‒ Mióta sportolsz, és miért? 

‒ Minden a szaladással kezdődött, nagyjából öt-hat évvel ezelőtt. Azért fogtam neki, mert fogyni szerettem volna. Akkor Bukarestben éltem, a parkban róttam a köröket egy akármilyen edzőcipőben. Előbb hetente egyszer, majd kétszer, háromszor. Elkezdtem fogyni, beszippantott az egész, később vettem futócipőt, majd három évvel ezelőtt megvettem az első országúti biciklimet, és nagyon élveztem. Eltelt egy kis idő, és az járt a fejemben, hogy ha már ez a kettő megvan, akkor az úszás mennyire lehet bonyolult. Mint kiderült, nagyon. Nekifogtam, de az elején huszonöt métert sem tudtam leúszni. Oktatótól tanultam az alapokat, de így is harcoltam a vízzel. A három sport közül ez megy a le­ggyengébben, mert technikás, és jóval kevesebb időt is fordítottam rá. Nem olyan, mint a szaladás vagy a bringázás, hogy ha kitartó vagy, és nyomod, akkor fejlődsz. Ezt kicsit leegyszerűsítve mondom, de itt is össze lehet szedni rengeteg rossz beidegződést, és könnyebb fejlődni, ha növeljük a ráfordított időt. A külső segítség sokat számít, már csak az is, ha valaki videót készít rólad, mert akkor látod, hogy mit csinálsz rosszul. Az edzésterveimet idén év elejétől Szokolszky István állítja össze, akinek nagyon hálás vagyok, mert sokat segített a felkészülésben. Ő ultrafutó, 150‒200 kilométert szokott szaladni egy-egy versenyen, és kikapcsolódásként triatlonozik is.

‒ Mikor vettél részt először triatlonon? 

‒ Tavaly. A helyszín Mamaia volt, a H3RO by TriChallange versenyen voltam először. Ez fél táv volt, ezerkilencszáz métert úsztunk, kilencven kilométert bringáztunk, és utána volt még egy félmaraton. Ezen a versenyen részt veszek idén is, remélhetőleg felkészültebben, mint akkoriban. Nehéz volt, mert nem volt előző versenytapasztalatom, és az úszásnál a tömegrajt után elkapott egy pár perces minipánik, mert nyomtak le a víz alá, lökdöstek… Aztán valahogy megnyugodtam, és a gyorsúszást váltogattam a mell­úszással, mert úgy jobban szét tudtam nézni, és ez segített abban, hogy ne bonyolítsam tovább a helyzetet azzal, hogy esetleg többet úszom a kelleténél. Új volt a nyílt vízi úszás, az áramlatok, a hőmérséklet is szokatlan volt, és végül az utolsók között szálltam ki a vízből. A biciklizést emiatt túltoltam, próbáltam behozni a lemaradást, aztán a félmaraton második felében ‒ addig még soha nem volt ilyen ‒ bele kellett sétálnom, lelassítottam, és ittam vizet, energiaitalt, ettem csokit, aztán végül sikerült célba érni, de komoly tapasztalat volt. Egyrészt a nyílt vízi úszás miatt, másrészt a biciklizés miatt, mert rájöttem, hogy ha ott erőn felül teljesítek, akkor a szaladás második felében problémáim lesznek. 

‒ Mentálisan milyen hatással volt rád a sport? 

‒ Csupa-csupa jó hatása volt mentálisan is. Segített a céltudatos kitartásban, az összpontosításban. Konokságra is neveltek az edzések és a versenyek, de összetett dolog ez, mert az evés, alvás és edzés, a munka és a magánélet is közrejátszik, és nem egyszerű ezek között egyensúlyozni. Néha közbeszól az élet, és volt, hogy kimaradtak edzések, de nem dőlt össze a világ, mert nekem ez hobbi. Nem vagyok profi sportoló, de nyilván szeretnék jól teljesíteni. Ha van konzisztencia, akkor van fejlődés is, és ezt tudom ajánlani mindenkinek. Ha rendszeressé, életformává válik a dolog, az kihat mindenre, pozitív értelemben.

