felkeltette az érdeklődésemet. Ennek egyik jellemzője, hogy apró falatok, kis mennyiségű ételek kerülnek a tányérra, kimondottan látványos formában, a szemnek is tetsző módon elhelyezve. Egyre kíváncsibb lettem a fine dining konyhaművészetre, ezért a szabadságom idejére beterveztem egy gasztronómiai kirándulást, és meglátogattam Magyarország több vidéki Michelin-csillagos éttermét.

– Mikor döntötted el, hogy jelentkezel A Konyhafőnök főzőversenyére?

– Valójában az unokatestvérem nevezett be engem a versenyre. Akkor úgy gondoltam, ha valamiért így alakultak a dolgok, akkor talán nekem is lehet esélyem tanulni a műsor séfjeitől. Ez a cél lebegett végig a szemem előtt, s mindig a feladatra koncentráltam. Csak így tudtam kizárni a kamerákat azért, hogy ne tereljék el a figyelmemet a fő motivációmról: a tanulásról.

– A versenyhelyzet nem tűri a félénkséget, szeszélyeket és féltékenységet, sőt akár konfliktust is gerjeszt. Milyen volt a kapcsolatod a versenytársaiddal? Hozzájuk képest miben voltál erősebb?

– Jó volt a társaság, nagyon inspirálók voltak a séfek. Összességében kiválóan éreztem magam a konyhában, alig vártam, hogy főzhessek, és új dolgokat sajátítsak el. Ráadásul a versenyhelyzetben az is kiderült, hogy kitartó vagyok. Ezt egy jó tulajdonságomnak tartom. Műsorról műsorra jól kellett teljesíteni, de ez tényleg nem volt megterhelő, mert nálam a kitartás együtt jár a főzés szeretetével.

– Mi volt a legpozitívabb élmény, amit örökké a szíved mélyén őrzöl majd? A győzelmen kívül, természetesen…

– Nem tudok egyetlen pozitív élményt kiemelni. Több olyan eset is történt a forgatás ideje alatt, amelyekre szívesen fogok emlékezni. Az első ilyen az volt, amikor farmerkötényt kaptam, vagy amikor a séfek párbajoztak azért, hogy kinek a csapatába kerüljek. Az is maradandó élmény, amikor tíz perc hátrányt kaptam, ki kellett ülnöm egy padra a zsűri asztala mellé. Akkor odaült mellém a műsorvezető, Fördős Zé, további két séf társaságában. Ez csodás élmény volt számomra. Különlegesnek éreztem magam, hogy egy padon ülhetek velük. Ugyancsak szívesen idézem fel annak a szimultán főzésnek az emlékét, amikor egy pillanatra, de sikerült megelőznöm a séfet a feladat teljesítésében. 

– Milyen volt a közös munka Rácz Jenővel? Örültél, hogy az ő csapatába kerültél?

– A Rácz Jenővel való közös munka zseniális volt. Fiatalkora ellenére olyan nagy tudással rendelkezik, hogy a mai napig és szerintem örökké felnézek rá. A verseny alatt azon dolgoztam, hogy magamba szívjam az összes tudást, amit átadott. Próbáltam minden szavára odafigyelni, minden utasítását követni.

– Ki volt a legnagyobb szurkolód?

– Édesanyám. A családtagjaim támogattak leginkább a verseny ideje alatt.

– Melyik a kedvenc ételed, amit legjobban szeretsz elkészíteni, és melyiket szereted legjobban megenni?

– A kedvenc ételem édesanyám húslevese. Szívesen elkészítek bármit, szeretem újragondolni az ételeket.

– Egy videóban arról meséltél, hogy szakmailag és önismereti szempontból is sokat fejlődtél a verseny során. Milyen változásokat érzel a személyes életedben?

– Voltak nehézségek. Mikor elkezdtem műsorról műsorra haladni a versenyben, és valami nem úgy sikerült, ahogyan elterveztem, mindig meg tudtam beszélni a problémákat az életmód-tanácsadómmal. Kibeszéltem magamból, és másnapra nem maradt bennem tüske. Változás, hogy sokan megismernek az utcán, és nem is gondoltam bele abba a verseny előtt, hogy ilyen mértékben hatni tudok az emberekre. Igyekszem ugyanaz maradni, mint a verseny előtt, ugyanazzal az értékrenddel. Habár visszatértem a korábbi hétköznapokhoz, a verseny sok mindent megváltoztatott, és a tanulás ezzel még nem ért véget. Elsősorban nem szakmai szempontból közelítem meg A Konyhafőnököt, inkább magán­emberként jelentett többet. Az, ahogyan odamentem, és ahogyan távoztam, a megtett út egy személyes dicsőség, aminek az emléke életem végéig a szívem csücske marad.

– Milyen terveid vannak?

– Már 1992 óta Budapesten élek, és eléggé megszoktam a pörgést, a nyüzsgő életet. A főzéssel kapcsolatban már formálódik a tervem, de még nincs megfogalmazva annyira, hogy érdemben is tudjak beszélni róla.