– Az utóbbi időben egyre többször hallunk, olvasunk az önismeret és az öngondoskodás fogalmairól, ezek fontosságáról, önsegítő csoportok működéséről, és tény, hogy egyre többen indulnak el ezen a felfedezőúton. Nálad ez mikor és hogyan kezdődött el?

– A leghangsúlyosabban talán az egyetemi éveim alatt, és épp a tanulmányaim kapcsán: szociális munka szakot végeztem teológiával, és kezdetben a hitvilágon keresztül próbáltam kapcsolódni önmagamhoz. Később, amikor mesterszakos hallgató lettem, a mentálhigiéné szakirány volt az a szikra, ami igazán meghozta ennek igényét számomra. Az ott tanultak kapcsán, például amikor a családokkal való munka volt soron, elkezdtem vizsgálni a saját családomban betöltött szerepemet, helyemet. Az ajánlott szakirodalom mentén elkezdtem keresni magam…

– A tény, hogy a szociális munka szakot választottad, azt feltételezi, hogy megvolt a segíteni akarás igénye és a szociális érzékenység benned.

– Igen, hamarabb jelentkezett az az igény, hogy másoknak segítsek, mint az, hogy magamon, a megismerés által. Hogyan kell jól segíteni? Amikor ezt tanították az egyetemen, rájöttem, hogy ezt elsősorban saját magamon kell gyakorolnom, hogy igazán hiteles lehessek.

– Sokan nem tudjuk, hogyan kell akár anyagi, akár szellemi értelemben jól segíteni egymáson.

– Úgy gondolom, kapcsolatba kell lépni az adott társadalmi csoporttal vagy egyénnel, és meg kell kérdezni, mire van valóban szüksége. Egy jó szóra, beszélgetésre, anyagi segítségre, tárgyakra, élelmiszerre? Fontos alapelv, hogy mentális segítséget csak az arra nyitott személynek tudunk nyújtani, ezt el kell fogadnunk. Hogyha egy barátunk, ismerősünk furcsán viselkedik, üljünk le vele egy kávéra, teára, és kérdezzük meg, mi bántja. Talán „csak” értő figyelemre van szüksége, de előfordulhat, hogy komolyabb a dolog, és akkor a lehető leghatározottabban arra kell bátorítanunk, hogy keressen fel egy segítő szakembert, egy pszichológust. Bár ez Székelyföldön még mindig ciki, nagyon fontos hangsúlyozni, hogy ez a lépés hatalmas erőt feltételez.

– Hogyan pihen, hogyan választja szét a magánéletet a munkától a segítő szakember?

– Magánemberként én is belecsúszom akár a kiégésközeli állapotba, akár a túlhajszoltságba, annak ellenére, hogy tudom, és mondogatni is tudom, milyen fontos a megállás, a pihenés, a számvetés, az érzések, gondolatok rendszerezése. Mindezek ellenére számtalanszor kapom magam azon, hogy már rég meg kellett volna pihennem… Ilyen szempontból kihívás magánemberként emlékeztetnem magam arra, hogy hol vannak a határaim. Másokon sokkal könnyebb segíteni, mint saját magunkon, ilyenkor főként a felismerés okoz nehézséget. A napjaim jelenleg kevesebb munkából, inkább a kislányommal töltött időből állnak: közösen reggelizünk és ebédelünk, a kettő között igyekszem kicsit dolgozni, míg ő játszik. Délután a férjem van vele, ilyenkor csoportos és műhelyfoglalkozásokat tartok, női önismereti csoportokat vezetek, de ezek nem mindennapi alkalmak. Szellemi fáradtság esetén kiváló kikapcsolódás számomra a turkálóba járás, amikor pedig fizikailag vagyok fáradt, olvasok, vagy lejegyzem a fejemben cikázó ötleteket.

– Most jelent meg egy gyakorlatgyűjteményed Milyen szín lennél címmel.

– Az elmúlt évek során kiforrott gyakorlatok vannak benne: ezek a festés, a rajz és a kollázs technikájának segítségével hoznak felszínre gondolatokat, érzéseket a műhelymunkák során. A gyakorlatleírás után mindegyik feladathoz vannak tisztázó kérdések, ezek azt szolgálják, hogy a gondolatot valamelyest vezessék, ha valaki egyedül dolgozik. Ha pedagógus vagy segítő szakember veszi kézbe, őt is segítik a kérdések, viszont tud még hozzátenni.

– A csoportos foglalkozások alapgondolata is ide kapcsolódik: ismerjük meg saját magunkat, kicsit más eszközökkel.

– Igen, ez mentálhigiénés témafeldolgozás: mindennapi érzések megragadása és rendszerezése, értékrendszer megtalálása, célok kitűzése, jövőkép-meghatározás – az alkotás szintjén. Úgy zajlik egy találkozás, hogy megérkezünk, pár gondolatos felvezető után következik a gyakorlat: legutóbb az érzéseinket rendszereztük, ebben segített egy hosszú lista, amelyből kikerestük, hogy az elmúlt héten mi volt jelen az életünkben, és mennyire erősen. Az azonosítás után mindenkinek egy kamrát kellett festenie, amelynek polcaira üvegekbe rendszerezve tehette helyükre az érzéseit. Ez egy érdekes önismereti feladat, kiválóan megmutatja jelenlegi lelkiállapotunkat, berögződött érzéseinket, amelyeken változtatnunk kellene, s egy nagytakarítás alkalmával akár végleg kiselejtezni a lelki kamránk polcáról.