‒ Hogy érezted magad az augusztusi, koppenhágai versenyen? 

‒ Nagyon jól szervezett verseny volt, már a rajt is zökkenőmentesen zajlott. Esélyt sem adtam magamnak az elején, hogy elkapjon a pánik, nyugodtan leúsztam a távot. Ebben közrejátszik az is, hogy gyenge úszó vagyok, úgyhogy megengedhettem magamnak ezt. Vártam nagyon, hogy biciklire pattanhassak, mert az jobban megy. Az első tíz kilométer a városban kígyózott, aztán dimbes-dombos úton mentünk dán falvak között, gyönyörű volt a táj, és rengetegen szurkoltak nekünk. Teljesen őrült volt a hangulat, hihetetlenül motivált az egész, a szaladás alatt pláne. Hosszú volt a biciklizés, öt és fél óra után már jó volt leszállni a bringámról. Amikor leszálltam, nagyon siettem átöltözni, és szaladtam a kerékpároscipőkben, ami miatt megfájdult a bokám, és ez a futás alatt nem lett jobb. Az első huszonkét-huszonöt kilométer jól telt, végig figyeltem a hidratálásra, sópótlásra. Ott aztán tényleg nagy tömeg volt, kicsik, nagyok, feketék, fehérek, fiatalok, idősek is drukkoltak, mindenféle vicces felirattal motiváltak. Vagány volt, négy darab tíz kilométeres kör volt, és minden kör után kaptunk egy-egy színes karkötőt. Ahogy az lenni szokott, voltak megszégyenítően gyors sportolók, de voltak nálam lassabbak is. Az utolsó egy-másfél órában már vártam a célba érést, a bokám sem reagált túl jól a megerőltetésre. Igazából nem versenyeztem senkivel, csak azért mentem, hogy teljesítsem a távokat. Tudtam, hogy nagyon hosszú lesz. Volt egy tervem, és próbáltam nem kizökkenni belőle, nem foglalkozni azzal, hogy ki mennyire gyors vagy lassú egy adott szakaszon.

‒ Van tanácsod azoknak, akik kezdők, és azon gondolkodnak, hogy jelentkezzenek egy triatlonra?

‒ Ha valaki ilyesmiben gondolkozik, mindenképp ajánlom, hogy előbb vegyen részt egy féltávos ‒ vagy ha kezdő, akkor még rövidebb távú ‒ versenyen, mert sokat lehet belőle tanulni, apróságokat is, amik sokat számítanak. Például azt, hogy mit csinálsz, amikor kijössz a vízből, hogy ülsz fel a biciklire, mikor hidratálsz és a többi. Szokták mondani, hogy a triatlonon a negyedik próba az öltözködés meg a vetkőzés. Viccet félretéve, bárkinek ajánlom, hogy kipróbálja. Az Ironman triatlont annak, akinek több szabadideje van, de a féltávot tényleg mindenkinek, aki be tud szúrni a heti rutinjába hat-nyolc óra felkészülést. Itthon sok jó lehetőség van a felkészülésre, remek futó útvonalak, főleg terepen, biciklizni is lehet, mert vannak jó utak, és az úszásra is fel lehet készülni. Én a Csobbanóba jártam rendszeresen, illetve a zetelaki gáthoz. Ugyanakkor a felkészülésnél érdemes nagy hangsúlyt helyezni az úszás technikai részére, és versenyeken nem szabad túltolni a biciklizést, be kell osztani az erőt, az energiát. Fontosak a triatlonspecifikus edzések, sokat kell futni biciklizés után. Aki teheti, figyelje a számokat, a pulzust és az erőkifejtést, és ne legyen fluktuáció ebben, mert nagy árat lehet fizetni azért, ha valaki potenciálon felül próbál versenyezni. Végül is azt tudom mondani, hogy nagyon nagy élmény, a világ minden tájáról jönnek sportolók, sok érdekes emberrel lehet beszélgetni, sok új infót lehet szerezni. Klisé, de tényleg nagyon jó a hangulat, és meg lehet csinálni különösebb tehetség nélkül is. A kulcs a céltudatosság és a ráfordított idő.